Közös nevező – egyeztetés az állatvédőkkel – 2016.10.21

Három állatvédő civil szervezet képviselőivel folytattak egyeztetést az Országos Magyar Vadászkamara munkatársai október 21-én

A vadászati érdekképviseletek fővárosi, Medve utcai központjában több aktuális, az állatvédelmet és a vadgazdálkodást is érintő kérdést sikerült megvitatni: a kutyák megjelenését a vadászterületen, a vad megjelenését a lakott területen, valamint ez utóbbi befogásának és repatriálásának témakörét.

Az állatvédőket az egyeztetést kezdeményező Némedi Edina és Somogyi Zoltán (Állatmentő Szolgálat Alapítvány), Schneider Kinga (NOÉ Állatotthon Alapítvány) és Meier Krisztina (Első Nyúlmentő Alapítvány) képviselte. Schreiter Katalin (Állatvédőrség Alapítvány) és Szilágyi István (Fehérkereszt Állatvédő Liga) szándékuk ellenére, rajtuk kívülálló okok miatt nem tudtak részt venni a találkozón. Az OMVK-t dr. Heltai Miklós, a Természetvédelmi és Erdészeti Szakbizottság elnöke – egyben a Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézetének intézetigazgató helyettese – valamint Bíró Gabriella, Kovács Gábor és Földvári Attila főmunkatársak képviselték.

Balról, szemből: Bíró Gabriella, Kovács Gábor, dr. Heltai Miklós, Somogyi Zoltán, Némedi Edina

A vadászterületen megjelenő ebek esetében felmerültek a kutyákra adott láthatósági mellények, azonban megoldást ezek sem jelenthetnek, legfeljebb tüneti kezelést, hiszen a kutya elengedése a lakott területen kívül mindenképp szabálysértés. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a póráz nélkül futtatott ebek problémája nem csak a vadgazdálkodást érinti, és a felelőtlen kutyatartás az oka a legtöbb kutyasétáltatók és vadászok között kialakuló konfliktusnak. Jelen körülmények között az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben legyenek tisztában a kapcsolódó törvényi rendelkezésekkel.

Szintén évek óta aktuális probléma a vad megjelenése a településeken. Ezen a területen a legfőbb gond a rendezetlen jogszabályi háttér. Ezt már többen jelezték az illetékeseknek. Dr. Heltai Miklós korábban összeállított egy terjedelmes anyagot, amelyben sorra vette a vonatkozó jogszabályokat és az azok közötti ellentmondásokat, véleményeztette egy tapasztalt jogásszal, és egy jogi szaklapban is megjelentette. Ezt az anyagot az állatvédő szervezetek rendelkezésére is bocsátotta, hogy közösen lehessen érvelni a jogi anomáliák megszüntetéséért az illetékeseknél.

Balról, szemből: Meier Krisztina, Schneider Kinga, Bíró Gabriella, dr. Heltai Miklós, Kovács Gábor

Az egyeztetés végeztével a résztvevők megállapodtak abban, hogy a mindkét felet érintő kérdésekben – az utóbbi egy-másfél évben már kialakult gyakorlatnak megfelelően – a jövőben is operatív egyeztetés folyik majd.

Forrás: OMVK, képek: Földvári Attila