Könyvadomány a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolának – A szaknyelv tanulása nem ismerhet határokat!

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Ugron Ákos Gábor az agrártárca helyettes államtitkára és Bárány Rita a Herman Ottó Intézet igazgatója erdészeti tankönyveket adott át Erdélyben. A könyveket Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója és Böjte Csaba testvér nevelő koordinátora, Balázs Melinda Erzsébet vette át.

IMGP8433

Az eseményt megelőzően Csaba testvér gyermekeit több alkalommal látták vendégül a HM Budapest Erdőgazdaság Uzsai Erdészetének kollégái, melynek során lehetőség nyílt az erdész szakma, mint hivatás megismertetésére és a gyermekek érdeklődésének felkeltésére. Csaba testvér gyermeke is tanul a Venczel József Szakközépiskolában többek között ezért merült föl beszélgetések során, hogy nagy segítség lenne az anyanyelven történő oktatást támogató tankönyvek biztosítása az intézmény számára.

IMGP8446

A kérést tett követte, így az FM, a Herman Ottó Intézet és az Országos Erdészeti Egyesület együttműködésével 2016. május 14-én megvalósulhatott a támogatás, melynek célja, hogy az Erdélyben magyar nyelvű képzésben résztvevő erdésztechnikus diákok tanulását jó minőségű, a hazai képzés gerincét adó tankönyvekkel segítsék. A szakközépiskola diákjai 25 csomag, Csaba testvér erdésztechnikus diákjai 2 csomag egyenként 27-27 tankönyvből álló tudásbázist érhetnek el ezután az intézmények könyvtáraiban.

Az esemény résztvevői fontosnak tartják, hogy további együttműködés keretén belül erősödhessen, fejlődhessen az anyanyelven történő szakképzés a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában.

Csaba testvér gyermekeit több alkalommal látták vendégül a HM Budapest Erdőgazdaság Uzsai Erdészetének kollégái:

Dévai gyermekek Budapesten – I.rész – 2014. július 6-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=qBpNSIJwXdk&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=32

Dévai gyermekek Budapesten – II.rész – 2014. július 20-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=KZm3wO9zHKQ&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=31

Böjte Csaba ferences atya: A gyermekek vakációjáról – 2014. augusztus 17-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=px8onr6yzJY&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=28

Böjte Csaba – Köszönet az erdészeknek! – 2014. augusztus 31-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=ErZvjPByi3w&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=27

Köszönet az erdészeknek! – Böjte Csaba portré – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2014. december 24-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=1QDCVuIWjvo&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=23

Böjte Csaba növendékei az Úrbéri Vadászháznál nyaraltak – 2015.09.06-i adás

https://www.youtube.com/watch?v=yan_8D76iAc&list=PLKvx2RL2fVzKJ5W1AfFiUPYCCH9Dz2iRU&index=14

 

(forrás: FM Sajtóiroda, Filmek: HAZAI VADÁSZ)