Lakatos Károly ornitológus, író, vadász
Ha meg szeretnénk tudni ki is volt Lakatos Károly, nevét hiába keresnénk a háromkötetes irodalmi lexikon adatai között. A Vadászati lexikonból (1997) is nagyon keveset tudunk meg, hogy ornitológus és, vadászíró, majd három kiadott könyvét említi és azt, hogy a Természet című lap társszerkesztője volt. Ilyen méltatlanul elfelejteni egy nagy tehetségű, de példátlanul szerény erdélyi származású magyar nemes urat, kinek […]
Hiúz járt a Zemplénben
Hiúzt kapott lencsevégre a Zemplénben, Hercegkút határában az Északerdő Zrt. egyik vadkamerája. A nagyragadozóról egy vadászati célra létesített etetőhelyen készült a felvétel, a nyomait viszont már korábban is látták a környéken – közölte a társaság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az állat a magasabban fekvő régiókból valószínűleg a nagy hó miatt húzódott a környékre. A hiúz rendkívül ritka Magyarországon, általában […]
Programozott csukapergetés
Nincs még egy olyan ragadozóhalunk, melynek megfogásához annyi fajta műcsalit lehetne bevetni, mint a csuka horgászatánál. Támolygó-, körforgóvillantók, wobblerek, twisterek, gumihalak, legyek és számtalan nevenincs furcsa kreálmány, a vízfelszíntől a fenékig. A csukák mindenre vevők, mindent megesznek. Kíváncsi és agresszív természetük teszi horgászatukat annyira változatossá és széppé. A nagy műcsali kavalkád azonban a legnagyobb kihívást is jelenti egyben a horgász […]
HAZAI HORGÁSZ – 2013. Áprilisi adás
Áprilisi pergetés | Method feederezés | Hazai Horgász hírek az Időképen | Pergető Suli Method feederes technika A hideg vizes, method feederes módszert – a Préri tavon – Jámbor Attila ismerteti. A method kosaras feederezés egyre népszerűbb. Nem véletlenül, hiszen nagyon egyszerű szerelék, amely könnyen kezelhető. Az egy véghorgos, gumigyöngyös kialakítás a kapásnál segíti a biztos akadást is. A […]
Klasszikus feederezés
Az idő napközben nyárias, ám esténként már jelentős mértékű a lehűlés. Félretettem az általam leggyakrabban használt, fehérjében gazdag, hallisztes jellegű etetőanyagot, és a rövid előkés method szereléket. Klasszikus etetőanyaggal, és feeder szerelékkel vettem üldözőbe a halakat. A mélyből kellet őket kifogni, mivel az Alaszka horgásztó átlagosan 4-5 méteres. Egzotikus menü Machin’s Margin Mix képezte az etetőanyag alapját, amely egy édes […]
Süllős pillanatok
Február közepére állandósulni látszott egy stabil, gyors vízáramlással járó, de tiszta állapot. Valami oknál fogva az állandó, és kellő vízutánpótlás nem kímélte halainkat. A Tisza-tó élővizes szakaszain ez idő tájt megszokott, lassú, egyenletes áramlású vizét egy tartós, egyenletes, és magasabb vízhozamú állapot váltotta fel, és ez ki is tartott a márciusi tilalmi időig. Albi barátommal, egykori osztály, és kollégista társammal […]
Pasztahorgászat
Nem én fedeztem fel a spanyolviaszt, így a horogpasztát sem. Csupán lépést tartok a fejlődéssel és nem utasítom el az új dolgokat. Sőt, ha lehet, tovább fejlesztem azokat, elkészítem a saját verziómat, ami esetenként még jobb is lehet. Így vagyok a horog pasztákkal is. Rakósbotos paszta Évek óta megtalálhatóak választékunkban a horogpaszták, azonban ezek lassú oldódású, feederes, bojlis horgászoknak való […]
Ragadozóivadék telepítés a Tisza-tavon
„Tekintettel a 2012. évi horgászfogási adatokra, valamint a saját tapasztalatainkra, az idei előnevelt ragadozóivadék telepítési kötelezettségünknek úgy teszünk eleget, hogy a teljes kihelyezett mennyiség (400.000 db) csukaivadék lesz. A telepítést 2013. április 8-án és 9-én fogjuk végrehajtani Tiszavalk, Poroszló, Tiszafüred, Tiszaszőlős és Abádszalók térségében.” – kaptuk a hírt a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft -től.
Tavaszi zsongás
Verőfényes áprilisi délelőtt! Az ártér lomkoronája szégyenlősen, halványzöld lepelbe burkolódzott. Az idei levelek megerősödni látszanak, majd kicsattannak az egészségtől, összefüggő falként takarják el a kíváncsi szempárok elől az éppen nászukat élő ezerarcú madárvilágot. Csak a nagy pezsgés, zsongás hangjait közvetíti a felszín felénk. A szélvizeken is nagy a nyüzsgés, szerelmes rucák andalogva, olykor megrészegülve fürdőznek, párokba rendeződve élik meg nászukat. […]














