XXII. Erdők Hete ünnepélyes megnyitója és a Madas László Erdészeti Erdei Iskola 30 éves jubileumi ünnepsége – 2018.10.01.

A XXII. Erdők Hete (október 1-október 7.) témája a magyarországi erdőterületek növekedése. A rendezvénysorozat több mint száz eseménye idén szerte az országban az erdőtelepítések történetét, módszereit és lehetőségeit mutatja be a nagyközönségnek, az erdészeti erdei iskolák módszertanára alapozott programokkal

A Madas László Erdészeti Erdei Iskola az ország legrégebbi erdőpedagógiai intézménye, amit 30 évvel ezelőtt alapított a Pilisi Parkerdő Zrt. a visegrádi Mogyoró-hegyen. A jubileum alkalmából az erdei iskola nyílt napot hirdetett a környékbeli iskolák diákjai számára, akik október 1-én szervezett erdőismereti programokon vettek részt a Mogyoró-hegyen és a környék tanösvényein.

Az állami erdészeti társaságok 36 erdei iskolát üzemeltetnek több mint 1600 fős befogadóképességgel, évente 12 ezer erdőpedagógiai foglalkozás keretében majdnem 80 ezer gyermeknek nyújtanak tanulási és kikapcsolódási lehetőséget – mondta az agrárminiszter.

Nagy István a programsorozat megnyitójával egy időben tartott, Madas László Erdészeti Erdei Iskola 30 éves jubileumi ünnepségén elmondta, hogy 2010 és 2017 között 13 erdei iskolát létesítettek, további 18-at pedig felújítottak.

A miniszter ismertette, hogy Magyarország erdőterületei meghaladják a kétmillió hektárt és ennek közel 56 százaléka állami tulajdonban van. Hozzátette, hogy az erdők hete rendezvénysorozat az erdészeti ismeretterjesztést szolgálja, amelyet szórakoztató, izgalmas programokon keresztül érnek el.

Az agrárminiszter kitért arra, hogy az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre és a Magyar Természetjáró Szövetség partnereiként az elmúlt években tevékenyen részt vettek az Országos Kékkör teljes vonalának megújításában, és együttműködésük a projekt lezárása óta is folyamatos.

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke és a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az erdőpedagógusok évente mintegy 1000 foglalkozást tartanak, és most, az október első hetében szervezett erdők hetén országszerte 60 helyszínen, több mint 150 program várja az érdeklődőket. Ezek között vezetett túrák, erdei sportversenyek, erdészeti nyílt napok, arborétumi és kisvasutas kirándulások is megtalálhatók. Hozzátette: a részletes program megtekinthető az erdokhete.hu oldalon.

Az ünnepségen 40 intézménynek adták át az erdészeti erdei iskola minősítő oklevelet:

Still1002_00014 Still1002_00013 Still1002_00004 Still1002_00005 Still1002_00009 Still1002_00008 Still1002_00006 Still1002_00010 Still1002_00011 Still1002_00015 Still1002_00016 Still1002_00017 Still1002_00012 Still1002_00007 Still1002_00019 Still1002_00018 Still1002_00020 Still1002_00021 Still1002_00027 Still1002_00026  Still1002_00029  Still1002_00024 Still1002_00023 Still1002_00002 Still1002_00003

Still1002_00035