Horgász- és vadásznap Lovasberényben – 285. – 2019.11.01-i adás

Horgász- és vadásznap Lovasberényben – 285. – 2019.11.01-i adás

A 2021-es „Egy a Természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás” bevezető programsorozatának részeként, október 18-án, Lovasberényben tartott Horgász- és vadásznapot a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Az eseményen a horgászattal, a turizmussal és a vadászattal kapcsolatosan nemcsak a szakma, de a civil érdeklődők is bővebb tájékoztatást kaphattak, hiszen a rendezvény egyben családi napként is funkcionált.

2019-11-01 at 19:00

Szakmai nap a Mecsekerdő Zrt.-nél – 285. – 2019.11.01-i adás

Szakmai nap a Mecsekerdő Zrt.-nél – 285. – 2019.11.01-i adás

Október 21-én a Mecsekerdő Zrt. szakmai napot rendezett a szervezet kezelésében álló területen, melynek célja a klímaváltozás által okozott károk kezelésének megvitatása. Az éghajlat nagymértékű megváltozása egyrészt látszik a termőhelyek állapotában, ezáltal a területet alkotó fő fafajok egészségében is nyoma van. Másrészt a következmények fokozódásaként megjelennek a területen az inváziós fafajok, ezért ennek kezelésére fel kell készülniük a szakembereknek.

2019-11-01 at 19:00

Így lett Balu medve keresztapja Reviczky Gábor!

Így lett Balu medve keresztapja Reviczky Gábor!

Az esőre álló időjárás ellenére nagy a sürgés – forgás a Veresegyházi Medveotthonban. Nagy a népszerűsége az 5 spanyol medvének! Különösen a legnagyobb termetű mackó, Balu vonzza a látogatókat. Egy “másik Balu”, a Dzsungel Könyvéből világhírű medve színpadi megformálója, Reviczky Gábor Kossuth Díjas színművész is örömmel tett eleget a mackó mustrának. Persze nem jött üres kézzel, sőt tesztelte is az […]

2019-10-30 at 21:00

Műsorajánló – 285.adás – HAZAI VADÁSZ – 2019.11.01. péntek 19:00

Műsorajánló – 285.adás – HAZAI VADÁSZ – 2019.11.01. péntek 19:00

Új falfestménnyel bővül az OMVK oktatóterme/Szakmai nap a Mecsekerdő Zrt.-nél/Horgász- és vadásznap Lovasberényben Premier műsorunkat 2019. november 1-én, pénteken 19:00 órakor láthatják Nézőink a www.hazaivadasz.hu oldalunkon!

2019-10-30 at 00:40

Ajánló – 285.adás – HAZAI VADÁSZ – 2019.11.01. péntek 19:00

Ajánló – 285.adás – HAZAI VADÁSZ – 2019.11.01. péntek 19:00

Új falfestménnyel bővül az OMVK oktatóterme/Szakmai nap a Mecsekerdő Zrt.-nél/Horgász- és vadásznap Lovasberényben   Új falfestménnyel bővül az OMVK oktatóterme Az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete felkérésére, Prihoda Judit festőművész keze munkája által szépül meg a szervezet egyik oktató helyisége, melyben a madarakat ábrázoló falfestmények ugyanúgy helyet kapnak, mint a nagyvadfajok ékes és festett állatai. Szakmai nap a Mecsekerdő Zrt.-nél […]

2019-10-30 at 00:27

A Gerecsében, a Vöröshíd-lombkorona ösvénynél forgatott a Reviczkyvel az Erdőben stábja

A Gerecsében, a Vöröshíd-lombkorona ösvénynél forgatott a Reviczkyvel az Erdőben stábja

 

2019-10-28 at 19:37

Hazai Vadász – 284. adás – 2019.10.25 – www.hazaivadasz.hu

Hazai Vadász – 284. adás – 2019.10.25 – www.hazaivadasz.hu

Trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél/Jogi konferencia a Gyarmatpusztai Vadászházban/Trófeamustra Rédén, az Esterházy-kastély parkjában/Országos CACT Vizsla Főverseny Soponyán

2019-10-25 at 19:02

Jogi konferencia a Gyarmatpusztai Vadászházban – 284. – 2019.10.25-i adás

Jogi konferencia a Gyarmatpusztai Vadászházban – 284. – 2019.10.25-i adás

A Pilisi Parkerdő Zrt. idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, melynek keretében – a többi szakmai program mellett – ismételtem megrendezte az immár hagyományosnak mondható jogi konferenciát, melyet 2013. évben szerveztek meg első alkalommal a Társaságnál Akkor az állami erdőgazdaságok jogi szakemberei kaptak lehetőséget, melynek keretében a témába vágó szakmai kérdések megvitatására nyílt lehetőség. Most sem történt ez másként, hiszen idén […]

2019-10-25 at 19:01

Trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél – 284. – 2019.10.25-i adás

Trófeaszemle a Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nél – 284. – 2019.10.25-i adás

Október 11-én a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. az úrbéri vadászházánál rendezte meg trófeaszemléjét. A szokásoknak megfelelően Dr. Renner Sándor plébános celebrálásával Szent Hubertus misét is tartottak az esemény második felében.

2019-10-25 at 19:01

Országos CACT Vizsla Főverseny Soponyán – 284. – 2019.10.25-i adás

Országos CACT Vizsla Főverseny Soponyán – 284. – 2019.10.25-i adás

Október 12-13-án immáron negyedik alkalommal rendezték meg Soponyán, az Országos Magyar Vadászkamara és a Vadex Mezőföldi Zrt szervezésében, az Országos CACT Vizsla Főversenyt. A Főversenyt megelőző versenysorozat első válogatói az OMVK területi szervezetei rendezésében zajlottak, ahonnan az első 3-3 kutya jut be a két regionális elődöntőbe. A régiókból 8-8 kutya érkezett az országos rendezvényre, ahol három részből álló – mezei […]

2019-10-25 at 19:01