Április közepén, az erdőben – Előzetes e heti műsorunkból: 04.25 szombat 12:50 – M5 TV

A jó vadász, mint minden, a természet törvényeit tisztelő erdőjáró nyitott szemmel járja a határt. Nem mulasztja el észrevenni azt a szépséget sem, amely csak akkor tárulkozik ki előtte, ha néha a lába alá is lenéz. A vadászatban ugyanis egyrészt nem az a legszebb, amit ad, hanem amit ígér, másrészt a vadászathoz hozzá tartozik a természet szeretete és a minél alaposabb megismerésének az igénye is.

Az alacsony szerveződési szintű élőlények, valamint a növények és állatok alkotta környezet örök körforgásban van. Ha a körforgást jellemző folyamatok egyensúlyban vannak, akkor a rendszer tökéletesen működik. Igen ám, csakhogy az ember már indokolatlan mértékben beavatkozott a természet rendjébe, ezért nem lehet tétlenül, passzív módon hozzáállni a kérdéshez, hanem az úgynevezett ökológiai egyensúly fenntartása érdekében tennünk kell valamit.

Minden felelősen gondolkodó ember közös célja ugyanis, hogy az egyensúlyt hosszú távon fenntartsa. A vadászatnak éppen ezért jut fontos szerep, hiszen nagyragadozók hiányában a vadállomány kezelését, azaz a szelekciót, meg kell oldani. Ezért még a szkeptikusoknak is el kell ismerniük, hogy a vadászat tulajdonképpen aktív természetvédelem és nem hasztalan öldöklés…

Április közepére az idősebb dámbikák elvetik, a fiatalok azonban még büszkén viselik az agancsukat. A tehenek pedig már a vehemépítés időszakát élik, bár még egy bő hónap hátra van a borjak világra jöttéig. Közben napról-napra zöldebb lesz és virágba borul a határ – a szalonkák is odébb állnak.

A nappalok egyre melegebbek és hosszabbak és már nem kell sokat várnunk a gyümölcsérlelő nyárra sem. Addig azonban élvezzük a tavaszt és gyönyörködjünk az természet újjászületésében, amellyel egyszerűen lehetetlen betelni…

Az “Április közepén, az erdőben” című kisfilmet, az Erdei utakon – Reviczky Gáborral premier műsorunkban 2020. április 25-én, szombaton 12 óra 50 perckor láthatják Nézőink az M5 TV csatornán!