Ezerszínű növénytakaró, mely táplálékul szolgál – Előzetes e heti műsorunkból: 05.16 szombat 12:50 – M5 TV

A tavasz vége, a nyár eleje a bőséges táplálékok és a jó búvóhelyek időszaka. Az ezerszínű virágtenger is megannyi apró titkot és szépséget rejt, ám csak annak tárulkozik ki, aki nyitott szemmel – és nyitott szívvel – jár-kel a természetben.

Ez idő tájt nagyvadjaink az utódnevelés időszakát élik. A vadkocák óvva, vigyázva csíkos apróságokat vezetnek. A malacok túlélése szempontjából meghatározó jelentőséggel bír a koca kondíciójának is.

Szarvasféléink is leborjadztak, és öröm tölti el minden vadgazda szívét a pöttyös új generáció látványa. Többhetes szoptatás után áll át a borjú a növényi táplálékra és bátra követi anyát a táplálkozó helyre.

A kisrókák életük második hetében már kinyitották szemüket. Most, hogy már tudnak látni, hamar megtanulják a lábukat is használni, felfedezik otthonukat és a külvilágot. A kotorékból előmerészkedve napközben igyekeznek a zsákmányszerzés technikáját tökélyre fejleszteni, több-kevesebb sikerrel.

Nyárra a muflon nyájak ismét összeverődnek, a juhok bárányaikkal egyre nagyobb számban csatlakoznak egymáshoz. A nyájak tagjai közé tartoznak a fiatal kosok is. Az idősebbek azonban külön kis csapatokban, vagy egyedül járnak.

A “Ezerszínű növénytakaró, mely táplálékul szolgál” című kisfilmet az Erdei utakon – Reviczky Gáborral premier műsorunkban 2020. május 16-án, szombaton 12 óra 50 perckor láthatják Nézőink az M5 TV csatornán!

ERDEI ÜNNEP Reviczky Gáborral az M5 TV csatornán! – 2020. május 2-től – július 18-ig – Szombatonként, 12 héten át!