Backstage – HAZAI VADÁSZ – Az Év erdésze-2013: Szabó Gábor – KASZÓ Zrt

Szabó Gábornak megtiszteltetés volt a szakmai versenyre jelölés

Július 11-12-én, az Országos Erdészeti Egyesület 144. vándorgyűlésének kísérőrendezvényeként Süttő-Alsóvadácson, és a gyarmatpusztai lőtéren tartották meg Az Év erdésze országos versenyt. Ezen a SEFAG kerületvezetőjét, Csordás Rolandot, valamint Jakabfi Ferencet, a Zalaerdő munkatársát megelőzve, a Kaszó Zrt. ifjú szakembere, Szabó Gábor végzett az élen. Szerettük volna megismerni a kerületvezető erdészként dolgozó fiatalembert, ezért Kaszó felé vette az irányt a HAZAI […]

2013-08-13 at 19:56

Backstage – HAZAI VADÁSZ – B.-A.-Z. Megyei Vadásznap – Edelény

A színhely látó távolságra fekszik a varázslatosan szép L'Huillier-Coburg Kastélytól

Augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vadásznapra, Edelénybe látogatott el a HAZAI VADÁSZ stábja. A 36 fokos hőség egyáltalán nem vette el a vadászok, erdészek vadgazdálkodók és a lokálpatrióta edelényi városlakók kedvét attól, hogy kilátogassanak a Művelődési Házhoz. A környék már kora reggel benépesült.   A színhely látó távolságra fekszik a varázslatosan szép L’Huillier-Coburg Kastélytól, és optimálisan alkalmas egy ilyen rendezvényhez, […]

2013-08-04 at 12:11

Ajánló – HAZAI VADÁSZ EXTRA – augusztus 4-i adás

Ajánló – HAZAI VADÁSZ EXTRA – augusztus 4-i adás

10 éves a VKE Diana Vadászhölgy Klub / Tea és pihenés= egészség! / Így nevelik a legjobb röpképességű fácánokat 10 éves a VKE Diana Vadászhölgy Klub A VKE Diana Vadászhölgy Klubja idén ünnepli tizedik születésnapját. A jeles évforduló alkalmából a szervezet vezetőivel és néhány tagjával beszélgettünk, a klub céljairól és tevékenységéről, illetőleg a puskaforgató lányok, asszonyok törekvéseiről. Hogyan is indult? […]

2013-07-31 at 15:39

Backstage: HAZAI VADÁSZ – Fácánnevelés

Backstage: HAZAI VADÁSZ – Fácánnevelés

Érdekes téma forgatására kapott meghívást a HAZAI VADÁSZ stábja. Az utóbbi években-évtizedekben folyamatosan csökken az apróvadállományunk, így a fácán létszáma is. A becslési- és terítékadatok egyaránt azt jelzik, hogy valamilyen megoldást kell találni a problémára, mert az apróvad fogyásával egyidejűleg a vadászati igények is fokozatosan emelkednek. A fokozódó keresletet a természetes törzsállomány hasznosítása nem fedezheti, ezért van szükség a tenyésztésre, […]

2013-07-30 at 17:44

Háromszázöt medvét lőhetnek az idén Svédországban

Az időjárás arrafelé nagyon szélsőséges is lehet: felülírhat mindent, a szokásokat, a ruházatot, a sapkától kezdve, a csizmáig!

Háromszázöt medvét lőhetnek a vadászok az idén Svédországban, sőt ajánlatos is ennyit terítékre hozni – közölte a svéd környezetvédelmi hivatal.    A teljes svéd medvepopulációt 3 ezer példányra becsülik, így a kvóta 10 százalékos. Kizárólag barnamedvéről van szó. Az állományt zömmel az ország középső részén akarják ritkítani. Az augusztus 21-e és október 15-e közötti vadászati idényre tervezett kilövéseket az indokolja, hogy […]

2013-07-23 at 12:45

Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – július 21-i adás

Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – július 21-i adás

Gyermek Vadásznap / Közjóléti célok a HM VERGA Zrt.-nél / Országos Vadásznap Gyermek Vadásznap Június 29-én vidám zsivajtól volt hangos a Balassagyarmattól egy „kőhajításnyira” található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark. Az alig egy esztendővel ezelőtt megnyílt létesítmény adott otthont a hagyományteremtő szándékkal megtartott első Gyermek Vadásznapnak. A verőfényes napsütésnek köszönhetően már jóval a hivatalos programok megkezdése előtt birtokba vették a többnyire […]

2013-07-17 at 21:43

Backstage – HAZAI VADÁSZ – VADÁSZNAP az ország tetején

Backstage – HAZAI VADÁSZ – VADÁSZNAP az ország tetején

2013.július 13-án Galyatetőn, az Országos Vadásznapon forgatott a HAZAI VADÁSZ stábja. Először került erre a különleges helyszínre a rendezvény, ezért került a meghívókra a „VADÁSZNAP az ország tetején” találó pontosítás. Az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei Területi Szervezete, a Heves megyei Vadászok, Vadgazdálkodók és Természetvédők Szövetsége, és Mátraszentimre község önkormányzata szervezte meg az év legnagyobb vadász ünnepét. A megnyitót a […]

2013-07-14 at 11:56

Backstage – HAZAI VADÁSZ – Diana Vadászhölgy Klub

Bán Beatrix, Sípos Istvánné, Bíró Gabriella és Detky Jánosné felidézte a Klub alapítás körülményeit, az azóta eltelt idő eredményeit

Az idén 10 éves Diana Vadászhölgy Klub tagjaival forgatott a napokban a HAZAI VADÁSZ stábja. Vendéglátónk, a Diana és a Vadásznak teát gyártó Gyógytea Kft Sóskúton látott minket vendégül. Természetesen teázással indult a beszélgetés. Bán Beatrix, Sípos Istvánné, Bíró Gabriella és Detky Jánosné felidézte a Klub alapítás körülményeit, az azóta eltelt idő eredményeit: „A Diana Vadászhölgy Klub a Vadászati Kulturális […]

2013-07-12 at 19:59

70 éve az örök vadászmezőkön

70 éve az örök vadászmezőkön

1943. július 4-én hunyt el Rimler Pál erdőtanácsos, vadgazda, az 1923-as Gyulaji világrekord dámbika elejtője. Rimler Pál a magánerdő-gazdaság korszerűsítésének élharcosa, az egyik legnagyobb eredményeket felmutató vezetője volt. 1867-ben született Nagyváradon. 1892-től az erdészeti akadémia befejezése után több helyen tevékenykedett főerdészként, majd 1900-ban lépett az Eszterházy Hercegi Hitbizomány gyulaji Erdőgondnokságánál szolgálatába, ahol különböző beosztásokban, megszakítás nélkül, egészen 1937-ig, nyugalomba vonulásáig […]

2013-07-05 at 08:20

„Csemetekert” a vadasparkban

A gyermekek életre szóló barátságot kötöttek a vadászokkal és megbarátkoztak a vadászattal is

Június 29-én vidám zsivajtól volt hangos az Ipolyerdő Zrt. fenntartásában működő, Balassagyarmattól mindössze egy „kőhajításnyira” található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark. Az alig egy esztendővel ezelőtt megnyílt létesítmény adott otthont az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megtartott Gyermek-vadásznapnak, amelyet a VKE Diana Vadászhölgy Klubjának Nógrád megyei tagozata, illetőleg a helyi vadászkamara szervezett. A verőfényes napsütésnek köszönhetően már jóval a hivatalos programok […]

2013-07-03 at 20:03