Új információs honlap segíti a Life Program pályázóit

Új információs weblap támogatja az Európai Bizottság kifejezetten környezetvédelemre, természetvédelemre és a biológiai sokféleség megőrzésére biztosított pénzügyi eszközét

a LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environnement) programot, amelynek Kapacitásépítési Networking Workshopját Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, 2016. november 22-én.

A kétnapos budapesti szakmai találkozón a kapacitásépítési pályázatot megvalósító tagállamok megoszthatták eddig elért eredményeiket, problémáikat és azok megoldási módozatait, valamint a legjobb gyakorlatokat, miközben lehetőségük nyílt az Európai Bizottság szakembereivel történő konzultációra is.

Az FM helyettes államtitkára nyitóbeszédében kiemelte, hogy a minőségi és a mennyiségi kritériumok a kapacitásépítési pályázatok eredményességének fokmérői. A minőség a benyújtandó projektjavaslatok szakmai tartalmán, újszerűségén és nem utolsó sorban a projektek megvalósíthatóságán – a tevékenységek, az ütemezés és a menedzsment összhangján – múlik. A mennyiséget az határozza meg, hogy évről évre mennyivel nő a magyar pályázók száma, és ők milyen arányban nyerik majd el a támogatásokat.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: fontos cél, hogy ne csak a közszféra intézményei, hanem a cégek is egyre nagyobb arányban kapcsolódjanak be a programba, segítsék az ökoinnováció eredményeinek gyakorlatban történő kipróbálását, alkalmazását és továbbfejlesztését.

Tóth Katalin kitért arra, hogy a magyarországi projekt összköltségvetése mintegy 1.145.665 euró, amelyből az Európai Bizottság által biztosított támogatási összeg 992.279 euró. A 2016 januárjában indult 3 éves projekt célja, hogy a LIFE programban hazánk az elkövetkező években még eredményesebben, még több sikeres pályázati forrás elnyerésével tudjon részt venni. A projekt többek között a LIFE nemzeti tanácsadói szolgáltatásokkal, éghajlat-politikai, környezet- és természetvédelmi tréningekkel, képzésekkel, információs napokkal, külföldi tapasztalatok megosztásával kívánja segíteni a hazai pályázókat a pályázat megvalósításának teljes időtartama alatt.

A naprakész információk könnyű elérhetőségét biztosító LIFE információs honlap a következő címen érhető el: http://www.lifepalyazatok.eu.

Forrás: FM Sajtóiroda, kép: Hazai Erdész