„Út az egészséghez Program” elnevezésű kardiovaszkuláris túraösvény átadó ünnepsége a Csanyik-völgyben

Kedden avatták fel azt a két tanösvényt, amelyek a csanyiki Sanofi gyár mellől indulnak, és az Út az egészséghez program keretében valósultak meg

Ennek Miskolc az első vidéki helyszíne, s a szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség megelőzését, illetve a betegek rehabilitációját tűzte ki célul.

A tanösvények kiindulópontjától két kört lehet tenni – egy másfél kilométerest és egy három kilométeres – mint ahogyan az ember vérkeringése is két körön működik. A tanösvények többek között a Budapesti Szent Ferenc Kórház, Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, a Sanofi csanyikvölgyi gyáregysége és az Északerdő Zrt. összefogásával valósultak meg.

Still0523_00003

Kriza Ákos polgármester az átadón örömét fejezte ki, hogy a gazdasági élet szereplői is segítik az itt élőket. – Miskolc városának csodálatos a természeti környezete, számos lehetőséget ad az egészség megőrzésére, illetve annak visszanyerésére. Az önkormányzatnak kiemelt felelősége van az egészségmegőrzés, az egészséges életmód támogatásában. Ezt már gyermekkorban fontos hangsúyozni, ezért hoztuk létre az egészségfejlesztési intézetet. Ebbe a rendszerbe a gyermekekkel kapcsolatban lévő egészségügyi szereplőket, szociális dolgozókat kapcsoltuk be. Minden kisiskolást egy komplex szűrővizsgálatnak vetünk alá, hogy már ekkor ki lehessen szűrni a problémákat. Ezt a folyamatot kell kiegészíteni az aktív és az idős korúak vizsgálataival, gondozásaival, kezeléseivel – hangoztatta Kriza Ákos.

Still0523_00001

 Mint elhangzott, az Európai Unióban évente 1,9 millió ember halálát okozzák kardiovaszkuláris betegségek. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója hozzátette, Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a kóros elhízás és ezen betegségek következményei felelősek a korai halálozások több mint feléért. – Ezért hoztuk létre az Út az egészséghez programot, amelynek immár harmadik és egyben első vidéki állomását adjuk most át a Miskolc melletti Csanyik-völgyben.

Still0523_00010

Still0523_00009 Still0523_00011

Az átfogó program keretében egy olyan tanösvényt alakítottak ki, amellyel segítik a fenti betegségekkel élők és családtagjaik rehabilitációját, egészségügyi állapotfelmérését, egészségnevelését, valamint a betegségben veszélyeztetettek prevencióját. – Gyakorló kardiológusként látom, hogy a 2015-ben indult program már most eredményes. A betegek hisznek abban, hogy meggyógyulhatnak, ha változtatnak életmódjukon. Fontos, hogy megfelelő mennyiségű információ álljon rendelkezésükre ezzel kapcsolatban – hangsúlyozta a főigazgató.

Still0523_00008

Pap Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház megbízott igazgatója úgy nyilatkozott, a tanösvény értékét az is növeli, hogy közösen használják majd az egészségesek és a betegek. – Egy betegséget mindig olcsóbb és egyszerűbb megelőzni, mint meggyógyítani. A kórházunkban működik egy program, melynek keretében rendszeresen kivisszük a betegeket a zöldbe, a természeti környezetbe. Ez most kibővül a tanösvény lehetőségével – hangsúlyozta.

Still0523_00025 Still0523_00007

Mester Viktória, a Sanofi csanyikvölgyi gyáregységének igazgatója és Sárhegyi Zoltán, az Északerdő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke arról szóltak, hogy anyagilag is támogatták a tanösvény kiépítését, ennek munkálatait másfél éve kezdték el.

Still0523_00021 Still0523_00017 Still0523_00019

Premier műsorunkat 2018. június 16-án, szombaton 12:30 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu