Backstage – Pisztráng, ponty, csuka és csapósügér mustrán a Sárosfői Vadászháznál!

Közeledik az év vége, egyre hosszabbak a nappalok, nemsokára itt a Karácsony! Az ünnepi vacsora egyik fontos eleme – nálunk magyaroknál – a hal, ami halászlé, sült hal, rántott hal formájában kerül az asztalra. Ezért is örültünk annak a meghívásnak, ami a Bakonyerdő Zrt. Sárosfői Vadászháza mellett húzódó halastavak lehalászásához “szólította” stábunkat!

p-6

Ködös, igazi késő őszi időben indultunk Budapestről, ezért nagyon meglepődtünk, hogy a Devecser közelében fekvő Sárosfői Vadászháznál szikrázó napsütéses, – igaz szeles – idő fogadott minket.

p-18

p-19

A lehalászáshoz már gyülekeztek a meleg ruhába öltözött “gumicsizmások”, el is indult a kemény munka. Szépen megteltek sorban a vesszőkosarak, először pontyokkal, majd jöttek a csukák és a többiek. Gondos mérlegelés után osztályozták, azaz halfajtánként külön tároló medencékbe különítették a gyönyörű, egészséges halakat.

p-1

p-2

Gyakorlottan repül a dobóháló!

Időnként akadtak meglepetés halak is, az egyik egy egészen megdöbbentő méretű csapósügér (csak róla készült fotó!), és compó volt. Horgász szemmel nézve mindkettő szívet, lelket melengető volt, hiszen két olyan halfajról van szó, amelyek csak rendkívül lassan gyarapítják súlyukat!

p-11

p-8

p-10

Nos, a fotózás után ők egy olyan kisebb, vízi növényekkel dúsan benőtt, kristály tiszta vizű medencébe kerültek, ahol reméljük, hogy még sokáig éldegélnek majd. Sőt, az utódlása is bőven lesz lehetőségük!

p-7

Czili Kármen erdőgondnok vezetésével újra bejártuk a tavasszal megismert halastavakat, és a séta közben megismertük a lehalászás folyamatát is.

p-20

Bár mindegyik halfajt kedveli, de Kármen kedvenc hala továbbra is a pisztráng, így a villám gyors ragadozó halak medencéi mellett időztünk a legtöbbet. Való igaz, hogy gyönyörűek, és nagyon gyorsan úsznak! De, hogy milyen óvatosak, azt megtapasztaltuk.

p-4

p-21

A víz alatti felvételekhez alig merült le a kamera, máris tova száguldottak! Oké, majd arrébb megyünk egy kicsit – gondoltuk. Tehát akkor kamera vízből ki, majd helyváltoztatás, és újra merülés. Persze a pisztrángok újra elillantak! Néhányszor eljátszottuk ezt a játékot, míg végül operatőrünk hasra vágta magát az egyik fastégen, és a monopodra erősített kamerát a könyökéig a hideg vízbe dugva mozdulatlanná “dermedt”!

p-24

p-26

p-27

p-29

És láss csodát, a pisztrángok lassan visszaszivárogtak. Majd néhány perc után beindult az őrület, és csapatokban, néhány centiméterre “villogtak” a számukra furcsa, fekete doboz előtt. Egyedülállóan szép felvételeket sikerült így összehozni!

 

KÉPTÁR:

p-12

p-15

p-16

p-5

 

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag