Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 11-i adás

Országos Vadásznap Szécsényben / NIMRÓD Percek: Zalai rekord – a Keszthelyi hegységből / Gímszarvas trófeaszemle és szarvasbőgő élménytúra a Gyulaj Zrt.-nél / Dr. Kun Edit festőművész jubileumi kiállítása Csákberényben

 1

Országos Vadásznap Szécsényben

Az idén az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád megyei Területi Szervezete Szécsényben, az önkormányzattal együttműködve rendezte meg az Országos Vadásznapot, amely egyben a megyei vadásznap és horgásznap is volt. A szeptember 12-i esemény helyszínének apropóját az adta, hogy pontosan 310 évvel korábban ugyanott tartották az országgyűlést, amelyen vezérlő fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. Az Országos Vadásznapon a becslések szerint legalább 6000 ember volt kíváncsi.

3

NIMRÓD Percek: Zalai rekord – a Keszthelyi hegységből

Annak, hogy nagy bikát lőttek Zalában, alig van hírértéke. Az azonban, hogy a hatalmas agancsos a Keszthelyi hegységben került terítékre, már izgalmasabbá teszi a dolgot. Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy Zala megyében idén eddig ez legsúlyosabb agancs, egészen érdekessé válik a helyzet! A Napfény Vt. területén Rezi község mellett, szeptember 17-én este az Ilona-kút nevű területrészen került puskavégre a bika. Az agancs tömege 13,61 kg, a bírálaton 231 pontot kapott, 13 évesre taksálták, Vass Szilárd sümegi vadász lőtte.

 4

Gímszarvas trófeaszemle és szarvasbőgő élménytúra a Gyulaj Zrt.-nél

2015. szeptember 24-én immár ötödik alkalommal mutatta be a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyományos trófeaszemléjét a Tamási-Miklósvári Parkerdő területén. A parkerdő mentén található tó partján igazi szép őszi napsütés fogadta a vendégeket. A nap a trófeák, a természet és a szarvasbőgés jegyében telt, így a szakmabelieken kívül családosok is kilátogattak a rendezvényre. A programok között agarászat, feketelőporos fegyverek bemutatója is szerepelt.

 2

Dr. Kun Edit festőművész jubileumi kiállítása Csákberényben

Szeptember 11-én ünnepélyes keretek között megnyílt Dr. Kun Edit festőművész egyéni kiállítása a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumban. A kiállítást Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, majd Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár fejtette ki művészettel kapcsolatos gondolatait.

 

Filmünket október 11-én, vasárnap 11:00 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz