Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2015. június 21-i adás

Vadásznap gyerekekkel – Gyereknap vadászokkal:  Várpalotán / STIHL – Délnyugat-Magyarországi Regionális Fakitermelő Csapatverseny – 2015 / 100 ezer tonna biomassza a Vértesi Erdő Zrt.-től Tatabánya távfűtéséhez / A Magyar Véreb Egylet nehezített vércsapaversenye Alsóperén / Muzsikál az Erdő – 2015: Sajtótájékoztató a Magyar Állami Operaházban

 

Vadásznap gyerekekkel – Gyereknap vadászokkal:  Várpalotán

1-Vadásznap gyerekekkel

Nagy reményekkel indult útjára a Vadásznap a gyerekekkel, gyermeknap a vadászokkal elnevezésű rendezvény, amely a Veszprém Megyei Vadászkamara, a Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., a Péti Nitrogénművek és Várpalota város összefogásával jöhetett létre, és a gyerekek és szüleik együttes szórakoztatását tűzte ki célul. Az ünnepélyes megnyitóra összegyűlt közönséget a Bakony Vadászkürt Egylet fanfárjai köszöntötték, majd Katona Csaba alpolgármester tartott üdvözlő beszédet. Kiemelte, hogy a szervezők gazdag programkínálatot biztosítottak egész napra, hiszen felnőve a mai gyerekek lesznek az erdő és a természet őrzői, ezért lényeges, hogy már most pozitív élményekhez juttassuk őket.

 

STIHL – Délnyugat-Magyarországi Regionális Fakitermelő Csapatverseny

2-Fakitermelő Csapat Verseny

A Zalaerdő Zrt. I. sz. Nagykanizsai Erdészetének területén, a Nagykanizsai Csónakázó-tó térségében 2015. május 16-án került sor a STIHL Délnyugat-Magyarországi Regionális Fakitermelő Csapatversenyére, ahol 16 csapat mérte össze a tudását. A kombinált gyakorlati versenyszámok hatalmas érdeklődés mellett zajlottak le. A szakmai tartalmú programok mellett motorosfűrészes szobrászat, munkavédelmi – munkabiztonsági bemutató és STIHL Timbersports show szórakoztatta a rendezvényre látogatókat. A kitűnő kiránduló idő pedig sok családot vonzott a szabadba a Zalaerdő Zrt. Családi Napjára.

 

100 ezer tonna biomassza a Vértesi Erdő Zrt.-től Tatabánya távfűtéséhez

3-Tatabánya távfűtése biomasszával

2015. május 12-én százezer tonnát meghaladó mennyiségű faapríték évenkénti szállításáról írt alá 2032-ig érvényes szerződést a Vértesi Erdő Zrt. és a megyeszékhely távfűtését biztosító Tatabánya Erőmű Kft. kedden Tatabányán, a szerződés induló értéke eléri az 1,5 milliárd forintot. Az állami erdőkben keletkező, másra nem alkalmas faanyag hasznosítására a regionális fűtőművek jó lehetőséget biztosítanak. Magyarországon egyedülálló a tatabányai kezdeményezés, ahol 23 ezer háztartás fűtésére és melegvizének előállítására használnak megújuló energiát – mondta a szerződés aláírása előtt Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

 

A Magyar Véreb Egylet nehezített vércsapaversenye Alsóperén

4-Vércsapaverseny

2015.05-31-én a Magyar Vérebegylet nehezített vércsapaversenyt, tenyész – szemlét és elővizsgát szervezett. Az eseményre a VERGA Zrt. támogatásával Alsóperén került sor. A csodálatos környezetben fekvő vadászház-panzió igazán méltó környezetet teremtett a kutyásoknak és hű társaiknak egyaránt. Május 30-án a Vérebegylet új szabálya szerint fektették a bírák az elővizsgákhoz, valamint a versenyhez is a csapákat. Az elővizsgához 1000-1100 méter hosszú csapacipővel készített vér nélküli csapát fektettek. A csapák kidolgozásáig legalább 20-óra kellett elteljen. Valamennyi csapát azonos környezetben és azonos feltételekkel készítették. A verseny az elővizsgához hasonlóan 1200 méter hosszan csapacipővel vér nélkül készített nyomot jelentett. A csapán két derékszögű és egy visszatörés nehezítette a vezető és kutyája dolgát. A csapákon 10 db csapajel lett elhelyezve, melyet a versenyzőnek megtalálás után be kellett mutatnia a bírójának.

 

Muzsikál az Erdő – 2015: Sajtótájékoztató a Magyar Állami Operaházban

5-Muzsikál az Erdő

2015. június 15-én Budapesten a Magyar Állami Operaházban került sor a Muzsikál az Erdő Alapítvány sajtótájékoztatójára. Hiszen 2015. évben immár tizenkettedik alkalommal szerveződik a Príma díjas, “Nógrádikum” Díjas “Muzsikál az Erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat. A programok a Mátra erdőségeiben kilenc helyszínen valósulnak meg 2015. június 27-től július 5-ig kilenc napon keresztül, a Mátra lábától Kékestetőig. A programok megvalósításában több, mint ötszáz zenész, művész, erdész, természetvédő, önkormányzati vezető vesz részt. Országos, sőt, nemzetközi hírű és elismertségű művészek is fellépnek a rendezvényeken, támogatják a Muzsikál az Erdő szellemiségét.

 

Filmünket 2015. június 21-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

www.fhmag.hu

www.facebook.com/fhmag

http://www.idokep.hu/erdomezo 

https://www.idokep.hu/horgasz

www.facebook.com/echotelevizio

http://echotv.hu/hazai-vadasz

v-2

https://www.facebook.com/PROGRAMOKHATVAN            

http://tavaszifesztival.hatvan.hu/