Az Országos Erdészeti Egyesület Ünnepi Közgyűlése – 2016.12.09 – Az ünnepi beszédek visszanézhetőek!
2016. december 9-én rendezték meg az Országos Erdészeti Egyesület Ünnepi Közgyűlését az egyesület 150 éves alapítási évfordulója alkalmából az Országház Felsőházi termében
Zambó Péter, az OEE elnöke kiemelte, az erdészet szellemi bázisa az egyesületben összpontosul, a civil szervezet a munkájával az erdővagyont a gazdasági felemelkedés szolgálatába állította.
Az OEE elnöke a magyar erdők érdekében végzett munkájuk közül egyebek között kiemelte a jövő szempontjából fontos környezeti nevelést, a fiatalok felkarolását, a szakképzés segítését, a tapasztalatok átadását.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében elmondta: Az erdészek a nemzetpolitika meghatározó szereplői, az erdészeti egyesületnek nemzetpolitikai jelentősége is van. Megjegyezte, hogy a vad része az erdőnek, és bejelentette, hogy a Magyarországon 2021-ben rendezendő Vadász Világkiállításon az erdőgazdálkodást is hangsúlyosan mutatják be.
Kiemelte, hogy az Országos Erdészeti Egyesület nemcsak az erdészek közössége, hanem olyan erő, amely képes a szakmai szempontokat is közvetíteni. A rendszerváltás után az erdészek szakmai munkájának meghatározó szerepe volt abban, hogy a piaci elvárásokat és a társadalmi igényeket össze lehetett egyeztetni. Példaként említette, hogy az egyesület segítette az erdőstratégia elkészítését, amely tekintettel van a faanyag iránti igényre, és biztosítja a természetvédelmet is.
Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára beszédében rámutatott arra, hogy az állami erdőgazdálkodás a társadalom igényeit elégíti ki.
Felidézte, hogy egy évvel ezelőtt a szaktárca épületében kezdődött a jubileumi év, és méltatta az egyesület fontosságát, szerepét az erdészeti szakmában, a jogszabályalkotásban.