Pápa Öreghegyi Kilátó átadása – A Bakonyerdő Zrt. legújabb közjóléti létesítménye
Pápa város Önkormányzatával már régóta terveztük egy kilátó készítését a Hagyományok Hegyén. A jogerős építési engedély 2014. szeptember 3-án került kiadásra, de a körültekintő előkészítő munkának köszönhetően, a kilátó október 21-re elkészült és a nagyközönség számára már október 24. óta látogatható. A pápai lakosok körében csak Öreghegynek hívott Hagyományok hegyén 2014. november 21-én került ünnepélyesen is átadásra az Öreghegyi Kilátó. […]
I. SZENT HUBERTUSZ Bajnokság – 2014. november 15-16 – VADEX Ökoturisztikai Központ – Soponya
A VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjában november 15-16-án rendezték meg az I. Szent Hubertusz Bajnokságot. A szombat reggeli megnyitón a vadászverseny menetét és szabályait Tapasztó Sándor vezetőbíró ismertette, aki elmondta, hogy a vadászati kultúra ápolása, hagyományok megőrzése, a természet és az ökológia tisztelete a rendezvény elsődleges célja. Minden vadász és kutya páros négy alkalommal bizonyíthatta a rátermettségét olyan, különböző […]
Invazív fafajok visszaszorítása a KASZÓ Zrt. törzsterületén
A KASZÓ Zrt. fontos feladatának tartja, hogy a kezelésében lévő területeken az erdők természetességi kategóriáját megőrizze, lehetőség szerint javítsa. Alapvető probléma, hogy az agresszíven terjedő idegenhonos fafajok veszélyeztetik a természetes életközösségek ökológiai egyensúlyát, valamint az invazív fajok térhódítása miatt a biológiai sokféleség jelentősen csökken, amely az élőhelyek átalakulásához vezethet. A Szentai-erdő kiemelt jelentőségű különleges természeti területen (Natura 2000) tervezett élőhely-rehabilitációs […]
Backstage – Pisztráng, ponty, csuka és csapósügér mustrán a Sárosfői Vadászháznál!
Közeledik az év vége, egyre hosszabbak a nappalok, nemsokára itt a Karácsony! Az ünnepi vacsora egyik fontos eleme – nálunk magyaroknál – a hal, ami halászlé, sült hal, rántott hal formájában kerül az asztalra. Ezért is örültünk annak a meghívásnak, ami a Bakonyerdő Zrt. Sárosfői Vadászháza mellett húzódó halastavak lehalászásához “szólította” stábunkat! Ködös, igazi késő őszi időben indultunk Budapestről, ezért […]
Fények és árnyak
December és január a vaddisznóhajtások időszaka. Igaz, a januári társas nagyvadvadászatoknak jócskán akadnak ellenzői, hiszen a kocák ilyenkor már előrehaladottan vemhesek, s ha a nőivarúakat nem kímélik a résztvevő puskások, akkor valóban komoly etikai aggályokat vet fel az év első hónapjának végén megrendezett disznóhajtás. Persze, a pénzügyi kényszer nagy úr, sokszor belehajszolja a vadászatra jogosultakat abba, hogy még ilyenkor is […]
Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2014. november 23-i adás
Vadásznap Vásárosnaményban / Trófeaszemle az Óbiródi Vadászháznál / 10 éves a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola / NIMRÓD Percek: Szarvasbőgés Gemencen / Terítéken a Lábodi Erdészet történetének legnagyobb dámbikája / Trófeamustra Pusztavacson Vadásznap Vásárosnaményban – I. rész Október 30-án Vadásznapot rendezett Vásárosnaményban a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetsége. Az esemény alkalmából Vadászházat avattak Jándon és megnyitották a régió legjelentősebb Vadászati Múzeumát. Semjén Zsolt […]














