Kiemelt műsor-tartalommal, nyolc kisfilmmel készül az Erdők Világnapjára az M5 TV csatorna “Erdei utakon – Reviczky Gáborral” című tematikus magazinja!

Minden évben várjuk ezt a napot, mert a tél végét és a tavasz közeledtét jelzi. Az erdészeknek és a természetjáró, természetszerető embereknek piros betűs ünnepet jelent a március 21-e! A jelenleg kialakult egészségügyi helyzet miatt elmaradnak az ünnepségek, a rendezvények: az emlékerdő avatások, a facsemete ültetések. Ezért az M5 TV csatorna Erdei utakon – Reviczky Gáborral című tematikus magazinjának alkotó stábja kiemelt műsor-tartalommal készült az Erdők Világnapján, március 21-én, szombaton 12:40 órakor sugárzásra kerülő adásra. Nézzük a tartalmat:

1. Erdők Világnapja – 2020.03.21 – A FAO, Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet kisfilmjének magyar változata. A szöveget Csóka Péter fordította és Reviczky Gábor közvetítésével hallhatjuk:

Erdeink a szárazföldi élet 80 százalékának adnak otthont, tele élőlények bámulatos sokféleségével.

Nagyokkal, és csöppnyiekkel. Néhányukat jól ismered, míg másokon meglepődhetsz.

De még a legapróbbaknak is kulcsszerep jut, keményen dolgoznak az élet fenntartásán,

segítve a fák és más növények fejlődését.

Néha észre sem vesszük, hogy ők az élet körforgásának hősei, akik bolygónk egészségét biztosítják.

De ma ez a biológiai sokféleség súlyos veszélyben van: millió hektár számra tűnnek el erdők minden évben.

Óvnunk kell egyetlen otthonunkat, óvnunk kell az erdőt!”

– 2. Facsemete ültetés a Mátrában – Erdészeinket nagy kihívás elé állítja a klímaváltozás, mely nem kíméli országunk legmagasabb hegységét, a Mátrát sem.

– 3. Fafajcserés erdőátalakításAz elmúlt évszázadban az erdők fafaj összetétele jelentősen megváltozott. A Miért? kérdésre kaphatunk választ.

4. Erdész portré – Mesterházy József kerületvezető erdészt és jeles természetfotóst ismerhetjük meg. Lélegzetelállító fényképein keresztül bepillanthatunk az erdő mindennapjaiba!

5. Túrák a Gerecse vadregényes erdeiben – Kalandvágyó túrázók nemcsak a helyszín történelmi, természeti és kulturális értékeit látogatják meg, hanem összegyűjtik az erdőben talált szemetet is.

6. Bajban az afrikai esőerdők! – A kameruni őserdők ökoszisztémájának megőrzése nemcsak az ott élőknek, hanem az egész világnak fontos. Ne áldozzuk fel a jövőnket a jelenért!

7. Emlékerdő avatás a Bakonyban – Már fiatalon megtanulják gyermekeink, hogy az erdő létfontosságú szerepet tölt be az élet nagy körforgásában. A tanításnak kitűnő kezdete lehet egy facsemete elültetése.

– 8. 1 perces kisfilm az Erdőről – A március 21-re készített műsor záró kisfilmje egyedülálló tartalommal és képi világgal ébreszt gondolatokat az erdőről. A szöveget Gróf Miklós szerkesztő írta és Reviczky Gábor közvetítésével hallhatjuk:

Nem adhatok mást, csak a csöndemet, lelassult időmet, halk neszeimet.

Nem találsz bennem törtető egyenest, kíméletlen dühöt, nagy akarást.

A szélben hajladozó felhőkarcolók városa vagyok.

A talaj erejét repítve az ég felé virággal, levéllel, oxigénnel, élettel.

Végtelen közösség vagyok. Titkok, gyógyírek rejtőzködő helye.

Pöttöm parányok és óriás fejedelmek lakhelye.

Mérnöki aggodalom nélküli, évmilliós tervezés kipróbált metropolisza: Az Erdő!”

 

Premier műsorunkat 2020. március 21-én, szombaton 12 óra 40 perckor láthatják Nézőink az M5 TV csatornán!