A 2018-as törpeharcsa halászat eredménye a Tisza-tavon
Az alábbiakban olvasható, hogyan alakult a 2018-as év törpeharcsa halászata. A halászok létszáma időközben 9 főre bővült, ami az eredményen is látszik.
A 2018-as halászati idény 7 halásszal indult. Idő közben azonban további két fő jelentkezett hozzánk, akikkel szerződést is kötöttünk. A 9 főből álló csapat több száz szerszámot helyezett el a tározóban, elsősorban tavasszal és ősszel. A honlapunkon található „Szelekciós halászat” menüpontra kattintva folyamatosan nyomon követhették a halászat eredményeit.
Az adatok tanúsága szerint a 9 halász mintegy 1.000 napot töltött halászattal a Tisza-tavon. Akadt közöttük olyan, aki a leginkább eredménytelennek tűnő nyári időszakban is dolgozott, többen pedig a tározótér befagyásáig is halásztak. Szorgalmas és kitartó munkájuknak köszönhetően 2018-ban 83.300 kg törpeharcsa került ki a Tisza-tóból.
Ez nagyszerű eredmény, de a munka még korántsem ért véget. Idén folytatódik a gyérítési tevékenység, ami reményeink szerint továbbra sem okoz fennakadást a horgászatban.
Forrás: http://sporthorgasz.eu