Tiszai Pecasuli indul – Huszonhat település mintegy kétszáz diákja kezd megismerkedni a horgászattal

Tiszarofftól Tiszacsegéig, Kiskörétől Tiszakesziig huszonhat település mintegy kétszáz diákja kezd megismerkedni a horgászattal a napokban. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. továbbra is elkötelezett a gyermekek természeti, horgászati nevelésének támogatásában, ezért nagyszabású horgászprogramot indított a Közép-Tisza-vidék szerény lehetőségekkel bíró térségében.

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. továbbra is elkötelezett a gyermekek természeti, horgászati nevelésének támogatásában

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. továbbra is elkötelezett a gyermekek természeti, horgászati nevelésének támogatásában

A 2013-as tanévkezdést követően számos Tisza-parti település iskolájában elméleti és horgásztechnikai órákon, valamint vízparti foglalkozásokon vehetnek részt a horgászat iránt érdeklődő 4. osztályos gyerekek.

A 2013-as tanévkezdést követően számos Tisza-parti település iskolájában elméleti és horgásztechnikai órákon, valamint vízparti foglalkozásokon vehetnek részt a horgászat iránt érdeklődő 4. osztályos gyerekek

A Pecasuliban a Tisza-tó halaival, élővilágával is megismerkedhetnek a résztvevők, de olyan fontos témákról is minden órán hallanak majd, mint a horgászetika, a vízi és szárazföldi közlekedés vagy a természetvédelem.

kidolgozott tematikát és munkafüzetet, alapvető horgászfelszerelést és horgászengedélyt is önerőből biztosít a résztvevőknek

Kidolgozott tematikát és munkafüzetet, alapvető horgászfelszerelést és horgászengedélyt is kapnak a résztvevőknek

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft részletesen kidolgozott tematikát és munkafüzetet, alapvető horgászfelszerelést és horgászengedélyt is önerőből biztosít. A tanév során honlapján és facebook-oldalán is folyamatosan hírt ad a Pecasuli eseményeiről.

Tiszarofftól Tiszacsegéig, Kiskörétől Tiszakesziig huszonhat település mintegy kétszáz diákja kezd megismerkedni a horgászattal a napokban

Tiszarofftól Tiszacsegéig, Kiskörétől Tiszakesziig huszonhat település mintegy kétszáz diákja kezd megismerkedni a horgászattal a napokban

részletesen kidolgozott tematikát és munkafüzetet, alapvető horgászfelszerelést és horgászengedélyt is önerőből biztosít a résztvevőknek

Részletesen kidolgozott tematikát és munkafüzetet, alapvető horgászfelszerelést és horgászengedélyt is önerőből biztosítanak a résztvevőknek

(szöveg és képek: Tisza-tavi Sporthorgász Kft, HAZAI HORGÁSZ)