Sikeres volt a Pilisi Parkerdő Zrt. 31. alkalommal megrendezett jelölőversenye

A Pilisi Parkerdő Zrt. április 28-án immár 31. alkalommal rendezte meg hagyományos erdészversenyét

10 26 7

A komplex feladatok – beavatkozás jelölése parcellában, felismerés, trófeabírálat és távolságbecslés, erdőrendezés, állományleírás, fatérfogat becslés, körlap összeg mérés – megoldása során az erdészek számot adhattak szakmai felkészültségükről, de a verseny mindezek mellett minden évben jó alkalom a baráti és szakmai eszmecserékre, sőt a továbbképzésre is.  Az eredményhirdetést követően a Pilisi Parkerdő Év Erdésze-díját Jorzsits Miklós, a Budapesti Erdészet Hárs-hegyi kerületének kerületvezető erdésze vehette át.

4 9

A Pilisi Parkerdő Zrt. jelölőversenyén a Parkerdő kilenc erdészete mellett a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Budapesti Erdőgazdaság és az Ipoly Erdő Zrt. is állított csapatot, összesen 39 fő versenyzett. A megjelenteket Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója üdvözölte. Köszöntőjében elmondta, hogy a társaság közjóléti fejlesztései mellett – mint a tegnap átadott Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat – kiemelten fontos, hogy az itt dolgozók szakmai tudását is folyamatosan tovább képezzék. Felhívta a figyelmet, hogy a társaság által kezelt területen és annak határaiban mintegy 3 millió ember él, akiknek fontos megmutatni, milyen szakértő kezek dolgoznak az erdőkben.

13

Csépányi Péter főmérnök az eligazításnál kiemelte a jelölőversenyek fontosságát a tekintetben is, hogy az erdő jövőbeni képét meghatározó kivágandó fák jelölése a Pilisi Parkerdő Zrt. minden erdészeténél hasonló alapelvek szerint történjen.

27

Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök, Pilisi Parkerdő Zrt.

„A jelölőversenyt társaságunknál harmincegy éve rendezzük meg, jómagam is a tizenkilencediket vezénylem le. Ennek a versenynek az a célja, hogy egyfajta szemléletet próbáljunk kialakítani az erdészeink között, amelyet nem biztos, hogy az iskolapadban el tudnak sajátítani. Elsődleges cél a tanulmányoknak, a mindennapi gyakorlatnak, a parkerdő céljainak megfelelő erdőgazdálkodás kialakítása. A parkerdőnél az örök erdőgazdálkodás bevezetése az erdőgazdálkodási stratégiát irányítja. Mai világunkban ennek a hazai gyakorlata még nem teljesen kimunkált.

Ezek a versenyek nagyon jó alapot adnak arra, hogy megmutassuk az erdészeinknek, hogy mi lenne a helyes irány egy-egy erdő esetében. Ilyenkor a parcellát bejárva, a feladatokat végig megoldva, a versenyzés végén az eredmények kiértékelése továbbképzési jelleget tölt be. Tíz erdészetünk van, melyből kilenc erdészet versenyzik, ezenkívül rendszeres meghívottjaink a Szombathelyi Erdőgazdaság Zrt., illetve az Ipolyerdő Zrt. Mindkét erdőgazdaság szintén 3-3 fős csapatot indít a versenyen. A jelölő versenyzést saját erdőgazdaságuknál is megszervezik, melyet a a Pilisi Parkerdőtől vettek át évekkel ezelőtt. Azt gondolom, ez a verseny üdítő színfolt a parkerdő életében. A kollégák közös szemléletet tudnak kialakítani, amely nagyon fontos, hiszen a mi területünkön fordul meg az ország lakosságának egy harmada, ha kirándulni szeretne.”

16 15 14

29

Kovács András erdőgondnok, Szentendrei Erdészet, Pilis Parkerdő Zrt.

„A verseny kiértékelését számítógépes háttérral végezzük, egy Exctel táblával dolgozunk, ennek az adatbehordása, statisztikák elkészítése a feladatom. Az erdőmérnök nagyon sokszor az irodában, a számítógép mögül irányít bizonyos folyamatokat, időnk egyharmadát az adminisztráció teszi ki, de természetesen mi is kijutunk az erdőbe. Harminchét versenyzőnk van idén, az eddigi legtöbb versenyző ötven fő volt.”

 8 18

30

Kovács Ferenc erdőgondnok, Budapesti Erdészet, Pilisi Parkerdő Zrt.

„A feladat az, hogy a mögöttem látható parcellában a versenyzőknek meg kell mondaniuk, hogy szerintük melyik az a fa, amit egy következő fahasználati beavatkozást követően ki kellene vágni. Ezt szálalás beavatkozásnak hívjuk szakmai körökben. Szeretnénk, hogy ezen a területen örökerdő jelleggel tudnánk a faállományt kezelni. Ennek megfelelően kell azokat a faegyedeket kivágni, amely a hosszú távú folyamatos erdőborítást akadályozza, vagy nem teszi lehetővé a minőségi faállomány nevelését. Alapvetően kocsánytalan tölggyel és gyertyánnal találkozunk, de számos cser is van ebben a parcellában, ezenkívül helyenként kőris, juhar és cseresznye található. A versenyzők elég ügyesek voltak és jó eredménnyel büszkélkedhetünk.”

20 19 11

Filmünket hamarosan láthatják a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO-TV műsorán!

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz

22