III. Vas Megyei Gímszarvas Trófeaszemle – 2015.10.16.

III. Vas Megyei Gímszarvas Trófeaszemle – 2015.10.16.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. harmadik alkalommal rendezte meg a Farkas-erdő szívében található Káld-Hidegkúti vadászházánál gímszarvas trófeaszemléjét, ahol az idén 105 trófeát állítottak ki Az időjárás ugyan nem volt kedvező, ennek ellenére több, mint 200 fő látogatott el a szakmai eseményre. A rendezvényen részt vett Gagyi István az OMVK Vas Megyei Területi Szervezetének elnöke, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, […]

2015-10-30 at 09:10

Kőszeget Velemmel összekötő út átadása – Huber László polgármester beszéde – 2015.10.02.

Kőszeget Velemmel összekötő út átadása – Huber László polgármester beszéde – 2015.10.02.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. felújította a Kőszeget Velemmel összekötő utat, melynek átadására 2015. október 2-án került sor. A Kőszegi-hegységben 90 km aszfaltos út és kavicsolt földút szolgálja a munkavégzést és a turistákat. A hegység útjainak egy részét az erdőgazdaság megnyitotta a közforgalom előtt is. Arra törekedett, hogy a megye erdeit egyre nyitottabbá tegye a természetszeretők, erdőjárók felé. Ennek a közjóléti […]

2015-10-30 at 06:57

Hársas-tavi kirándulóhely felavatása – Kutas Lajos igazgató beszéde – 2015.10.02.

Hársas-tavi kirándulóhely felavatása – Kutas Lajos igazgató beszéde – 2015.10.02.

A 19. alkalommal megrendezett Erdők Hete rendezvénysorozat keretén belül átadásra került a Szentgotthárd-Máriaújfalu térségében elterülő Hársas-tó mentén kialakított erdei kirándulóhely. A Hársas-tó Szentgotthárd egyik idegenforgalmi gyöngyszeme, mely egy csodálatos erdős környezetben terül el, s nem messze innen húzódik a Mária zarándokút is. Köszönhetően a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti tevékenységének, már nemcsak a horgászok, hanem a kirándulók is fel fogják keresni […]

2015-10-29 at 07:39

Új út a Kőszegi-hegység természeti kincseihez – 2015.10.18-i adás

Új út a Kőszegi-hegység természeti kincseihez – 2015.10.18-i adás
2015-10-19 at 17:37

Felavatták a Hársas-tavi kirándulóhelyet a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél – 2015.10.02

Felavatták a Hársas-tavi kirándulóhelyet a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél – 2015.10.02

A 19. alkalommal megrendezett Erdők Hete rendezvénysorozat keretén belül átadásra került a Szentgotthárd-Máriaújfalu gyöngyszemének tekintett Hársas-tó mentén kialakított erdei kirándulóhely A Szombathelyi Erdészeti Zrt. fejlesztési forrásaiból és a kapott támogatásaiból jelentős összegeket fordított közjóléti objektumok létesítésére és felújítására: a mintegy 900 millió forintból 750 millió a saját erő, a többi uniós és kormányzati pályázati pénz. A Hársas-tó Szentgotthárd egyik idegenforgalmi gyöngyszeme, […]

2015-10-13 at 11:59

Megújult az Izsákfai Parkerdő! – 2015.10.02.

Megújult az Izsákfai Parkerdő! – 2015.10.02.

2015. október 2-án került sor a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti programja keretében létesített Celldömölk-Izsákfai Parkerdő átadó ünnepségére Az ünnepségen Ágh Péter országgyűlési képviselő, Bakó Csaba, Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgató, Fehér László Celldömölk Város polgármestere és Majthényi László megyei közgyűlés elnök vettek részt. A beszédeket a Celldömölki Városi Általános Iskola második osztályos tanulóinak műsora követte, majd a szalagátvágás során hivatalosan […]

2015-10-11 at 15:25

Új út a Kőszegi-hegység természeti kincseihez! – 2015.10.02.

Új út a Kőszegi-hegység természeti kincseihez! – 2015.10.02.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. felújította a Kőszeget Velemmel összekötő utat, melynek átadására 2015. október másodikán került sor az OEE szervezésében megvalósuló Erdők Hete programfolyam ideje alatt Az átadó ünnepségen részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő, Huber László Kőszeg város polgármestere és Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgatója. Az erdőgazdaság arra törekedett, hogy a megye erdeit egyre nyitottabbá tegye a […]

2015-10-08 at 17:52

Vitéz nemes Molnár László repülő hadnagy pilóta emlékkeresztjének felszentelése – 2015. augusztus 7.

Vitéz nemes Molnár László repülő hadnagy pilóta emlékkeresztjének felszentelése – 2015. augusztus 7.

A 2014. évi közjóléti fejlesztés során a Szombathelyi Erdészeti Zrt. emlékkeresztet állíttatott a II. világháborúban a Farkas-erdő felett életét vesztett pilóta emlékére   A hősi halál augusztus 7-én történt, ezért e napon, a család és a helyi önkormányzat részvételével került sor a kereszt felszentelésére.       Édesapja büszkesége volt a fiatalember, aki 1944. augusztus 7-én az utolsó pillanatig ragaszkodva […]

2015-08-29 at 11:00

A Gróf Ambrózy-Migazzi István kilátó avatása – 2015. május 10-i adás

A Gróf Ambrózy-Migazzi István kilátó avatása – 2015. május 10-i adás
2015-05-10 at 19:52

A Scherg Lőrinc kilátó avatása – 2015. április 26-i adás

A Scherg Lőrinc kilátó avatása – 2015. április 26-i adás
2015-04-26 at 14:28