Új információs honlap segíti a Life Program pályázóit

Új információs honlap segíti a Life Program pályázóit

Új információs weblap támogatja az Európai Bizottság kifejezetten környezetvédelemre, természetvédelemre és a biológiai sokféleség megőrzésére biztosított pénzügyi eszközét a LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environnement) programot, amelynek Kapacitásépítési Networking Workshopját Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, 2016. november 22-én. A kétnapos budapesti szakmai találkozón a kapacitásépítési pályázatot megvalósító tagállamok megoszthatták eddig elért eredményeiket, problémáikat […]

2016-11-23 at 08:19

Őszi túra a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeténél – 2016.11.19

Őszi túra a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeténél – 2016.11.19

November 19-én őszi kirándulást szerveztek a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeténél. A túra öt állomásból állt: kultúrtörténeti bemutatót tartottak a Czermann háznál és Bikolpusztán, azt erdészeti és vadgazdálkodási bemutató követte, majd a szágódói vadászház történetével ismerkedhettek meg a kirándulók, legvégül pedig megtekinthették a „Péliföldszentkereszti zarándokút” mentén található katolikus megállóhelyet. A túra folyamán juhsajt kóstolóval, vadpástétommal, töpörtyűvel, töpörtyűkrémes kenyérrel, és forró […]

2016-11-22 at 16:36

Hazai Erdész – 2016.11.20-i adás – vasárnap 11:00 – ECHO-TV

Hazai Erdész – 2016.11.20-i adás – vasárnap 11:00 – ECHO-TV

Erdésznők Országos Találkozója / Közjóléti létesítményeket adták át a Pótharaszti Sétaerdőben / KAEG alkotótábor nyolcadik alkalommal Göbös-majorban www.hazaivadasz.hu www.facebook.com/fhmag http://www.idokep.hu/erdomezo www.facebook.com/echotelevizio http://echotv.hu/hazai-vadasz

2016-11-20 at 13:20

Közjóléti létesítményeket adták át a Pótharaszti Sétaerdőben – 2016.11.20-i adás

Közjóléti létesítményeket adták át a Pótharaszti Sétaerdőben – 2016.11.20-i adás

A NEFAG Zrt. Monori Erdészeténél számos, asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhely, illetve kijelölt tűzrakó hely létesült, melyeket az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében adtak át október 6-án. A legújabb, 2016-ban létesített négy pihenőhely közül három esetében az ott alvásra alkalmas sátorház is a kirándulók rendelkezésére áll.  A Pótharaszti Sétaerdő bejárása során pedig – kihelyezett táblák segítségével – érdekes információkat tudhatunk meg […]

2016-11-20 at 13:05

KAEG alkotótábor nyolcadik alkalommal Göbös-majorban – 2016.11.20-i adás

KAEG alkotótábor nyolcadik alkalommal Göbös-majorban – 2016.11.20-i adás

Október 21-én a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. immáron nyolcadik alkalommal adott otthont a minden évben hagyományosan megtartott alkotótábornak, az eddigiektől eltérően ezúttal Göbös-majorban. Orbán Tibor, a társaság vezérigazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy ezen a helyszínen teljesen más aspektusból látták az erdőt a művészek és remélhetően itt is sok ihletet merítettek munkájukhoz. www.hazaivadasz.hu www.facebook.com/fhmag http://www.idokep.hu/erdomezo www.facebook.com/echotelevizio http://echotv.hu/hazai-vadasz

2016-11-20 at 12:53

Erdésznők Országos Találkozója – 2016.11.20-i adás

Erdésznők Országos Találkozója – 2016.11.20-i adás

A Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület 2016. október 13-14-én tartotta meg az Erdésznők Országos Találkozóját, melynek szakmai programjait a Vértesben és a Gerecsében, illetve Tatabányán és Tatán rendezték. A hagyományoknak megfelelően idén is mintegy 100 erdészhölgy gyűlt össze a találkozón, amit 2016-ban a Vértesi Erdő Zrt. látott vendégül.

2016-11-20 at 12:32

HAZAI ERDÉSZ / HAZAI VADÁSZ adások – ECHO-TV 2016.11.20-26

HAZAI ERDÉSZ / HAZAI VADÁSZ adások – ECHO-TV 2016.11.20-26

november 20. vasárnap                  – 11:00 óra – Premier – HAZAI ERDÉSZ november  22. kedd                          – 05:35 óra – Ismétlés – HAZAI ERDÉSZ – 11.20-i adás november  23. szerda                       – 01:10 óra – Ismétlés – HAZAI ERDÉSZ – 11.20-i adás november  23. szerda                       – 08:30 óra – Ismétlés – […]

2016-11-19 at 22:09

Madárszemmel – A Bockereki-erdő – 2016.október

Madárszemmel – A Bockereki-erdő – 2016.október

A Vámosatyától délre fekvő Bockereki-erdő a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része Az erdő mintegy 600 hektáros területet foglal magába, ez egyben a Beregi-síkság legnagyobb összefüggő erdősége, gyönyörű tisztásokkal, gazdag és változatos élővilággal. Területén védett állatok és növények találhatók, többek között a fekete gólyák kedvelt fészkelőhelye, de itt él a keresztes vipera is. Forrás: wikipédia, film: Hazai Erdész

2016-11-18 at 18:54

Országos CACT Vizsla Főverseny – Eredményes vízi munkák – 2016.10.15-16

Országos CACT Vizsla Főverseny – Eredményes vízi munkák – 2016.10.15-16

Az Országos Magyar Vadászkamara a vizsla fajták tartásának és vadászatra való kiképzésének, használatának ösztönzésére, legfőképpen a hagyományos vizslás vadászat sokszínűségének és kultúrájának népszerűsítése érdekében rendezte meg az újkori Országos Vizsla Főversenyt, amelyre 2016. október 15-16-án került sor, a VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjának területén. Műsorunkat november 26-án, szombaton 17:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO […]

2016-11-17 at 15:44

Madárszemmel – A KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetének vadászterülete – 2016. november

Madárszemmel – A KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetének vadászterülete – 2016. november
2016-11-16 at 12:43