II. Balatoni Horgászkonferencia – 2015.10.02.

2015. október másodikán került megrendezésre a II. Balatoni Horgászkonferencia a tihanyi Limnológiai Intézetben. A Balatonnak közel sincs még olyan horgászturisztikai értéke, mint ami megilletné – ez volt a konferencia legfőbb üzenete

4

A meghívottak között jelen voltak többek között Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Tulipán Tibor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere.

5

1

Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, FM

„A Balatonon két állami tulajdonú cég játszik szerepet a balatoni halgazdálkodásban, amelynek semmi különösebb értelme tekintettel arra, hogy a halászatot megszüntettük. Az ökológiai célú szelektív halászat sem működik a Balatonon, így végképp indokolatlan, hogy ezt a tevékenységet ketten végezzék el, miközben a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. végzi a haltelepítéseket a Balatonban.

Ennek a jogtechnikai államigazgatási vitának gyorsan a végére kell érni. A vita végén reményeim szerint az fog kikerekedni, hogy egy állami cég lesz, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., aminek lesz annyi számú és mennyiségű tógazdasága, amivel bőven meg tudja termelni a nagymederbe szükséges halutánpótlást. Esetlegesen még arra is jut energia, hogy valamilyen balatoni halmarketing segítségével elkezdjünk egy balatoni hal brand-et építeni és így különféle bolthálózatokba el lehet jutni majd a balatoni hallal.”

3 5 8 13

2

Dr. Szűcs Lajos elnök, MOHOSZ

 „A természetes vizek halgazdálkodása a 2013-as törvény megszületése óta jelentős változáson ment át. A természetes vizek halászatát meg fogjuk tiltani, nemcsak a túlhalászás miatt, hanem mert fontosnak tartjuk, hogy a horgászok kezébe kerüljenek a vízterületek. A halászok életét a tógazdasági és más rendszerben történő működtetésük meg fogja oldani. Jelen pillanatban Magyarországon 160 fő körüli halászról beszélhetünk, közel 350 ezer horgásszal szemben.

Az egyik legfontosabb eredmény a Balatonon született, hiszen 2013 novembere óta nincsen halászat a Balatonon. A tó körüli éttermek hallal történő ellátása továbbra is gondot okoz, de azzal, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egy új brand kialakításába fogott, meg fogjuk tudni oldani azt a problémát is, hogy a Balaton környéki halgazdaságokból jó minőségű hal kerüljön az éttermek asztalára.

A horgászat szempontjából egy új időszámítás kezdődött. A Balaton mellett elsősorban a júniustól szeptemberig tartó időszakot tartották fontosnak a tó körüli önkormányzatok és a horgászturizmus, horgászati szempontból viszont a márciustól júniusig, illetve a szeptembertől november végéig tartó időszak jelent új lehetőséget.”

16 17 23 22 18 21 20 19

25

 

Filmünket hamarosan láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz