Trófeaszemle – lövészversennyel a KAEG Zrt.-nél – 2018.10.05.

Az idei évben a hagyományos trófeaszemlét és – a már szintén hagyományosnak számító – hivatásos vadászok évi lőversenyét összekapcsolva tartotta meg az erdőgazdaság a Ravazdi Erdészet Magyalosi Lőterén

Az egész napos programot adó lövészetet csak a trófea szemle kis ünnepségére szakította meg. Az erdőgazdaság vezetői, hivatásos vadászai és a meghívott vendégek előtt, a kiállított 49 db trófea díszletében, Nagy Balázs vadászati főellenőr elemezte az idei vadászidény eseményeit, eredményeit, tanulságait.

Az évet értékelve elhangzott, hogy a Duna árterén keresztül a Bakony aljáig tartó vadászterületen a szigorúbb előírások miatti óvatosságból adódóan, nagyjából 20 gímbikával lőttek ki kevesebbet a korábbi évekhez képest.

Elmondta, hogy nem könnyű feladat a szigorodó elejtési szabályokhoz, trófeabírálati elvekhez igazodni és a vadgazdálkodási terveket is tartani. Megköszönve a kollégák teljesítményét a továbbiakra is kérve őket, hogy tűzparancsot csak a lehetőségekhez mért leggondosabb mérlegelés után adják ki a vendégvadászoknak. Mindezt annak érdekében, hogy csak a valóban golyóra érett és a szabálytalan elejtés kategóriába biztosan nem eső egyedek kerüljenek puskavégre.

Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az elkövetkező időben a termelői szemlélet helyett a minőségi vadászt legyen a fő szempont, ügyelve arra is, hogy a ritkább tűzparancs ne vegye el a vendégvadászok kedvét és a kilövési keretszámok is teljesüljenek.

Still1010_00000  Still1010_00002 Still1010_00003 Still1010_00004 Still1010_00005 Still1010_00006 Still1010_00007 Still1010_00008 Still1010_00009 Still1010_00010  Still1010_00012  Still1010_00014 Still1010_00015 Still1010_00016 Still1010_00017 Still1010_00018 Still1010_00019  Still1010_00021 Still1010_00022  Still1010_00024 Still1010_00025 Still1010_00026 Still1010_00027 Still1010_00028 Still1010_00029 Still1010_00030 Still1010_00031 Still1010_00032 Still1010_00033 Still1010_00034 Still1010_00035 Still1010_00036 Still1010_00037 Still1010_00038 Still1010_00039 Still1010_00040 Still1010_00041  Still1010_00043 Still1010_00044  Still1010_00046 Still1010_00047 Still1010_00048 Still1010_00049 Still1010_00050 Still1010_00051  Still1010_00053 Still1010_00054 Still1010_00055 Still1010_00056 Still1010_00057 Still1010_00058 Still1010_00059 Still1010_00060 Still1010_00061 Still1010_00062 Still1010_00063 Still1010_00064

Premier műsorunkat 2018. október 27-én, szombaton 12:30 órakor, az ismétlést október 28-án, vasárnap 07:35 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu