A Göbös-vadászkápolna harangszentelése – 2016.06.01

Június elsején szentelték fel a Göbös-major Ökoturisztikai Központban található, a KAEG Zrt. által építtetett vadászkápolna fő elemét, a harangot

4

18 9 8 13

Az ünnepélyes rendezvényt jelenlétével megtisztelte Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója, Fazakas Márton premontrei apát úr, az OMVK Győr-Sopron megyei Területi Szervezete és a győri Széchenyi István Egyetem mérnökei, akik a kápolnát tervezték és a kivitelezők.

A megjelenteket Kóródi Sándor, a KAEG Zrt. Kapuvári Erdészetének vezetője köszöntötte, majd a Spiritus együttes vallási témákkal átszőtt dalait hallgathatták meg a meghívottak. Ezt követően Fazakas Márton premontrei apát úr felszentelte a KAEG Zrt. első kis harangját a vadászkápolnában, amely mindössze 38 kg súlyú. Ezekre a felemelő pillanatokra még a nap is előbújt a felhők mögül, megvilágítva a kápolna csodás fa elemeit, így még varázslatosabbá téve az eseményt. Ekkor először kondult meg a felszentelt harang, amelynek zúgása átjárta Göbös-majort.

6 5 11 3

A különleges, egyedülálló kápolna mellett a többi létesítmény Göbös-majorban az aktív pihenést és kikapcsolódást szolgálja. Konferenciákra, sportversenyekre, környezeti nevelést szolgáló tanösvény-túrákra is igénybe vehető, természetesen a lovas sportok mellett. Továbbá ballagásokra, esküvőkre, nagyobb létszámú családi rendezvényekre, tréningekre is szívesen várják az érdeklődőket. Emellett kétféle szálláslehetőség közül is választhatnak a Göbös-majorban több napot eltölteni vágyó természetkedvelők, amely hamarosan újabb elemekkel bővül.

15 2

10

Orbán Tibor vezérigazgató, KAEG Zrt.

„A harangszentelés ötlete abból fakadt, hogy Göbös-major társaságunk Ökoturisztikai Központja. Szeretnénk, ha ebben a központban a gyerekeken kívül a felnőttek is megtalálnák a maguk szórakozását. A kikapcsolódás bővítése céljából azt tűztük ki magunk elé, hogy próbáljunk meg esküvői szertartásoknak is helyt tudjunk adni és ehhez elengedhetetlen feltétel egy kápolna.

A vadászember Istent keresi a természetben. Célunk, hogy lehetőséget adjunk a vadászoknak, hogy ezen a helyen megkeressék Istent. Ez a kápolna a hitvallásunk alapját teszi ki, hiszen valamennyiünk nevében mondhatom, hogy hívő katolikus emberként éljük az életünket, melyhez az egyház nyújt támogatást. Az egyházhoz pedig a kápolnán keresztül vezet az út.”

7 17

További cikkeket a KAEG Zrt.-ről itt olvashat:

Győr – Moson – Sopron megyei Vadásznap – Göbös-majorban – 2015.09.27-i adás

Győr – Moson – Sopron megyei Vadásznap_cikk

Társas fácánvadászat Ravazdon – 2016.03.19-i adás

Társas fácánvadászat Ravazdon_cikk

A Magyalosi lőtér ünnepélyes megnyitója – Ravazd_cikk

Filmünket a HAZAI VADÁSZ TV Magazin 115. adásában, 2016. június 19-én, vasárnap 11 órakor tekinthetik meg Nézőink az ECHO-TV csatornán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz