Madárszemmel_Környezetkímélő kötélpálya fakitermeléshez_2017 augusztus

Az idei szokatlan időjárás különösen nagy kárt tett a 7-800 méteres magasság alatt lévő erdőségekben, hiszen itt a fák már mind kilombosodtak, erre érkezett a havazás, ónos eső

Sokat rontott a helyzeten az is, hogy a talaj a korábbi hóolvadás következtében erősen felázott, majd később orkán erejű szél érkezett, amely játszi könnyedséggel döntötte ki a fákat. Ráadásul mindez szokatlan gyorsasággal is következett be: mintegy 24 órán belül pusztított a hó, jég és a szél, aminek eredményeképpen a mai napig dőlnek ki az akkor megsérült fák.
Mivel a most megtisztítani kívánt terület helyenként igen meredek a munkagépek nem, vagy csak körülményesen tudnak feljutni a hegyoldalakra, közben pedig súlyosan károsítják, erodálják a talajt, ami megnehezíti később az erdő felújulását is. Ezeket szem előtt tartva döntött úgy az erdészet, hogy kötélpályás módszerrel fogja lehozni a faanyagot. Ez a lehető legkíméletesebb eljárás, a legkevésbé károsítja a talajt, azonban ez a legdrágább is egyben.

A módszer lényege, hogy egy kötéldaru segítségével hozzák létre a kötélpályát, melynek egyik vége maga a gép, a másik pedig – jelen esetben – egy élő fa. A kifeszített drótokon fut az úgynevezett macska, erről engedik le azt a kábelt, amit a szállítani kívánt fára erősítenek. A macska felhúzza a rá erősített rönköt, és – akár végig a levegőben tartva azt – a pálya végére szállítja, ahonnan már forwarder viszi tovább a köztes rakodóhoz. Egyik nagy előnye a kötéldarunak, hogy könnyen áttelepíthető, így szinte bárhol alkalmazhatják.

A kormány pályázattal segíti az áprilisi hókár utáni erdőtelepítést

A hatalmas pusztítást okozó áprilisi hó a vegetációs időszakban érte a mátrai területeket, a károk elhárítása, majd a felújítás a tönkrement erdőterületeken fontos feladat, a kormány megfelelő pályázatokkal segíti az erdőtelepítést. – mondta az MTI-nek szombaton a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor egy erdészeti bemutatón vett rész Gyöngyössolymoson, majd a kárt szenvedett erdőterületeket járta be, illetve megismerkedett az Egererdő Zrt. kármentő munkájával. A miniszter kijelentette: rendkívüli pusztítás történt, ami több évi munkát ad az erdészet dolgozóinak és vállalkozóinak. Meg kell tisztítani a területet, le kell termelni a famennyiséget, majd újra kell telepíteni az erdőt – mondta.
A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországon 22 erdőgazdaság kezel mintegy egymillió hektár erdőterületet, az országos erdőállomány felét. Az erdészetek példaszerűen gazdálkodnak a rájuk bízott javakkal – tette hozzá.
Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cég három megye – Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén – területén gazdálkodik, csaknem 75 ezer hektáron.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda

Film: Hazai Erdész

Műsorunkat 2017. augusztus 26-án, szombaton 12:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI ERDÉSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!