Süllős pillanatok

Február közepére állandósulni látszott egy stabil, gyors vízáramlással járó, de tiszta állapot. Valami oknál fogva az állandó, és kellő vízutánpótlás nem kímélte halainkat.

A Tisza-tó élővizes szakaszain ez idő tájt megszokott, lassú, egyenletes áramlású vizét egy tartós, egyenletes, és magasabb vízhozamú állapot váltotta fel, és ez ki is tartott a márciusi tilalmi időig. Albi barátommal, egykori osztály, és kollégista társammal egy napra érkeztünk az örvényi kikötőbe, hogy vallatóra fogjuk kedves folyóm csodálatos ragadozóit. A kalandot több telefonváltás is megelőzte, hogy dunai pecás barátom, aki a szentendrei szakasz „rettegett” süllő specialistája, minden kérdésére választ kaphasson.

Kihívásokkal teli állapot

A nálunk megszokott, és legbeváltabb gumihalak, színük, és azok jig fejeinek súlya volt a téma. A sokéves tapasztalatom alapján teljesen más repertoárt kellett volna ajánlanom, de mivel a víz szokatlan tulajdonságai jellemezték az állapotokat, így szélesebb palettát javasoltam, főként a műcsalik súlyának tekintetében. A bizonytalanságomat jellemezte, hogy 10-45 grammig határoztam meg a plasztikok méretét, melyből egy tapasztalt horgász azonnal leszűri, hogy a folyó összes mederalakulatát át fogjuk vizsgálni, és valószínűleg nincs meg az a bizonyos tuti szakasz, mely stabilan képes élményeket biztosítani. Be kell, hogy valljam, hogy nekem is új, és kihívásokkal teli az ilyen állapot, ráadásul legalább egy hónapja nem voltam vízen, csak a barátaim elmondásaira tudtam hagyatkozni.

Mínusz tíz fok

Mindezek ellenére azért egyben biztos voltam, hogy két fifikás pergető összegyúrja az évek tapasztalatai alatt leülepedett, átélt élményhalmazait, abból rövid időn belül meg kell, szülessen a megoldás, mely kis szerencsével a siker felé irányítja ténykedéseinket. Barátommal a kikötő felé vezető több mint egy órás utazásunk közben át is elemezgettük a lehetőségeinket. Az én helyismeretemre hagyatkozva, el is terveztük, hogy a folyó lapályosabb, lassabb áramlású, alacsonyabb vízszintű szakaszait kezdjük vallatni, és ha nem ad eredményt csak azután merészkedünk a mélyebb területek irányába.  A parton kemény hideg borzolta tovább a kedélyeinket. A hőmérő higanyszála a lélektani mínusz tíz fok alá süllyedt, a motorba is alig tudtam életet lehelni. Ennek a fele sem tréfa! Még elindulás előtt a fonottal töltött dobjainkat monofilra váltottuk, hogy ezzel ne kelljen bajlódni a tett színhelyén, mert annyi bizonyos, hogy mire oda érünk, örülünk, ha a pálcáinkat kézben tudjuk tartani.

Nem kapkodtam a pálcám után

Még a csalikat is felkapcsoltuk a zsinórjaink végére, majd maszk a fejre, kesztyű a kézre és irány az Aranyosi-sziget Öreg-ága. Hiába a legtökéletesebb thermo ruha, a réteges öltözködés, bizony a hideg az arcunkra fagyasztotta az ittlét örömét. A part fáira fagyott jeges zúzmarák impozáns látványa sem tudott meleget lopni a lelkünkbe, alig vártuk, hogy megérkezzünk és a menetszél kellemetlen tünetei a múlt homályába tűnjenek. Nem vagyok egy fázós fajta, de ez most kicsit több volt a megszokottnál. Nem is kapkodtam a pálcám után. Némi forró teát kortyolgatva, kis kéz, és lábtornával próbáltam életet vinni elgémberedett testembe. A hajnal a legzordabb, és bár tiszta, felhőmentes volt az égbolt, a nap sugarainak langy melegére még órákig várni kellett. Elszántságunkra legyen mondva, hogy pár perccel később már a medret simogattuk az ügyes kis csalikkal, próbáltuk kiugrasztani a süllőt a bokorból.

A fogás öröme

Négy méter körüli vízmélységben táncoltattuk a plasztikokat, és nem is kellett sokat várni. Albi keményet akasztott, és perecben maradó pálcája jó halat sejtetett. Hamar a felszínre parírozta meglepett ellenfelét, mely széles fejdobálásokkal próbált szabadulni szúrós zsákmányától. Azonnal elé tartottam széles merítőmet, nehogy kirázza a csalit, és orrunk előtt intsen búcsút, gyönyörű, három és feles süllője. Hirtelen mozdulattal ejtettem rabul, majd a csónak deszkáira fektettem szép áldozatunkat. A fogás öröme kellő lendületet költöztetett a ladikba, nagyon örültünk a hirtelen jött sikernek. Már-már azt gondoltuk, hogy jól sáfárkodtunk, de a kalandot követő, süket néhány óra további állásra ösztönzött minket. Barátomnak sem volt ellenére az ötlet, így áthajóztunk a sziget alá, és a bal oldali mélyebb, de lassú folyású mederoldalát vettük górcső alá.

Nem jó ez nekem!

A sokadik dobást követően, az egyik elemelésemet tompa súly állította meg. A meglepetéstől vezérelve jókorát akasztottam. Botom perecbe ugrott, és felsírt az orsóm. Jaj, ne! Ez bizony nem ragadozó. Sokkal inkább egy nagy testű busát sejtettem a dologban, melyet kisvártatva fel is pumpáltam a tíz méteres vízből. Barátom beszákolta, majd szabadon távozhatott a megszeppent, tíz kiló körüli fehér busám. Azonnal felvettem a súlyt, és lejjebb csurogtunk, nem kívántam több hasonló külső akadásos élményt. Nem jó ez nekem! – gondoltam, és a busáknak sem, ráadásul nagyon sajnáltam a fárasztgatásukkal eltelő felesleges időt. Mindeközben oly erősen kezdett sugározni a nap, hogy a hajnali mínuszokat plusz feletti érték követte.

Valami határozottat rúgott a botomra

Nyoma sem volt a zimankónak, tavaszias hangulatban folytattuk a horgászatot. Következő dobásomnál a csali mederre hullását vártam, hogy amikor odaér, átváltsam a hajtókart.  Indítottam is volna a mozdulatot, de valami határozottat rúgott a botomra. Azonnal akasztottam, és már paríroztam is magam alá ellenfelemet, mely félreérthetetlen fejrázással árulta el kilétét. Nem fordult még elő velem, hogy az eldobott, és mélybe hulló csalimat valahol menet közben támadja meg süllő. De most bizony ez történt, és pont az orra előtt landolt a csalim, melynek nem bírt ellenállni. Hamar a felszín alá kényszerítettem, és meglepve láttam, hogy egy szűk háromkilós ragadozó a tettes. Nagyon örültem a furcsa fogásnak, bár a gumihalazásban épp a kapás pillanata a legmagasztosabb élmény, és hát ez most nem egészen a megszokott módon alakult, bár semmit nem von le az értékéből.

Nem akartam hinni a szememnek!

Nagyon élveztük a verőfényes napot, bár a süllők nem igazán kényeztettek el minket. Újra helyet váltottunk, lejjebb csurogtunk egy dobástávolságnyit, és teli reményekkel kezdtük vallatni az új terepet. Kisvártatva egy enyhe, nyúlós, alig kivehető kapást közvetített botom. Kicsit visszaadtam a gumit a kapás irányába, és kontaktust nem keresve határozottan akasztottam. Megelevenedett a mozdulat, gyámoltalan, rugdalózós ellenállást kaptam lentről. Kisebb süllőt sejtettem a dologban, lendületesen pumpáltam következő áldozatunkat. Hamar áttörte a felszínt csodás halam. Nem akartam hinni a szememnek! Pocakos, soha nem látott méretű kősüllő ragadt a gumi farkába patkolt hármas horgomra. Kézzel emeltem be a meglepett, kapitális halat. Barátom is rácsodálkozott a méreteire. Gyorsan előkaptam egy mérőszalagot: 42 cm! Súlya másfél kiló! Nem győztem betelni a látvánnyal, legalább akkora örömöt okozott, mintha csak egy hatos fogast tartottam volna a kezeim között.

Sajnos több kapást már nem sikerült kicsikarnunk, bár nem voltunk elégedetlenek, hiszen mesésen oldottuk meg a többesélyes horgászatunkat. Két csodálatos süllő, és egy kapitális köves! Soha ne legyen rosszabb!