Királyréti Kirándulóközpont átadóünnepség – 2019.03.21.

Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot; az egykori erdészlak felújításával kialakított többfunkciós épület nemcsak turisztikai szolgáltatást nyújt, hanem hely- és gazdálkodástörténeti bemutatónak is otthont ad

 

Nagy István, az agrártárca vezetője a központ csütörtöki avatásán, a Pest megyei Szokolyán azt mondta: meg kell ismertetni és meg kell szerettetni a természet értékeit a társadalommal, ennek érdekében a minisztérium a Bejárható Magyarország program keretében jelentős fejlesztéseket hajtott végre az állami erdőkben.

Hozzátette, hogy ennek eredményeként az erdők “a leglátogatottabb turisztikai attrakciók közé emelkedtek”.

Az agrárminiszter kitért arra, hogy a minisztérium következő feladata az ökoturisztikai fejlesztések hálózatának kialakítása. Ennek érdekében összehangolják az erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseit és együttműködnek az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hivatalával, valamint a Magyar Természetjáró Szövetséggel.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a Börzsöny egyre népszerűbb lakó- és kirándulóhely, még a külföldiek körében is.

Egyre több a lehetőség itt a szabadidő eltöltésére. köszönhetően a kisvasút- és a turistaút-, valamint a szálláshely- és bicikliút-fejlesztéseknek is. Ráadásul a minőségi szolgáltatásokat megfizethető áron kínálják az ide érkezőknek.

Az államtitkár elmondta: fontos, hogy az erdei iskolák, a táborozások a tanévek rendes részeivé válnak, ezért is jelentős a tavaly indított Csodaszarvas program, amely lehetővé tette 698 iskola 6500 tanulójának, hogy több éjszakát töltsön erdei szállásokon, természeti környezetben. Az idén szeretnék a program támogatását 7700 gyerekre kiterjeszteni.

Királyrét központjában, az egykori erdészlak felújított és kibővített épületében kap helyet a Királyréti hely- és erdei gazdálkodástörténeti bemutató. A bemutatóhely a környéken folytatott erdei gazdálkodás történetével kívánja megismertetni az érdeklődőket. Az egykor iskolaként is működő épület a jelenlegi rekonstrukció során lakószárnyra és múzeumszárnyra kerül felosztásra, utóbbi részhez nyilvános vizesblokk és kereskedelmi egységek (ajándékbolt és büfé) csatlakoznak, a teljes körű akadálymentesítést is biztosítva. A múzeumszárnyban Királyrét geológiai, tájhasználati, szakmatörténeti bemutatása valósul meg korszerű múzeumtechnikai eszközökkel.

Still0325_00105 Still0325_00103 Still0325_00102 Still0325_00101 Still0325_00100 Still0325_00096 Still0325_00093 Still0325_00092 Still0325_00091 Still0325_00090 Still0325_00088 Still0325_00086 Still0325_00087 Still0325_00084 Still0325_00080 Still0325_00078 Still0325_00075 Still0325_00073 Still0325_00072 Still0325_00070 Still0325_00068 Still0325_00069 Still0325_00067 Still0325_00066 Still0325_00065 Still0325_00063 Still0325_00064 Still0325_00062 Still0325_00060 Still0325_00058 Still0325_00059 Still0325_00057 Still0325_00056 Still0325_00055 Still0325_00054 Still0325_00053 Still0325_00052 Still0325_00051 Still0325_00050 Still0325_00049

Az átadó ünnepségről készült premier műsorunkat 2019. március 30-án, szombaton 12:30 órakor, az ismétlést március 31-én, vasárnap 03:45 órakor és 07:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu