Melyik faj legyen az év hala 2017-ben: paduc, halványfoltú küllő, harcsa?

Harcsa vagy paduc, paduc vagy harcsa?  A sorrend nem mellékes, mert amelyikük első helyen végez a most zajló internetes szavazáson, az nyeri el 2017-re az év hala címet, és kap ezáltal nagyobb figyelmet!

harcsa HARCSA (Silurus glanis): Csupasz testű, barnán vagy szürkén márványozott halfaj. Szemei aprók, felső állkapcsán két hosszú, az alsón négy rövidebb bajuszszálat visel. Szája hatalmasra tátható, állkapcsain sűrű kefefogazat segíti a zsákmány megragadását. Hátúszója nagyon rövid, farokalatti úszója viszont rendkívül hosszú. A hazai halfauna legnagyobbra növő tagja, hossza a 2 métert, tömege a 100 kilogrammot is meghaladhatja, így nem csoda, ha zsákmányul ejtése minden sporthorgász vágyálma. A nagyobb folyók és tavak lakója, különösen a változatos, jó búvóhelyeket kínáló szakaszokat kedveli. Jól viseli a felmelegedést és a viszonylagos oxigénhiányt, így ellenállhat a klímaváltozás várható hatásainak.Az eddig leadott mintegy három és félezer voks alapján már bizonyosnak látszik, hogy a harcsa és a paduc között dől el a verseny, mivel a harmadik jelölt, a védett halványfoltú küllő már aligha hozhatja be lemaradását. A vezető két faj kezdettől fogva rivalizál egymással.

paducPADUC (Chondrostoma nasus): Ennek az áramvonalas testű, szép piros úszókkal ékes halfajnak jellegzetessége az alsó állású, haránt irányú hasíték formájú szájnyílás, s a szarulemezzel borított ajkak, amelyek közül az alsó véső alakú, kiválóan alkalmas a víz alatti köveket, szikladarabokat borító moszatbevonat lelegelésére. A nagyobb vízfolyások hegylábi, dombvidéki szakaszán, a róla elnevezett paduczónában tömegesen fordul elő, de kisebb számban megtalálható a folyók alsóbb szakaszán is, az oxigénben gazdag áramlásos szakaszokon. Kiváló sporthal, a sporthorgászok kedvelt zsákmánya. Állományát a vízszennyezés és a vízügyi beavatkozások veszélyeztetik. – Október elején még a kavicsos medrű, sodrottabb folyószakaszokat kedvelő paduc állt az első helyen, ám hamarosan át kellett adnia helyét legnagyobb ragadozónknak, a nyugodtabb vizek homokos-iszapos mederszakaszain is jól megélő harcsának.

küllőHALVÁNYFOLTÚ KÜLLŐ (Romanogobio vladykovi): Ez az apró termetű, 10-12 cm maximális hosszúságot elérő fenéklakó halacska csak a Duna vízrendszerében fordul elő, tehát endemikus halfajunk, ezért védelmet érdemel. Alsó állású szája szögletében egy-egy bajuszszál található. Oldalán kékes foltsor húzódik, de úszói csak kevéssé foltosak. Gyakori halfaj, a kisebb-nagyobb folyóvizek lassú folyású szakaszait kedveli, de állóvízi populációi is ismeretesek. Számos nagyobb méretű halunk étlapján szerepel, apró termete miatt viszont emberi fogyasztásra nem kerül, bár húsa ízletes.A különbség azonban kicsi, így akár egyetlen nap is elegendő lehet a sorrend megfordításához. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a paduc a Duna menti és az erdélyi horgászok körében népszerű, míg a harcsát inkább a Tiszán és mellékfolyóin, valamint az alföldi állóvizeken horgászó halbarátok kedvelik.

mht

Szavazni 2016. december 31-ig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján: http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php.