Bővül a SEFAG Zrt. Csurgói Faipari Gyára – 2018.03.28.

Új csarnokot építtetett és korszerű berendezéseket vásárolt a SEFAG Zrt. a Csurgói Faipari Gyárának. Az épületet és a gépeket március 28-án adták át a somogyi városban

Az állami erdészet 370 millió forintos, saját forrásból megvalósított fejlesztése keretében rönkhasító szalagfűrészt, egy úgynevezett utófeldolgozó sort, anyagmozgató gépeket és modern hídmérleget szereztek be, emellett javították a szállítás körülményeit. A beruházásnak köszönhetően a gyár többet, jobban és hatékonyabban tud termelni.

Still0404_00014

Rövid összefoglaló a SEFAG Zrt. Csurgói Faipari Gyáráról

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Somogy erdeinek felén, nagyjából 80 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodik.

A társaság kezelésében lévő erdőállományok változatos képet mutatnak: a többi között homoki-, cser- és kocsányos tölgyesek, égeresek, bükkösök váltják egymást.
A társaság a jól átgondolt és a közjó hosszú távú érdekeinek megfelelően kimódolt erdőgazdálkodási ütemtervek alapján évente közel 400 ezer köbméter faanyagot termel ki.

Still0404_00016 Still0404_00017 Still0404_00018 Still0404_00019
Az értékesebb faanyag döntő részét a közel egy évszázada folyamatosan üzemelő Csurgói Faipari Gyárban hasznosítják. Túlnyomó többségében tölgyet, kisebb hányadban pedig hársat és egyéb fafajokat dolgoznak fel itt.
A múlt század első évtizedében egy morva országból származó takácsmester len illetve kender feldolgozót létesített ezen a telephelyen. Ehhez kapcsolódóan faipari tevékenység csírái is megjelentek orsó, verővetélő tömb alapanyaggyártás folyt itt. 1950-ben alakult meg a Csurgói Faipari Vállalat 150 fővel. Az üzem termelési tevékenysége során építészeti félkész és késztermékeket, faipari félkész termékeket, de bútoralkatrészeket sőt koporsót is gyártott már az elmúlt évtizedekben. Csurgónak valódi márkát a somogyi erdőkből származó kiváló minőségű kocsányostölgy rönk feldolgozásából származó csaphornyos parketta hozott mind nemzeti, mind a nemzetközi piacokon. Ennek a készterméknek köszönhetően fogalom lett a gyár és tevékenysége, de az elmúlt tíz év piaci változásai azt hozták magukkal, hogy mára a fűrészipari tevékenység, kis mértékben a hagyományos parkettagyártás, volumenében viszont a parketta alkatrész, azaz fedőréteg lamella gyártás maradt meg, valamint néhány éve ceruza lapkagyártás is folyik.

Still0404_00021 Still0404_00022 Still0404_00023
Az üzem évente megközelítőleg 30 ezer köbméternyi rönköt dolgoz fel.  Ezzel a tevékenységével 1,8 milliárd forintos árbevételt ér el. A gyár az egyik legnagyobb foglalkoztatója és adófizetője Csurgó városának. E mellett a gyár azoknak az embereknek nyújt biztos megélhetést, akik egyébként nagyon nehezen találnának magunknak munkát, ugyanis a gyárban több olyan munkakör van, amihez képzettség nem szükséges.
A SEFAG Zrt. állami tulajdonban lévő nagyvállalatként saját forrásból, az árbevétel egy részének visszaforgatásával folyamatosan fejleszti az eszközparkot, illetve a telephelyet. Az elmúlt években egyebek mellett bővítésre került a tárolókapacitás, beszerzésre került egy kérgező berendezés.
A jelen fejlesztési programban elkészült egy úgy csarnoképület (100 millió Ft), melybe új technológiai sor került telepítésre. A fő gép egy Primultini SGF-1300 CFN II rönkhasító szalagfűrész (100 millió Ft), melyhez szervesen kapcsolódik az utófeldolgozó sor (90 millió Ft). Korszerű anyagmozgató gépek (2 db targonca és 1 db homlokrakodó – 52 millió Ft) kerültek beszerzésre és modern hídmérleg, valamint térburkolás készülhetett el a szállítás körülményeinek javítása, illetve a kor követelményeinek megfelelő infrastruktúra kialakítása céljából (30 millió Ft).

Still0404_00020 Still0404_00021 Still0404_00025 Still0404_00026 Still0404_00024

Az átadóról készült műsorunkat 2018. április 7-én, szombaton 12:30 órakor, az ismétlést április 8-án, vasárnap 07:35 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu