Magánerdős Júniális a MEGOSZ szervezésében – Napkor – 2016.06.08

A környezet szeretetére nevelni kell kicsiket és nagyokat, s a természet értékeinek védelme érdekében mindenkinek felelősséget is kell vállalnia

28 21 4

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) fontos feladatának tartja a természet megóvását, ezért a szövetség  – Környezeti nevelés az erdészeti erdei iskolákban címmel  – szakmai konferenciát rendezett június 8-án Napkoron, a Kerekerdő Turisztikai Központban. A rendezvényt a Földművelésügyi Minisztérium támogatta.

A szakmai konferencia fő témaköre: környezeti nevelés kicsiknek és nagyoknak a magyar magánerdőkben. Megnyitóbeszédet tartott Ugron Ákos Gábor, az FM állami földekért felelős helyettes államtitkára, majd a megjelenteket Luzsi József, a MEGOSZ elnöke és Támba Miklós házigazda, Napkori Erdőgazdák Zrt. elnöke köszöntötte.

30 29

A konferencia keretében előadást tartott Román István, helyettes államtitkár FM, Mádi Péter erdei iskolai igazgató, Dr. Komáromi István, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.
Az előadások után a felnőttek megismerkedhettek az erdészeti közjóléti létesítményekkel, a gyermekek pedig a tanösvénnyel. A környezettudatos viselkedésről, az erdő ismeretéről egy vetélkedő keretében számot adhattak kicsik és nagyok.

5 3 7

A szakmai konferenciával párhuzamosan a gyermekeket külön program várta a Harangodi Erdei Iskolában. A nap végét tábortűzzel zárták.

24

Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár, FM

„Nemcsak az állami erdészetekben működnek kitűnően, magas minőségben az erdészeti erdei iskolák, hanem Somogyszobon és Napkorban is, ahol nemes célokkal, szorgalmas munkával nevelik a gyermekeket a környezettudatos magatartásra. Ha a magánerdő gazdálkodásnak jók a vezetői, jó kézben vannak és nagy az összefogás, akkor az iskoláknak erre van energiájuk, hiszen ez ráfordítást és belső indíttatást igényel. Aki ezzel rendelkezik, az meg tudja ezt valósítani. Mindkét helyen minősített erdei iskola található, tehát garanciát lehet vállalni az iskolák működésére és a helynek a berendezettségére, tisztaságára, a programok minőségére, az oktatók felkészültségére és a rendelkezésre álló lehetőségekre.”

 1 37

25

Luzsi József elnök, MEGOSZ

„Nemcsak az erdei iskolákra, hanem a magánerdők közszolgálati szerepére is büszke vagyok. Az erdei iskolákon keresztül az anyagi lehetőségeinkhez képest az ifjúság nevelésére komoly hangsúlyt fektetünk. Kevés lehetőség volt arra, hogy a magánerdők létre tudjanak hozni erdei iskolákat. Mi csak részleges építkezés kapcsán tudtuk ezt megvalósítani. A magánerdő gazdálkodók a KEOP pályázati rendszerhez nem tudtak kapcsolódni, mint az állami erdőgazdaságok, ez kimondottan állami finanszírozási lehetőség volt. Viszont az új vidékfejlesztési lehetőségek között adott lesz a továbblépés. Biztos vagyok benne, hogy a magánerdők is megfelelő színvonalon tudják szolgálni az erdei oktatás ügyét. A magánerdő gazdálkodó az, aki az erdőtelepítésen keresztül a legtöbbet teszi: az elmúlt 25 évben, a rendszerváltás óta 200 ezer hektár erdőt telepítettünk, amely 2%-al növelte az ország erdősültségét. A magánerdő gazdálkodók a klímaváltozás élharcosai. Az egymilliárd csemete elültetésére büszkék vagyunk! ”

 15 13 12

27

Támba Miklós elnök, Napkori Erdőgazdák Zrt.

„Szerencsére kevés a szabad időpont, betelt a naptárunk. A téli hónapokban van pár olyan alkalmunk, ahol tudunk még csoportokat fogadni erdei iskoláinkban. Mindenképpen akkor lennék elégedett, ha nem tennénk tudatlanul vagy tudatosan tönkre a környezetünket. Az emberi ismeretek hiánya nagy probléma és ebben sokat tehet mindenki. Abban bíznék, ha nem lesz drasztikus történelmi változás és téglát téglára rakva tudunk majd boldogan élni.”

 

18 17 16

22

Dr. Komáromi István igazgató, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

„A környezet és az idő is kedvező a mai program számára. Ez egy nagyon aktuális és fontos helyszíne a környezeti nevelésnek: a természetvezető gondolkodás, szemléletmód, természettudatos alakítása a terepen, a gyakorlatban. Ezt azért is tudom autentikusan mondani, mert minket több, mint egy évtizedes kapcsolat fűz össze a Harangodi Erdészeti Erdei Iskolával. A mi diákjaink minden évben kijönnek ide és az erdei iskola egy speciális formájában, egy hetes kint lakásos formában töltik el az idejüket. Mi, amit meg tudunk csinálni az iskolában, osztálytermi, tantárgyi keretben, integráltan a tantárgyakban, azt itt praktikusan tudjuk erősíteni a természetben. Azt gondolom, hogy ez a nevelő munkának nagyon nagyfokú hatékonyságát jelenti.”

 34 33 35 20

További cikkeket a MEGOSZ-ról itt olvashat:

MEGOSZ NATURA 2000 tájékoztató előadás Szombathelyen – 2016.03.31

A MEGOSZ 2015. évi nagyrendezvénye – 2015.10.25-i adás

MEGOSZ 2015. évi nagyrendezvénye – 2015.10.03._cikk

Filmünket 116. adásunkban, június 25-én, szombaton 17:30 órakor láthatják a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO-TV műsorán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz