Életképek – Madarak és Fák Napja a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Győri Erdészeténél

Folytatva a több évtizedes hagyományt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Győri Erdészete 2018-ban, 21. alkalommal is vendégül látott 6 általános iskolai osztályt egy játékos akadályversenyre, a Madarak és Fák napjának megünneplésére

A program során a gyerekek és kísérő tanáraik először egy madárbemutatón ismerkedtek a madarak természetben betöltött szerepével. Igazán érdekessé attól vált a rendkívüli biológia óra, hogy itt az ismeretanyag illusztrátorai az élő állatok voltak.

Az „Állati jó bemutató” után terepi versenyre indultak az osztályok. Volt ügyességi feladat és a nagy elődök által megfogalmazott céloknak megfelelően, “újból élményt szerezni annak a fennkölt szellemből fakadó rendelkezésnek, mellyel a magyar erdők, mezők dalos madarainak és a fáknak megvédelmezését kívánja elérni akkor, amikor a fogékony gyermeklelket a madarak és fák szeretete felé igyekszik gyöngéden hajlítani”. Klebelsberg meggyőződése szerint “a fa és bokor szeretete elterjed a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltámad és gyökeret ver a nép szívében, értelmében egyaránt a hasznos madarak védelme is.

A mai kor embere ehhez talán csak azt teszi hozzá, hogy mindez még hatékonyabb akkor, ha a gyermekek nem az osztályterem falai között, hanem a tavaszi pompájában, esőcseppek áztatta fák alatt, harsogó madárdallal kísérve keresgélik az erdész bácsik által adott feladok megoldásaként a püspökerdőben előforduló fa- és cserje fajtákat.

Still0523_00000 Still0523_00001 Still0523_00002

Still0523_00017 Still0523_00018 Still0523_00019 Still0523_00003 Still0523_00004 Still0523_00005 Still0523_00006 Still0523_00007 Still0523_00008 Still0523_00009 Still0523_00010 Still0523_00011 Still0523_00012Still0523_00013 Still0523_00014 Still0523_00015 Still0523_00016

Premier műsorunkat 2018. június 2-án, szombaton 12:30 órakor, az ismétlést június 3-án, vasárnap 07:35 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu