Ajánló – HAZAI VADÁSZ TV Magazin – 2013.10.13-i adás

A Bakonyerdő Zrt. Trófeaszemléje / A jeges szél ellen: minőségi ruházat! / A VERGA Zrt. átadta a Rovaniemi lépcsőt és a Maderspach Viktor kilátót / Négylábú vadásztársaink / Egy védett ősláp: a Baláta-tó

 

A Bakonyerdő Zrt. Trófeaszemléje

IMG_5018Október 4-én, a BAKONYERDŐ Zrt. a Devecseri Erdészetének Sárosfői vadászházánál tartotta meg hagyományos Trófeaszemléjét, ahová meghívást kapott a Hazai Vadász stábja is. Forgatócsoportunk természetesen örömmel tett eleget a szívélyes invitálásnak, s a fagyos őszi reggelen Nemeshany felé vette az irányt. Az erdőgazdaság immáron hetedik alkalommal szervezte meg nagyszabású agancsmustráját, melyen az idén 116 db gímtrófeát állítottak ki. Bár szeptember elején csak nagyon nehezen indult be a bőgés, de pár nap késéssel azért csak megszólaltak a bikák, és hamarosan terítékre kerültek a vendégek által elejtett első bakonyi agancsárok is. Onnantól már csak az volt a kérdés, hogy milyen súlyokat produkálnak az élőhelyre jellemző, tipikusan kevés koronaágú, ritka, ám gazdagon gyöngyözött, és kívánatosan sötét színű „fejdíszek”.

 

A jeges szél ellen: minőségi ruházat!

Rusky_5050_3050_389_AA téli lesek, a terelő vadászatok, illetőleg a vaddisznóhajtások velejárója a fogcsikorgató hideg, amely ellen nem egyszerű védekezni. Öreg, tapasztalt vadászok úgy tartják, hogy addig kellemes a vadászat, ameddig a jeges szél be nem bújik a kabát alá. Nos, valóban lehet benne némi igazság… Ezek után joggal merül fel a kérdés: mit viseljünk a zimankós napokban? A választ hazánk egyik legjelentősebb vadászruha forgalmazójánál kerestük, ezért ellátogattunk Érdre, a GRUBE Kereskedelmi Kft. telephelyére, hogy megtudakoljuk, mit javasolnak a cég hozzáértő szakemberei. Mielőtt azonban beavatnánk Önöket a részletekbe, fontos megemlíteni, hogy a szóba kerülő kiváló minőségű termékeket nem csupán az üzletben lehet – az igen udvarias kiszolgálás előnyeit élvezve – megvásárolni, hanem interneten is meg lehet rendelni. Afelől pedig semmi kétség, hogy az áru gyorsan és pontosan meg is fog érkezni. Erre a legfőbb garanciát a több mint hatvan éve az erdészek és vadászok szolgálatában álló GRUBE név jelenti…

 

A VERGA Zrt. átadta a Rovaniemi lépcsőt és a Maderspach Viktor kilátót

IMG_4617A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. szeptember 19-én ”A jövő a kezünkben van” című közjóléti fejlesztéseinek keretében két újabb létesítményt adott át a nagyközönségnek. Délelőtt a Séd völgyében, a veszprémi Kittenberger Kálmán Állatkert tőszomszédságában elkészült Rovaniemi lépcsőnél gyülekeztek a meghívott vendégek, amely Veszprém északi sarkkörön fekvő, finn testvérvárosáról kapta a nevét. A lépcső megépítésének gondolata először 2011-ben merült fel a Veszprémi Magyar – Finn Egyesület elnökében a Kolostorok és kertekben szervezett programon. A Séd völgyébe látogató finn és magyar vendégeket csak igen körülményes és hosszadalmas úton lehetett a sziklaszirten álló kilátóhoz eljuttatni. Az ötletet meghallgatta Finnország tiszteletbeli veszprémi konzulja, akinek köszönhetően Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata felkarolta a VEMAFI javaslatát, és a VERGA Zrt. – teljes egészében saját költségén – megépítette a lépcsőt.

150px-Maderspach_viktorA várpalotai lőtér területén a használatbavétel óta eltelt mintegy 100 év során számos olyan objektum épült, amely az avulás vagy funkcióvesztés miatt a lőteret használó alakulat számára mára használhatatlanná vagy szükségtelenné vált. A HM döntése értelmében ezeket az objektumokat felszámolják, bontásukra és környezetbe illesztésükre pályázatot írtak ki. Az egyik ilyen, korábban felszámolásra ítélt építmény a VERGA Zrt. által felújított és átalakított, Várpalota-Tés közötti műút keleti oldalán elhelyezkedő figyelő torony, amely mostantól kerékpárral, személyautóval vagy gyalogosan megközelíthető kilátóként működik, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Keleti-Bakony hegyvonulataira, a Balatonra, Székesfehérvárra, valamint a Sárrétre. A Tési-fennsíkon, 246 méterrel a tengerszint felett elhelyezkedő, 10,6 méter magas kilátó névadója Maderspach Viktor, erdélyi vadászíró.

IMG_4691Bátor és kitartó katonai cselekedetei és példás hazafisága okán egykoron azt írták róla, hogy „szabadságharcosaink között a legnagyobb vadász, vadászaink között a legnagyobb szabadságharcos”. A beruházáshoz kapcsolódva egy kerékpárutat is kialakított az erdőgazdaság, amely a Maderspach kilátót köti össze a várvölgyi tanösvénnyel és a vadonatúj erdei tornapályával. A Maderspach Viktor kilátót, valamint a várpalotai kerékpárutat és erdei tornapályát Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója adta át. Az átadóünnepségen részt vett Maderspach Viktor unokája, Lacsny Péter, aki a Várpalotai Thury-vár emeletén beszélt a nagyapjához fűződő emlékeiről.

 

IMG_5384Négylábú vadásztársaink

Lassan elkezdődnek – vagy már talán be is indultak – a társas apróvadvadászatok, amelyek jól dolgozó kutyák nélkül bizony sokszor egy fabatkát sem érnek. Négylábú vadásztársainknak azonban ez az időszak rendszeres munkát, ezzel együtt fokozott fizikai igénybevételt jelent. Nem árt az idény előtt alaposan felkészíteni az ebeket a dolgos napokra, például megfelelő aktív tápok etetésével, amelyek hozzásegítik kedvenceinket a megfelelő kondíció eléréséhez és megtartásához.

 

Egy védett ősláp: a Baláta-tó

IMG_4165Belső-Somogyban, a Kaszó Zrt. területén található a háromszáz hektár területű ősláp, melynek kialakulása feltehetőleg a jégkorszakra vezethető vissza. A tó mindenkori vízterületét a csapadékvíz határozza meg, időszakonként a meder kiszáradni látszik, mint történt ez a negyvenes és a kilencvenes években, de a bőséges csapadék hatására regenerálódott. A területet Boros Ádám botanikus fedezte fel 1922-ben, a védetté nyilvánítására azonban még újabb húsz esztendőt kellett várni. A pangó vizű, lefolyástalan lápfolt számos ritka állat- és növényfaj élőhelyeként is szolgál, melyek közül a hazánkban egyedül itt honos húsevő, rovarfogó Aldrovanda a legkülönlegesebb. További természeti érdekesség, hogy Magyarország mintegy 200 fészkelő madárfajából hozzávetőleg 70 költ a Balátán. Érdemes tehát ellátogatni ide, s egy kellemes kirándulást tenni a kaszói erdei kisvasúttal, valamint kipróbálni az erdőgazdaság által létesített tanösvényt!

 

HAZAI VADÁSZ TV Magazin október 13-án vasárnap, 11 órakor az ECHO TV csatornán!

www.echotv.hu

www.fhmag.hu

www.facebook.com/echotelevizio

www.facebook.com/fhmag