“Nagyon büszkék vagyunk az idei terítékre! – Interjú Dr. Varga Gyula vadgazdálkodási osztályvezetővel a SEFAG Zrt. IV. Trófeaszemléjén – 2016.10.27

Negyedik éve került Nagysallérban megrendezésre a SEFAG Zrt. trófeaszemléje

Immár a hagyományosnak mondható mustrán a szeptemberi időszakban terítékre került gímbikák, illetve idén – a késő októberi időpontra tekintettel – dámvad trófeák kerültek bemutatásra.
Dr. Varga Gyula vadgazdálkodási osztályvezető köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a Társaság gazdálkodására jellemző szakértelem és következetesség beérett, az idén terítékre hozott gímbikák bírálati kora, trófeatömege is ezt támasztja alá. A trófeaszemlén az elejtett 131 db gímbikából 105 db-nak került bemutatásra a trófeája. Közülük is a legnagyobb trófeatömeggel a Lábod-Dél területről 12,55 kg-al. A legmagasabb bírálati pontot a Lábod-Nyugat területen elejtett bika trófeája érte el a bírálaton 234,66 C.I.C ponttal, melynek trófeatömege szintén impozáns 11,72 kg. Összességében elmondható, hogy 73%-a az elejtett bikák trófeájának érmes minősítést kapott, ami közel 10%-kal magasabb az elmúlt évnél. Figyelemre méltó az is, hogy a bírált trófeák átlagtömege és a terítékre került bikák átlagkora is magasabb az előző évinél.

Műsorunkat november 6-án, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu
www.facebook.com/fhmag
http://www.idokep.hu/erdomezo
www.facebook.com/echotelevizio
http://echotv.hu/hazai-vadasz