Egy gyönyörű folyócska, a Kapos – „The taste of success”, azaz „A siker íze”!

Ez az írás megemlékezés, tiszteletadás annak a víznek, folyónak, ahol megcsapott a horgászat szele. Partján fogtam először horgászbotot (kenderszárat) a kezembe, mikor édesapámmal elmentünk horgászni. Ő életében kétszer horgászott akkor, először és utoljára. Mivel tapasztalata nem volt, csak velem akart lenni, halat nem fogtunk. Mikor befejeztük a pecát, a gilisztát a vízbe öntötte a halaknak és annyit mondott:„Egyék meg nyugodtan!” Aztán hazabicikliztünk. Ekkor 7-8 éves lehettem. A horgászatot viszont nem hagytam abba, néha titokban, néha szülői engedéllyel, de sokat voltam vízparton.

A Kapos sokat változott az óta, de valahogyan hal mindig volt benne. Abban az időben tiszta, széles, mély-sekély és viszonylag kanyargós volt. Voltak kavicspadok, alámosott partok, gyors és lassú részek. Aztán iparosodtunk, a kaposvári cukorgyár szennyvizétől répaszezonban gyakoriak lettek a „kábulások”, mikor is a halak valamilyen méregtől kóvályogtak a víz tetején. Csak össze kellett szedni őket. Pontyok, dévérek, csukák, márnák, jászok. Több kilós példányok a víz tetején. Majd jött a dombóvári fűtőház olajos szennyvize. Na, ez már nem kábulást, hanem pusztulást hozott! Főleg, mikor keveredett a kaposvári cukorgyár szennyvizével. A Kapos vize fekete lett, olajos foltokkal. A zsinór legfeljebb egy horgászatot bírt ki, mert hal azért maradt benne. A kárász és az angolna elég jól tűrte még ezt a vizet is. De megérkeztek a környékbeli települések szennyvizei is. Na, ez már minden élőlényt kipusztított. Még békák sem voltak. Még a tubifex sem bírta azt a szennyet. A víz is messziről bűzlött.

Sok hasonló víz van az országban

De jött a rendszerváltás! A víz fogyni és tisztulni kezdett. Sok tó és víztározó épült a mellékpatakokra, így a Kapos vize egyre kevesebb lett, a vízfolyás szélessége csökkent. A vize azonban mára már kitisztult, erre utal a sok domolykó jelenléte is.

Erre a folyócskára terveztem mai kirándulásomat azzal a céllal, hogy bemutassam horgászatát. Sok hasonló víz van az országban, sok meglepetést rejtve. Partjaikon abszolút elvonulhat az ember a világ zajától, biztosítva ezzel tökéletes pihenést és akár kedves horgászélményeket is magának.

A Kaposban is – mint minden hasonló vízben -, elsősorban kárászra lehet számítani. Aztán lehetnek még keszegek, dévérek, melyek a Dunából jönnek fel szerencsés esetben, és itt is maradnak. Van a folyóban ponty is, hiszen sok halastó és horgásztó nyeri vizét a mellékpatakokból, ahonnan időnként kiszöknek a halak. Állítólag süllő és csuka, sőt, még harcsa is van a vízben. Én a békéshal állományra voltam kíváncsi, ezért ennek megfelelő felszerelést vittem magammal: spiccbotot, mini rakóst, etetőanyagot és csalit.

Ismeretlen vízen nagyon fontos a mederfenék feltérképezése!

Az etetőanyagot apró gombócokban dobtam a folyó közepére, nehogy a nagyobbak zajától elriadjanak a halak. Ezután összeraktam a pecáimat.

Ismeretlen vízen nagyon fontos a mederfenék feltérképezése, vagyis a meghorgászni kívánt vízterület fenékviszonyainak megismerése. Lehetnek gödrök, púpok, akadók, amelyek akár haltartó helyek is lehetnek, de meg is keseríthetik horgászatunkat a folytonos leakadásokkal.

Spiccbottal kezdtem a pecát. A kicsi, fél grammos úszó tökéletesen megfelelt a lassan áramló vízben. Alig visszatartva jól vezethető volt és a kapás sem maradt el. Először néhány sneci kapta el a lassan besüllyedő csalit, majd megérkeztek a dévérek is.

A dévérek szépen jöttek, de kíváncsi voltam arra, hogy rejt-e más halat is a folyócska. Ezért aztán a rakóssal átnyúltam a túloldali bokor alá. A nagyobb halak szívesen tartózkodnak a bokrok alatt, vagy azok ágai közt. Ott több táplálékot találnak, és még kedvükre vakarózhatnak is.

Az ilyen élménypecát nehéz abbahagyni!

Tulajdonképpen az történt, amire számítottam. A bokor tövéhez állított szereléket a bokrok alól kinyúló kárászok hamar megtalálták és egymás után szákoltam a 20-40 dekás példányokat.

Az ilyen kis vizeken azonban figyelni kell arra, hogy a helyszűke miatt a halak elég gyorsan elfogynak egy-egy haltartó helyről. Ezért több helyet is meg kell próbálni, majd visszatérni az előzőre, ahova visszaállhat néhány újabb hal. Öt-hat kárászt adott a bokor alja, majd megszűntek a kapások. Ideje volt arrébb próbálkozni. Hogy mennyit jelent ez? Csupán egy-két métert. A rakóst most két méterrel távolabb, a régi fonás mellé tettem be.

Az első jelentkező itt is egy kárász volt. De aztán „viharos” folytatás következett! A következő kapást követő bevágás után a hal oldalra rohant, elég volt visszahúzni a bokor alól. Majd némi fárasztás után szákba került első pontyom.

Nem volt nagy, hiszen mindössze három nyarat tudhatott maga mögött, de a méretet megütötte, és ha akartam, elvihettem volna. Kellemes élmény volt kikormányozni az akadók közül.

A fonás maradványai mellett folytattam a horgászatot. Várni kellett egy kicsit a következő halra, amíg arra jött, De jött! Vehemens kapás után berontott a túlparti ágak alá. Némi kézitusa után, valami oknál fogva nem szakította el előkémet és kijött a bokrok alól. Ismét tőponty volt és a maga másfél kilójával egyben a „nap hala” címet is kiérdemelte.

Horgásztam még egy darabig, hiszen az ilyen élménypecát nehéz abbahagyni. Nagyobb hal már nem akadt horogra, de fogtam még két kisebb pontyot és néhány kárászt. Ezt követően a fotó kedvéért eltett halakat egyenként engedtem vissza a folyóba.

Nos, barátaim, hát ilyen is lehet egy horgászat!

( szöveg és képek: Papp József )