Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. október 31-i adás

Noha a véreb őse, a kelta kopó már időszámításunk kezdete óta részese a vadászatoknak, ma használatos könnyebb, mozgékonyabb fajtáinak eredetét 1772-re, a hannoveri vadászudvarban folyó, célzott keresztezési munka kezdetére tehetjük. Szerepe is ez időtájt módosult utánkeresővé, a kezdetleges lőfegyverek megjelenésével ugyanis nem az egészséges, hanem mindinkább a sebzett vad felkutatása lett a feladata.

Hazánkba osztrák közvetítéssel a XIX. század vége felé jutott el a véreb, amit jól példáz, hogy több mint 110 éve, 1901-ben alakult meg az Osztrák-Magyar Véreb Egylet. A trianoni sokkot követően csupán 1929-től beszélhetünk önálló magyar véreb egyletről, s a háborút követően is évtizedek kellettek ahhoz, hogy a hatvanas évek végén a véreb-állomány növekedésnek induljon. Ebben a főszerepet épp a politikai nyitással hazánkba érkező német és osztrák vadászvendégek segítsége játszotta, melynek eredményeként a 80-as évek elején ismét újjáalakulhatott a Magyar Véreb Egylet.

Tavaly mintegy 500 millió forintnyi értéket találtak meg, tettek terítékre hozhatóvá e remek orrú ebek. A Hazai Vadász stábja lehetőséget kapott rá, hogy barátunk Bartha Ferenc segítségével munka közben, mondhatni: élőben is megismerkedhessünk a vérebezés rejtelmeivel.

“A véreb egy nagyon szerethető kutyafajta, egygazdás kutya. Talán látszik is a kapcsolatunkon, hogy mindent megtesz a gazdájáért. Szinte minden nap dolgozunk, ez összecsiszolja kutyát és gazdáját, egymás rezdüléseit ismerjük, ismerjük egymást. Nekünk a kutya a szerszámunk, az az érdekünk, hogy a kutya minél jobb kondícióban legyen, az ő egészsége a legfontosabb!

Ő nem tud izzadni, csak párologtat, így a hűsítő víz jólesik neki. Rajta múlik minden! Idén ez a 79. eredményes munkája, 280-nál több eredményes munkája van. Ilyenkor szeptemberben feszített a tempó, minden nap megyünk keresni. Remélem, hogy nagyon sokáig tudunk együtt dolgozni!”

Az én vérebes karrierem 12 éve indult. Vas megyében dolgoztam akkor hivatásos vadászként. Nagy szerencsém volt, mert a szomszéd vadásztársaságnál dolgozott Pukánszki Zoltán barátom, aki a Magyar Vérebegylet tenyésztési felelőse lett. Amikor nálunk sebzések voltak, akkor őt hívtuk. Minden alkalommal elkísértem őket és figyeltem, néztem minden rezdülésüket. Kedvet kaptam hozzá! – Bartha Ferenc, vérebvezető.