„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

2018. szeptember 28-30 között Gyula – Városerdő ad otthont a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében című rendezvénynek, melynek vasárnapi (szeptember 30.) rendezvénynapja határon túlra, a Nagyvárad közelében található Püspökfürdőre látogat

Bábika Játszóház, fotó Kalácsi René
Az idén jubileumát ünneplő, 15 éves „Muzsikál az erdő” rendezvények évek óta juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét az erdő, a zene, a művészet közös erejével a Körösök vidékére. A rendezvény Gyula város, a Délalföldi Erdészeti Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával jön létre a regionális Erdők Hete nyitó rendezvényeként. Nagyváradi részről bekapcsolódott a szervezésbe Bihar Megye Tanácsa, a Nagyváradi Filharmónia, a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment, a Romsilva Bihar Megyei erdészeti igazgatósága, a Nagyváradi Erdészeti Felügyelőség.

 

A rendezvény létrejötte az összefogás szép példája. Az emberi kultúra és a természet értékeit a Kárpát-medencei élettérben csak közösen őrizhetjük meg gyermekeink számára. Fenntartható közös jövőt csak összetartással alakíthatunk ki, a helyi közösségek és a Kárpát-medencében élő nemzetek összetartásával, a természettel összhangban. A „Muzsikál az erdő” látogatói a hagyományos szervezési elveknek megfelelő programon vehetnek részt. A Príma Díjas rendezvény meghatározó eleme a szakvezetéses erdei séta, ahol a résztvevők megismerhetik a helyszín jellegzetes növény és állatvilágát, az erdei életközösség sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait, az erdészeti erdei iskolák a fenntarthatóságra nevelésben játszott szerepét és a hétköznapi stressztől megszabadulva felkészülnek az erdei koncert befogadására. Pénteken és szombaton Gyula – Városerdőn az ártéri erdő magyar kőris és kocsányos tölgy fái adják a rendezvény terét, Püspökfürdőn pedig az örökzöld szúrós csodabogyó cserjéinek látványa jelent különleges természeti élményt az erdei teátrumban.

Bábika játszóház, fotó Kalácsi Renél
A három napos rendezvény a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. Az erdei koncertek színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő” lehetőséget biztosítva a helyi művészek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére klasszikus zenét, népzenét és világzenét felvonultatva az erdei helyszíneken. Fellép a kristály tiszta énekhangú nyíregyházi Cantemus Fiúkórus Szabó Soma vezetésével, érkezik a Zoord zenekar, a Cimbaliband, a Talamba ütőegyüttes, a Muzsikás együttes. A klasszikus zenét a békés megyei Príma Díjas Alföld Quartett, Orosz Zoltán harmonikaművész, a Nagyváradi Filharmónia Fúvós együttese és a Kecskemét Brass képviseli. A rendezvényen bemutatkozásnak ifjú tehetségek: Beke Márk, a Virtuózok győztese, a Kalotaszegi Legénytársulat, a „Fölszállotta a páva…” táncos győztesei is feledhetetlen élményt nyújtanak a jelenlévők számára. A tehetség már az egészen kicsik között is megmutatkozik: a vésztői általános iskola 4. osztályos tanulói somogyi táncokkal, a gyulai zeneiskolások klasszikus zenével érkeznek.

Cimbaliband,fotó Dr. Csóka György
Bemutatkozik a Városerdőn működő Erdei Iskola, várják a gyermekeket természetes anyagokat felhasználó kézműves foglalkozásokkal. A Bábika Játszóház kicsiket és nagyokat egyaránt bevezet a kézműveskedés fortélyaiba, a játék örömébe. A sportolni vágyók részt vehetnek erdei kerékpártúrán, szakvezetéses erdei sétán, valamint lovas fogatokkal kocsikázhatnak ki a Mályvádi erdőbe. A regionális Erdők Hete ünnepélyes megnyitója az Erdei Kápolnánál felavatásra került Összetartás emlékplakettnél zajlik, mely Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja alkotása. Szemelvényeket ad elő Vasvári Csaba színművész a „Muzsikál az erdő” Irodalmi Pályázatának legjobb alkotásaiból. A „Muzsikál az erdő” Fotópályázatának helyezett képeiből, a „Muzsikál az erdő” Gyermekrajzpályázatának legjobb pályaműveiből és Fenyvesi Dóra fotográfus, a Székely Aladár Fotóklub tagjának fotóiból kiállítás nyílik a rendezvényen.

????????????????????????????????????

A nap zárásaként tábortűz mellett alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, együttgondolkodásra, közös éneklésre, baráti koccintásra.

Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényre. Információ, részletes programterv: www.muzsikalazerdo.hu

Hiszen tudják: „Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

Muzsikál az Erdő Alapítvány

Lovasfogatok,fotó Kalácsi René

 

„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye

2018. szeptember 28.
Helyszín: Gyula – Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola
GPS: É 46° 41' 57.36" , K 21° 19' 24.88"
15.00-tól Kézműves foglalkozás gyerekeknek az erdei iskolában
15.00 Kiállítás a „Muzsikál az erdő” fotópályázat nyertes képeiből, a „Muzsikál az erdő”
Gyermekrajzpályázat nyertes rajzaiból. Fenyvesi Dóra, a Székely Aladár Fotóklub tagjának fotóiból.
(Erdei Iskola Főépület, Fogadótér)
15.30 Erdei séta az Erdei Iskolától. Az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Vezeti: Szabó
Lajos, az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály titkára
16.00 Erdei koncert
Ifjú tehetségek bemutatkozása
Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti iskola tanulói (Gyula): Breznyán-Tokai György és Cséffán
László trombita
Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Vésztő) 4. osztályos tanulói
Felkészítő: Mahovics Tamás néptáncpedagógus

Kalotaszegi Legénytársulat, a 2017-es „Fölszállott a páva…” győztese táncegyüttes
kategóriában
17.00 Cimbaliband. Művészeti vezető: Unger Balázs

2018. szeptember 29.
Helyszín: Gyula – Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola
8.00 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra a Mályvádi erdőbe a Makadám Klub szervezésében
Indulás: Gyula – Erkel szobor – Gyula – Városerdő – Biri-ér. 9.00-kor csatlakozhatnak az
Erdei Iskolánál. Túravezető: Demján Zoltán.
Jelentkezés munkanapokon 7:30 – 14:30-ig: Demján Mónika 06-20-4648-605
9.00 Lovas fogatokkal a Mályvádi erdőben. Indulás az erdei iskolától (9.00 és 10.00-kor)
9.00 Erdei séta az erdei iskolától. Téma: a Mályvádi erdő természeti értékei. Fenntartható
erdőgazdálkodás. Vezető: Vid Katalin erdőpedagógus.
10.00 Erdei séta a Biri-ér partján. Vezető: Puskás Lajos, az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály
elnöke. Téma: ökológiai vízpótlás a Körösök vidékén.
10.30 Erdei koncert a Biri-ér partján
Kecskemét Brass és Beke Márk, a 2018-as Virtuózok győztese
Művészeti vezető: Földi Jácint
Karmester: Kis – Fekete Vilmos
(kijutás az erdei koncert helyszínére az Erdei Iskolától: lovas fogatokkal 9.00-10.00, erdei
sétával 9.00, kerékpártúrával 9.00)
További programok az Erdei Iskolában
12.00-tól helyi termékek bemutatója
12.00-tól gyermekprogram:
Bábika Játszóház, vásári fajátékok, kézműves foglalkozások

12.30 Kemencés finomságok kóstolója az Erdei Iskolában. Étkezési lehetőség
13.00 Gyermekprogram. „Az ágak hegyin is túl…” – Soós Emőke mesemondó
13.00 Ismertterjesztő előadás. Dr. Csóka György: „Klímaváltozás és az erdők egészsége.”
(Az erdei iskola előadóterme)
14.00 Erdei koncert
Alföld Quartett, Békés Megyei Príma Díjas kamarazenei együttes.
Közreműködik: Bereczki Gábor – kürtművész
Művészeti vezető: Szomor István
15.00 A DALERD Zrt. Erdei Iskola Erdei Kápolnánál az Összetartás emlékplakettnél
A regionális Erdők Hete rendezvénysorozat megnyitása
Köszöntők:
Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
Puskás Lajos, a DALERD Zrt. oktatási igazgatója, az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály
elnöke
Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke
Vasvári Csaba színművész a „Muzsikál az erdő” irodalmi pályázat nyertes műveiből ad elő

Cantemus Fiúkórus. Karnagy: Szabó Soma
16.00 Orosz Zoltán harmonikaművész és György Mihály gitárművész
17.00 Zoord zenekar. Művészeti vezető: Szilágyi Áron
18.00 Talamba ütőegyüttes. Művészeti vezető: Zombor Levente
A program végén baráti koccintás, tábortűz.
Felhőtlen ég esetén „Válasszunk magunknak csillagot” közös rácsodálkozás a Körös-menti égboltra a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány csillagdájában, az erdei iskola szomszédságában. Vezeti Márki-Zay Lajos.

2018. szeptember 30.
Helyszín: Nagyvárad közelében, Szentmárton – Május 1. Fürdő
(Püspökfürdő) GPS: lat: 46 o 59’35,9”N, lng: 22 o 0’59,7”
(Időpontok helyi idő szerint)
11.00-tól helyi termékek bemutatója
11.00-tól gyermekprogram: népi kézműves foglalkozás gyerekeknek, Bábika Játszóház
(11.30-tól lacikonyha a parkolóban)
12.00 Erdei séta. Téma: Az erdei életközösség, a fenntartható erdőgazdálkodás. Vezetők: Puskás
Lajos és Szabó Lajos erdőmérnökök. (Indulás az erdészháztól)
13.00 Erdei koncert a „Csodabogyós erdőben” (a koncert helyszíne 800 méternyire található az
erdészháztól, gyalogosan megközelíthető):
Köszöntők

A Nagyváradi Állami Filharmónia Fúvós együttese
Művészeti igazgató: Fojka László
A Nagyváradi Művészeti Líceum ünnepi műsora:
Popa Bianca – román népdalcsokor. Felkészítő tanár: Bonțu Aurica
„Énekelni jó” – magyar népdalfeldolgozások ,a Nagyváradi Művészeti Líceum
kórusa. Karnagy: Béres Csilla
„A vonósok az erőközeliség légterében”. Karmester: Nagy Viola
Cantemus Fiúkórus. Karnagy: Szabó Soma
Muzsikás Együttes
16.00 Erdei séta az erdészházhoz

Információk résztvevők részére:
– A helyszínre utazásról mindenki maga gondoskodik.

– Gyula – Városerdő, Erdei Iskola: a helyszín közúton személygépkocsival, autóbusszal,
vasúttal (Gyulai Városerdő megállóhely), kerékpárral is jól megközelíthető.
– Szentmárton – Május 1. Fürdő melletti rendezvényhelyszínen a parkolás az erdészház előtt (az
erdei koncert helyszíne a parkolótól kb. 800 m).
– Étkezési lehetőség mindkét helyszínen: büfé, lacikonyha folyamatosan rendelkezésre áll.
– Szálláslehetőség: Május 1. Fürdőn különböző minősítésű szállodák és vendégházak
foglalhatóak.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
www.muzsikalazerdo.hu
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
„Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés”