Ajánló – Amerikai vadászok Gyulajban : “Az egyik legjobb dámszarvas állományú hely Kelet-Európában!”

2014 októberében a gyulaji vadászterületre látogattak az amerikai AMMALA HUNTING cég vadászai, Ammala Louangketh (Al) és Dr. Robert E. Mann. Nem újkeletű a kapcsolatuk a GYULAJ Zrt.-vel, hiszen évek óta szerveznek vadászatokat Magyarországra, az Egyesült Államokból, Németországból és Nyugat-Európa más országaiból érkező vadászok részére.

a-1

A mostani látogatásuk azonban mégis különbözött a korábbiaktól, hiszen most a cég tulajdonosaiként szerettek volna közvetlen tapasztalatokat szerezni a gyulaji dámok barcogásáról, vadászatáról, a magyar vadászok szakértelméről és a vadászat egyéb körülményeiről.

a-2

A HAZAI VADÁSZ stábja AL-t, és a Gyulaj Zrt. kísérő vadászait, Palánki Gábort, és Poszpis Pétert kísérte el a vadászterületre. A több fordulós cserkelés rendkívül érdekesre sikeredett, melynek nemcsak a jó humorú, és rendkívül barátságos amerikai vadász, hanem mi is nagyon örültünk, hiszen így Nézőink is átérezhetik majd a gyulaji dámszarvasok vadászatának izgalmait.

a-4

“Érdekes módon az a bika, amelyiket én már lentről láttam,  ismertem és hasadt lapátúnak neveztünk el, már nem volt itt. Viszont volt itt pár jó bika! Volt olyan is ami az amerikai vendégvadász igényének meg is felelt, de egy kicsit messzinek érezte, így nem mert lövést tenni rá.

 

a-7a-5

 

 

 

 

 

 

 

a-8a-12

 

 

 

 

 

 

 

Megpróbáljuk holnap, hiszen nagyon jó barcogás van. Két igen kitűnő bika is kijött a rétre, ami miatt egyáltalán nem kell szégyent vallani egyetlen vadgazdának sem akinek ilyen dámbikái vannak. Több fiatal reményteli bikát is láttunk, de így a lővilág végén azokat nem bántottuk.” – Palánki Gábor, kísérő vadász.

a-10

“Rengeteg helyen vadásztam már a világon, és a tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy ez a hely , itt Gyulajon azon kevesek egyike, ahol nagyszerű a dámszarvasok bika-tehén aránya. Ez is mutatja, hogy itt a vadgazdák, szervezők jó, és szakszerű munkát végeznek.

a-13

Nagyon boldog vagyok, hogy itt vadászhatok Gyulajban, és a kísérő vadászom rengeteg lehetőséget mutatott nekem. A mai vadászat így sikerült, de holnap újra megpróbáljuk, hiszen sok jó bikát láttunk, csak nem pont azt, amelyikért jöttünk. Láttunk sok tehenet is a bikák mellett, hát ilyen a vadászat!” – Al, amerikai vendégvadász.

 

a-14a-15

 

 

 

 

 

 

 

a-19a-18

 

 

 

 

 

 

 

“Azt gondolom, hogy akkor szabad engedni, hogy a vendég lőjön, ha ő is biztosnak érzi. Tehát, ha már eleve bizonytalan, nem tud úgy megtámasztani, és nem tud úgy rákészülni a lövésre, abból sebzés, és baj lehet. Utána pedig jön egy nagyon rossz érzés! Ez mindenki számára elkerülendő, hiszen maga a sebzés a vadnak egy felesleges szenvedés. A lehető legjobb helyzetet kell kialakítani! Ha a vendég úgy érzi, hogy nem szabad lőnie, akkor ne engedjük inkább. Mi így dolgozunk itt Gyulajban! “– Palánki Gábor, kísérő vadász.

a-21

a-24a-40

 

 

 

 

 

” A tegnapi tapasztalatok után, ezen a reggelen a mai kísérő vadászommal egy pár szép helyet kerestünk fel. A látottak alapján komolyan mondom, hogy rengeteg dámszarvas van a vadászterületen! Itt vagyunk a gyulaji erdő közepén, és az egész hely zeng a barcogástól!

 

a-25a-26

 

 

 

 

 

 

a-31

Szerintem Gyulaj az egyik legjobb dámszarvas állományú hely Kelet-Európában!

 

A kísérő vadász segítségével egészen közel tudtam cserkelni hozzájuk. Többnyire olyan bikákhoz, amiket kerestünk. Azok közül a vadászterületek közül, amiket és ismerek, itt van a legkiemelkedőbb színvonalú dámszarvas tartás.” – Al, amerikai vendégvadász.

 a-29a-28

 

Filmünket 2015. február 1-én, vasárnap 11 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

 

http://echotv.hu/hazai-vadasz

www.fhmag.hu

http://www.idokep.hu/erdomezo 

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag