Melyik faj legyen az év hala 2015-ben?

Melyik faj legyen az év hala 2015-ben?

A Magyar Haltani Társaság elnöksége három jelöltet állított az év hala címért folyó versenyben, a végső döntést azonban a honlap szavazói hozzák meg. Az a hal lesz a győztes, amelyik 2014. december 31-ig a legtöbb szavazatot kapja. A fajok jellegzetességeiről, természeti értékéről, élőhelyi igényeiről és elterjedéséről a képek alatti fajnevekre kattintva tájékozódhatunk, jelölésük okáról pedig a képek alatt olvashatunk. A […]

2014-10-13 at 07:25

Tisza-tó – Fogási napló – Augusztus / Szeptember

Tisza-tó – Fogási napló – Augusztus / Szeptember

    11,5 kilogrammos ponty a folyó szőlősi szakaszáról Sípos Lajos beküldött fogása látható a képen. A 11,5 kilogrammos ponty a folyó tiszaszőlősi szakaszán érkezett augusztus 30-án, 12:15 perckor. Horgásztársunk egy-egy szem mézes és vaníliás kukorica csalival pecázott, amikor a potyka először ejtéssel, majd óvatos felhúzással jelentkezett. Negyed órás fárasztás után sikerült megszákolni a méretes jószágot. Gratulálunk!     1 […]

2014-09-16 at 17:10

Horgásztál már zenészekkel, színészekkel, és kedvelt sportolókkal egy napon, egy tavon, egy versenyen?

Horgásztál már zenészekkel, színészekkel, és kedvelt sportolókkal egy napon, egy tavon, egy versenyen?

Legyőznéd Erdei Zsoltot halfogásban? Vagy Straub Dezsőt?   Esetleg kíváncsi volnál milyen egy zenész ha pecázik? S ha ők aznap nem a színpadon állnak, hanem a tóparton, akkor este nyertesként állj Te a színpadra! S hogy miképp passzol össze egy csendes horgászat egy fővárosi fesztivállal? Most választ kapsz a kérdésekre! Pláne ha még nyerhetsz is, méghozzá több mint 500.000 Ft […]

2014-08-02 at 08:18

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. június 26-i adás

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. június 26-i adás

Erdei Attila egyéni feeder világbajnokunk és Ambrus Tibor világbajnokunk a Fenyves-tóra látogatott, a VERGA Zrt. és a HAZAI HORGÁSZ TV Magazin vendégeként !   Világbajnokaink egyszerre kezdtek el horgászni, egymástól kb. 40 méteres távolságra. Két módszer, kétféle etetés, és csali technika! És mindkettő hihetetlenül eredményes! Érdemes tehát két világbajnokunkat figyelni, mert nem rejtettek semmit véka alá. Szívesen megosztották velünk, és […]

2014-06-22 at 18:51

Backstage – ÖRÖM PECA a Fenyves-tavon! – Erdei Attila feederezett, Ambrus Tibor rakózott!

Backstage – ÖRÖM PECA a Fenyves-tavon! – Erdei Attila feederezett, Ambrus Tibor rakózott!

Nem kevés előkészítő szervezés után a vízkezelő VERGA Zrt. és a HAZAI HORGÁSZ TV Magazin vendégeként a Fenyves-tóra látogatott Erdei Attila egyéni feeder világbajnokunk és Ambrus Tibor világbajnokunk.   A HAZAI HORGÁSZ stábja a Bakony szélén kacskaringósan futó bekötő út elején frissen főzött, meleg kávéval várta őket. A kellemesen induló reggel elfeledtette velük a korai hajnali indulást, és a több […]

2014-06-07 at 11:01

Backstage – A devecseri pisztrángos és a Sárosfői Vadászház

Backstage – A devecseri pisztrángos és a Sárosfői Vadászház

Hamarosan itt a nyár , és sokan tervezgetik az üdülés, pihenés célállomását. Ilyen gondolattal vette az útját a  HAZAI VADÁSZ stábja a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészetének gyöngyszeme, a Sárosfői Vadászház felé.   A forgatás előtt örömmel tapasztaltuk, hogy egy olyan területre megyünk forgatni, ahol évtizedek óta foglalkoznak halgazdálkodással is. Sőt a Vadászház közvetlen közelében több horgászatra is alkalmas, nádasokkal szegélyezett […]

2014-05-06 at 22:43

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. május 1-i adás

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. május 1-i adás

Kárászok, pontyok és amurok: tavaszi feederezés a Bázis tavon / Pisztrángok a horgon: ismerjük meg a Fenyves tavat! / Úti cél ajánlatunk: a Sárosfői Vadászház és a devecseri pisztrángos / Dévérek, pisztrángok és pontyok: matchezés a Fenyves tavon   Kárászok, pontyok és amurok: tavaszi feederezés a Bázis tavon Régóta tudjuk, hogy az áprilisi időjárás teljesen kiszámíthatatlan. Ennek ellenére úgy döntöttünk, […]

2014-04-27 at 12:44

Backstage – A Fenyves-tó kincsei

Backstage – A Fenyves-tó kincsei

A három pisztrángot eredményező peca után újra meglátogattuk a Várpalota térségében fekvő Fenyves tavat. A néhány órás úszózás tapasztalataival a hátunk mögött úgy éreztük, hogy egy teljes napos horgászat elegendő lehet arra, hogy teljesebb képet kapjunk erről a csodálatos környezettel rendelkező vízről.     A HAZAI HORGÁSZ stábját erősítette a DOVIT teszthorgásza, Jámbor Attila is, akit már jól ismernek Nézőink […]

2014-04-27 at 09:58

Backstage – Pisztrángok a horgon: a Fenyves-tó felfedezése!

Backstage – Pisztrángok a horgon: a Fenyves-tó felfedezése!

Április közepén a HAZAI HORGÁSZ stábja – a VERGA Zrt. engedélyével – a lélegzetelállítóan szép, kristálytiszta vizű Fenyves tavon forgatott! A vízterület  több éves bérlői használat után most visszakerült az eredeti tulajdonosának  közvetlen gazdálkodásába. Fel is gyorsultak az események! A VERGA Zrt. -től megszokott iramban elkészültek a hasznosítás tervei. Így a szakszerű halgazdálkodási szempontoknak megfelelően, már tavaly decemberben megtörténtek az […]

2014-04-20 at 15:07

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. április 3-i adás

Ajánló – HAZAI HORGÁSZ TV Magazin – 2014. április 3-i adás

Tavaszi pickerezés és matchezés / Horgász és Vadász Ünnep Hatvanban / Ismerjük meg: a Szentpéterföldei horgásztó /A Halgazdálkodási és halvédelmi törvényről   Tavaszi pickerezés és matchezés Az első tavaszi horgászatra valamennyien izgatottan készülünk. Pedig a sikere nemcsak a horgászvíztől, az időjárástól függ, hanem a módszertől is! Jó tanácsokért, és “bomba biztos” praktikákért kerestük fel Jámbor Attilát, a DOVIT teszthorgászát. Az átlagosnál […]

2014-04-02 at 20:07