Életképek I. – OEE – 150. Vándorgyűlés és Év Erdésze 2019 szakmai verseny – 2019.06.19-22.

Az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi, 150. Vándorgyűlését Tolna megyében, a lengyeli Apponyi kastélyparkban rendezte

A terepi programok és az Év Erdésze Verseny döntőjének házigazdája a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. volt.

Június 19-én az Év Erdésze 2019 szakmai verseny országos döntőjének megnyitójával megkezdődtek az Országos Erdészeti Egyesület 150. Vándorgyűlésének jubileumi eseményei a Tolna megyei Lengyelen, ahol házigazdaként a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és munkatársai várják a kárpát-medencei erdész szakemberek éves seregszemléjére érkező tagságot, kollégákat és vendégeket.

Az Év erdésze szakmai versenyen – mely a Vándorgyűlések kísérő szakmai rendezvénye – az állami erdőgazdaságok által a tavasz folyamán rendezett válogató versenyek regionális fordulóiban a dobogó legtetejére állt 21 hazai erdészetechnikus és meghívott versenyzőként 3 erdélyi és 1 kárpátaljai magyar erdész kolléga vesz részt. A verseny célja az erdész szakma múltban kivívott magas társadalmi elismertségének visszaállítása és ismertségének növelése, a résztvevők szaktudásának és felkészültségének gyarapítása, a szakmát művelők közötti barátságok erősítése. A versenyen az állami- és a magánerdőgazdálkodásban dolgozó erdésztechnikusok vehetnek részt.

A megjelent versenyzőket és kísérőiket a verseny szervezői nevében Gőbölös Péter vezérigazgató, míg a versenyt kiíró Egyesületet képviselve Nagy Frigyes Vince  köszöntötte. A szakmai verseny részleteit Gál László (Gyulaj Zrt.) főszervező ismertette, majd a versenyzőket azonosító sorszámok egyenkénti kihúzása következett.

Az első napon a korong- és golyóslövészeté, illetve a trófeabecslés versenyszámoké volt a főszerep, míg a második versenynapon az összetett írásbeli feladatsor megírására, illetve a szakszerű erdőgazdálkodás minden napos feladataiban szereplő, változatos kihívást jelentő gyakorlati, terepi feladatokra került sor.

       

Forrás: www.oee.hu

Képek: Hazai Erdész

A 150. Vándorgyűlésről készült premier műsorunkat 2019. július 5-én, pénteken 19:00 órakor láthatják Nézőink a www.hazaivadasz.hu oldalunkon!