Erdei Tündértábor a Zalaerdő Zrt. “Nyitnikék” Erdészeti Erdei Iskolában – 2016.07.02

Az idei nyár rendhagyónak számít a Zalaerdő Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola életében, hiszen július első hetétől kezdve az eddigi napközis táborok helyett már ott alvós táborok indulnak a gyerekek számára az idén elkészült szálláshelynek köszönhetően

1

6 9

Az ide érkező gyerekeknek az erdészeti erdei iskola átfogó ismereteket nyújt az erdő és az ember kapcsolatáról. Egyebek mellett bemutatja számukra az erdei életközösségeket, a fafajokat, megismerteti őket a nálunk honos növény- és állatfajokkal. A „Nyitnikék” Erdészeti Erdei Iskola hitvallásának tekinti, hogy környezeti neveléssel elősegítse az ifjúság környezettudatos gondolkodását, környezetbarát szemléletének kialakulását és fejlődését.

Az ide érkező csoportok többféle program közül választhatnak, s mindegyiket az adott korosztályhoz igazítják. A gyerekekre igazi csapatmunka vár, rengeteg játékos feladattal, összegzéssel, következtetéssel, mely mind-mind a problémamegoldó-képességüket, kreativitásukat fejleszti, s erősíti bennük a csapathoz tartozás érzését is.

8 4 5 3

11

Povics Noémi vezető, „Nyitnikék” Erdészeti Erdei Iskola

„Eddig is nagyon sok táborunk volt, amelyek napközis rendszerben működtek, viszont azt gondolom, hogy mindenképpen pluszt ad az, hogy éjszaka is itt vagyunk a gyerekekkel. Sokkal jobban összekovácsolja a csapatot, a feladatokat is másképpen tudjuk elosztani, illetve egy kicsit visszahozzuk azt a régi táboros hangulatot, ami a mai gyerekek életéből lehet, hogy kimaradt. Megpróbáljuk a táborozókat feladatokhoz, rendszerességhez szoktatni, ez a szálláshely ezért is egy nagyon jó lehetőség. Szerencsére erre egyre nagyobb az igény, nagyon sok csoport érkezik.

Ezáltal, hogy szállásunk van, nemcsak a környékbeli óvodásokat, iskolásokat tudjuk fogadni, hanem egy kicsit tágítjuk a kört és most is vannak olyan gyerekek, akik Hévízről, Zalaegerszegről érkeztek.Az ide érkező gyerekek nagyon hamar feloldódnak, könnyen barátokat találnak. Igyekszünk a légkört úgy megteremteni, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és mindenkire nagyon odafigyelünk. Rengeteg olyan ötlet van, amit próbálunk kevés pénzből megvalósítani. Nagyon sok óvodás csoport érkezik hozzánk és az ő igényeiknek megfelelő játékos tanösvényt szeretnénk még kialakítani.”

18 16 7 2

12

Molnárné Vitális Anikó vezető, Zakatoló Erdei Iskola

„A Tündértábor programját megpróbáltuk úgy összeállítani, hogy a kislányok tényleg igazi erdei tündérekké válhassanak. Ez azt jelenti, hogy megpróbálunk nemcsak az erdőben, hanem egymással is a lehető legjobban viselkedni. Igazából erre a csapatra azt mondhatom, hogy valódi tündérként viselkednek, próbálnak segíteni egymásnak.

Azt szeretnénk elősegíteni, olyan szemléletet kialakítani, hogy ha elindulnak, és együtt vannak, egymás kezét fogva kirándulnak, akkor érezzék azt, hogy a közös program adja nekik a legtöbbet. A tündérsorsolás során kihúzott kis tündérek pedig egész héten próbálnak apró kedvességekkel, kis segítséggel minél több boldog percet szerezni. A lányoknak és a fiúknak is teljesen más elfoglaltságot találtunk ki. A fiúknál bunkerépítéssel, illetve sok aktív mozgással egybekötött programmal próbálkozunk.”

14 13

A Zalaerdő Zrt. nyári táboráról készült filmünket hamarosan láthatják a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO-TV műsorán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz