Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 31-i adás

Noha a véreb őse, a kelta kopó már időszámításunk kezdete óta részese a vadászatoknak, ma használatos könnyebb, mozgékonyabb  fajtáinak eredetét 1772-re, a hannoveri vadászudvarban folyó, célzott  keresztezési munka kezdetére tehetjük. Szerepe is ez időtájt módosult utánkeresővé, a kezdetleges lőfegyverek megjelenésével ugyanis nem az egészséges, hanem mindinkább a  sebzett vad felkutatása lett a feladata.
v-7
Hazánkba osztrák közvetítéssel a XIX. század vége felé jutott el a véreb, amit jól példáz, hogy több mint 110 éve, 1901-ben alakult meg az Osztrák-Magyar Véreb Egylet. A trianoni sokkot követően csupán 1929-től beszélhetünk önálló magyar véreb egyletről, s a háborút követően is évtizedek kellettek ahhoz, hogy a hatvanas évek végén a véreb-állomány növekedésnek induljon. Ebben a főszerepet épp a politikai nyitással hazánkba érkező német és osztrák vadászvendégek segítsége játszotta, melynek eredményeként a 80-as évek elején ismét újjáalakulhatott a Magyar Véreb Egylet.
v-8
Tavaly mintegy 500 millió forintnyi értéket  találtak meg, tettek terítékre hozhatóvá e remek orrú  ebek.  A Hazai Vadász stábja lehetőséget kapott rá, hogy barátunk Bartha Ferenc  segítségével munka közben, mondhatni: élőben  is megismerkedhessünk a vérebezés rejtelmeivel.

v-1“A véreb egy nagyon szerethető kutyafajta, egygazdás kutya. Talán látszik is a kapcsolatunkon, hogy mindent megtesz a gazdájáért. Szinte minden nap dolgozunk, ez összecsiszolja kutyát és gazdáját, egymás rezdüléseit ismerjük, ismerjük egymást. Nekünk a kutya a szerszámunk, az az érdekünk, hogy a kutya minél jobb kondícióban legyen, az ő egészsége a legfontosabb!

v-5

Ő nem tud izzadni, csak párologtat, így a hűsítő víz jólesik neki. Rajta múlik minden! Idén ez a 79. eredményes munkája, 280-nál több eredményes munkája van. Ilyenkor szeptemberben feszített a tempó, minden nap megyünk keresni. Remélem, hogy nagyon sokáig tudunk együtt dolgozni!”

v-2

Az én vérebes karrierem 12 éve indult. Vas megyében dolgoztam akkor hivatásos vadászként. Nagy szerencsém volt, mert a szomszéd vadásztársaságnál dolgozott Pukánszki Zoltán barátom, aki a Magyar Vérebegylet tenyésztési felelőse lett. Amikor nálunk sebzések voltak, akkor őt hívtuk. Minden alkalommal elkísértem őket és figyeltem, néztem minden rezdülésüket. Kedvet kaptam hozzá!  – Bartha Ferenc, vérebvezető.

v-3

v-4

 

Filmünket október 31-én, szombaton este, 17:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.hazaivadasz.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz