„Csemetekert” a vadasparkban

Június 29-én vidám zsivajtól volt hangos az Ipolyerdő Zrt. fenntartásában működő, Balassagyarmattól mindössze egy „kőhajításnyira” található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark. Az alig egy esztendővel ezelőtt megnyílt létesítmény adott otthont az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megtartott Gyermek-vadásznapnak, amelyet a VKE Diana Vadászhölgy Klubjának Nógrád megyei tagozata, illetőleg a helyi vadászkamara szervezett.

Június 29-én vidám zsivajtól volt hangos az Ipolyerdő Zrt. fenntartásában működő, Balassagyarmattól mindössze egy „kőhajításnyira” található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark

Június 29-én vidám zsivajtól volt hangos az Ipolyerdő Zrt. fenntartásában működő, Balassagyarmattól mindössze egy „kőhajításnyira” található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark

A verőfényes napsütésnek köszönhetően már jóval a hivatalos programok megkezdése előtt birtokba vették a többnyire szülői kísérettel érkező ifjú érdeklődők a látogatóközpontot, kíváncsi izgalommal várva a csapatverseny rajtját. Pontban tíz órakor felharsantak a vadászkürtök, majd az üdvözlő szignált követően Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megidézve Matula bácsi szellemét, és hangsúlyozva a jövő vadásznemzedékének szemléletformálására irányuló törekvések fontosságát. Megnyitóbeszéde végén külön gratulált az idén ötödik „születésnapját” ünneplő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ifjúsági vadásztábor szervezőinek, akik ezúttal egy háromnapos, buszos kirándulás keretében vettek részt a rendezvényen, Bótáné Batta Olga vezetésével. Ő később elmondta, hogy előző nap megtekintették a gyöngyösi Mátra Múzeumot, ellátogattak a mátrafüredi szakiskolába, végül a Sástói kilátóhoz is felsétáltak, s majd csak a vadásznap másnapján érkeznek haza, miután felkeresték az ipolytarnóci ősmaradványokat.

A kicsiknek ügyeskedniük kellett íjászatban

A kicsiknek ügyeskedniük kellett
íjászatban

A feladatok között a vadbőrök felismerése is szerepelt

A feladatok között a vadbőrök felismerése is szerepelt

Az egyik kedvenc állomás

Az egyik kedvenc állomás

A sok mozgás és a friss levegő megtette a hatását

A sok mozgás és a friss levegő megtette a hatását

A gyors regisztráció és egy szakmai előadás végeztével az első hatszemélyes csapat már el is indulhatott azon az előre kijelölt cserkelőúton, melyen nyolc különféle állomáson kellett a kicsiknek számot adniuk természetismereti és erdészeti-vadászati felkészültségükről, vagy éppenséggel ügyeskedniük íjászatban és célba dobásban. A feladatok között egyebek mellett vadbőrök felismerése, állathangutánzás, vadfaj-meghatározás, trófeaminősítés, kirakójáték is szerepelt.

A legtöbb próbatételt önállóan oldották meg a kis vadászpalánták

A legtöbb próbatételt önállóan oldották meg a kis vadászpalánták

A legtöbb próbatételt önállóan oldották meg a kis vadászpalánták, de néha-néha az ifjoncoknál sokszor még jobban izguló felnőtt kísérők is besegítettek. Pedig a csapatversenyben ezúttal az eredmény csupán sokadrangú kérdés volt, a hangsúly sokkal inkább a játszva tanuláson, a természet megismerésén és a vadászat elfogadtatásán, megszerettetésén volt.

A hangsúly a játszva tanuláson, a természet megismerésén és a vadászat elfogadtatásán, megszerettetésén volt.

A hangsúly a játszva tanuláson, a természet megismerésén és a vadászat elfogadtatásán, megszerettetésén volt

A vetélkedés nagyon jó hangulatban ment

A vetélkedés nagyon jó hangulatban telt

A rendezvény elérte a célját

A rendezvény elérte a célját

Nos, a díjátadás után a helyben elkészített szarvasgulyásért sorban álló gyerekek arcát elnézve bizton állíthatjuk, hogy a rendezvény elérte a célját: egy jó hangulatú, méltó környezetben eltöltött nap végére a kiskamaszok – talán életre szóló – barátságot kötöttek a vadászokkal és megbarátkoztak a vadászattal is.

A gyermekek életre szóló barátságot kötöttek a vadászokkal és megbarátkoztak a vadászattal is

A gyermekek életre szóló barátságot kötöttek a vadászokkal és megbarátkoztak a vadászattal

A megyei Dianák vezetője, egyben a rendezvény ötletgazdája, Mikula Katalin a búcsúzáskor megköszönte minden közreműködőnek az önzetlen segítségét, és reményét fejezte ki, hogy egy év múlva a mostaninál még több „vadászcsemete” fog benevezni a vadasparki szakmai vetélkedőre.

( szöveg: Wallendums Péter, képek: Faragó Zoltán )