Egy gyönyörű folyócska, a Kapos – „The taste of success”, azaz „A siker íze”!
Ez az írás megemlékezés, tiszteletadás annak a víznek, folyónak, ahol megcsapott a horgászat szele. Partján fogtam először horgászbotot (kenderszárat) a kezembe, mikor édesapámmal elmentünk horgászni. Ő életében kétszer horgászott akkor, először és utoljára. Mivel tapasztalata nem volt, csak velem akart lenni, halat nem fogtunk. Mikor befejeztük a pecát, a gilisztát a vízbe öntötte a halaknak és annyit mondott:„Egyék meg nyugodtan!” […]
Backstage – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – Kaszó – Baláta-tó
A nagy kiterjedésű, gyönyörű terület számos természetvédelmi értéket rejt magában. Kaszótól délnyugatra található a Balátó-tó természetvédelmi terület (közel 220 ha), mely 1942 óta élvez védelmet, így Somogy megye legrégibb természetvédelmi területe. Védettségét gazdag növény- és állatvilága, illetve a jégkorszaki lápmaradvány megőrzése indokolja. Ide látogatott el a HAZAI VADÁSZ stábja! 2008-ban a kibővített természetvédelmi terület bekerült a hazai erdőrezervátumok sorába, melynek […]
Pasztahorgászat egyszerűen – Olykor a kevesebb a több!
Igazi rekkenő hőségben nem könnyű a vízparton jó eredményt elérni, sőt gyakran csak simán üldögélni sem. A levegő 30 fok felett, a Verba vizének hőmérséklete hasonlóképpen! Ilyen idő fogadott minket, mire elfoglaltuk a kiszemelt helyet. Pasztázzunk! Nem csoda, hogy a horgászhely kiválasztásakor a legfőbb szempont a kellemes árnyék volt, ezért egy fa mellé telepedtünk le. Régi tapasztalat, hogy a számunkra […]
A vadhús is bekerülhet a közétkeztetésbe
Évente tartósan 12 ezer tonna vadhús kerül piacra Magyarországon, ennek értékesítését a kereslet élénkítésével lehet megoldani, de a tárca vizsgálja annak lehetőségét is, hogy bevonják a vadhúst a közétkeztetésbe – mondta el a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szombaton a Zala megyei Bakon. Kardeván Endre a Sohollári-völgyben rendezett zalai vadászati évadnyitón mondott beszédében tért ki arra, hogy soha nem látott mértékűre duzzadt […]
Nyárvégi pontyok – Téves úton járunk, ha a saját érzékszerveink alapján választunk csalit!
A nyár idén sem volt tekintettel a naptárra. A vizekre nyugodtan rásüthettük a „dögmeleg” jelzőt. Több, általam közkedvelt tavon próbálkoztam közepes vagy gyenge fogással, ezért egy ismeretlen bányatavat tűztem ki célul. Abban bíztam, hogy a többméteres vízoszlop nem tud annyira felmelegedni, hogy a halak táplálkozási kedvét jelentősen csökkentse. A hely adott volt, már „csak” a megfelelő technikát és taktikát kellett […]
Kevesebb gímszarvast lőnek ki az idén Tolnában
Kevesebb gím- és dámszarvas szerepel az idén a Tolna megyei vadász- és vadgazdálkodási társaságok kilövési terveiben, mint 2012-ben, a gímszarvas szeptember 1-jén kezdődő vadászati szezonja előtt változó minőséget várnak a szakemberek. A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának az MTI-hez eljuttatott adatai szerint 2013-ban Tolnában szabad területen a gímszarvasok becsült száma 5312, a dámvadállomány nagyságát 2961-re teszik. A jóváhagyott vadgazdálkodási tervek […]
Vadásznapokat rendeznek Békés megyében 2013.szeptember 7-én
A vadgazdálkodók és a földhasználók együttélése jegyében rendezik meg az idei vadásznapokat Békés megyében szeptember 7-én szombaton. A mindenki számára nyitott ünnepségre több mint ötezer embert vár a Békés Megyei Vadászszövetség és a Vadászkamara Területi Szervezete Pósteleken, a hajdani Wenkcheim-birtok ősparkjában és erdővel övezett, ligetes környezetében – tájékoztatta Csoma Antal, a Békés Megyei Vadászszövetség elnöke az MTI-t. Kiemelte: a szakmai […]
Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2013.szeptember 1-i adás
Fény az éjszakában: YAD – Világító, lítium LED-es waggler úszó / Matchezés nappal – Matchezés éjjel Fény az éjszakában: YAD – Világító, lítium LED-es waggler úszó A nyár második felében „dübörgött” a nyári forróság, és ez bizony komoly akadálya volt a matchezésnek. Bármennyire felkészültünk a 35-38 fokos „megmérettetésre”, bizony sokan feladtuk az egyébként élvezetes pecát. A fényt az éjszakában […]














