Ajánló – HAZAI VADÁSZ – 140. adás – 2016.12.10– szombat 17:30 óra – ECHO-TV

KEFAG Zrt. Kelebiai Vadászterületének trófeaszemléje / V. Trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél / Veszprém Megyei Vadászkamarai Trófeaszemle és Hubertlaki Emlékhely Megemlékezés / VI. Vásárosnaményi Trófeaszemle

 

1_KEFAG TrofeaszemleKEFAG Zrt. Kelebiai Vadászterületének trófeaszemléje

2016. november 4-én már ötödik alkalommal került megrendezésre trófeaszemle a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet szervezésében Tompán, az erdészet Sáskalaposi Sportpályáján.
Megnyitóbeszédet mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, majd Szabó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály főosztályvezetője szólt elismeréssel a kiállított trófeákról, és röviden tájékoztatta a jelenlévőket a vadászati törvény módosítását követő aktualitásokról, végül Tóth Attila, a Dél-Kiskunsági Erdészet erdészeti igazgatója értékelte szakmai szempontból az idényt.
A szemlén kihelyezésre került 32 dámlapát, 9 gímagancs, a Mélykúti Vadaskertből 5 dámlapát, egy gímagancs. Tehát a közvetlen szomszédoktól, a Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaság (7 db) és a Kisszállási Földtulajdonosi Közösség (2 db) trófeáival együtt mindösszesen 56 db agancs került bemutatásra, amely mennyiség a korábbi szemléken nem volt még.

 

2_Budapesti Erdogazdasag TrofeaszemleV. Trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél

Ötödik alkalommal rendezték meg a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. trófeaszemléjét a Hotel Lovasberény parkjában. Szalay László vezérigazgató köszöntő beszéde után Májer Koppány vadgazdálkodási ágazatvezető értékelte a 2016-os évi barcogást.

 

3_Veszprem megyei Trofeaszemle HubertlakVeszprém Megyei Vadászkamarai Trófeaszemle és Hubertlaki Emlékhely Megemlékezés

November negyedikén került sor a Veszprém Megyei Vadászkamarai Trófeaszemlére és a Hubertlaki Emlékhely Megemlékezésre a  Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt. és a Veszprém Megyei Vadászkamara közös szervezésében. A trófeaszemlét a Bakonyerdő Zrt. Huszárokelőpusztai vadászházánál rendezték meg, tisztelegve a hivatásos vadászok munkája előtt.
Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója, Schumacher István, a VERGA Zrt. vezérigazgatója, Pap Gyula az OMVK Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke, Szekrényes Tamás, a Veszprém Megyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke és Dr. Jánoska Ferenc, a NyME vadgazdálkodási és gerinces állattani intézetének docense. Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a Hubertlaki kereszt kitüntetések és a Nimród érem vadászati kitüntetés átadására, majd pedig a koszorúzásra.

 

4_Vasarosnamenyi TrofeaszemleVI. Vásárosnaményi Trófeaszemle

Hatodik alkalommal rendezte meg trófeamustrát a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége. Kiss B. Zoltán, a szövetség elnöke kérdésünkre elmondta, hogy számukra fontos feladat, hogy a megyén túlról érkezőknek megmutassák, hogy a Felső-Tisza vidékén milyen dám- és gímállomány él.

 

Műsorunkat december 10-én, szombaton 17:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!