Rendőr Vadász Többtusa Bajnokság a Szent György kupáért – Ravazd, 2018.

Április 28-án került megrendezésre a Szent György Kupa – rendőrségi dolgozók vadászlövész versenye – Ravazdon, a KAEG Zrt Magyalosi Lőterén

A sikeres verseny fővédnöke: Pintér Sándor belügyminiszter úr, további védnökei: Nagy Péter r. dandártábornok és Orbán Tibor a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója voltak.

A verseny célja: a rendvédelmi dolgozók számára a vadászati kultúra, a nemzetközi és a magyar kapcsolatok ápolása, mint versenysport népszerűsítése és versenyzési lehetőség biztosítása teljes mértékben megvalósult. Köszönhetően a jó szervezésnek, a lőtér szakszemélyzetének és a versenyt segítő bíróknak, kollégáknak.

Verseny kategóriái a következők voltak: aktív állományú rendvédelmi dolgozó férfi, női, illetve háromfős csapat kategória. Nyugállományú illetve már nem aktív rendvédelemben dolgozó – vendég – férfi 55 év alatt és felett kategória. Továbbá értékelésre kerül kategóriáktól függetlenül a legjobb sörétes illetve legjobb golyós eredményű versenyző is. Továbbá sikeres volt a helyszínen megjelent nagy létszámú kísérők és családtagok közötti verseny megrendezése is korosztálytól függetlenül. A jó hangulatú versenyen a versenyzőknek egyaránt bizonyítani kellet a sörétes és golyós lövészeti tudásukat is.

A verseny eredményei a teljesség igénye nélkül:

A 2018. évi versenyt: Dr. Aranyász Csaba (NVSZ) nyerte meg, 2. Simonyi Ottó (TEK) 3. Kovács Hegedűs Péter (NVSZ)
A 2018. évi csapatverseny sorrendje: 1. NVSZ, 2. TEK, 3. HM Katonai Rendészet.
A legeredményesebb 55 év feletti: Hegyi István Országos Igazságügyi Fegyverszakértő lett.
A rendvédelmi női kategóriát: Orbán Tiborné (GyMS MRFK) nyerte.
A vendég kategóriát: Áy András (JNSZ megye) nyerte.
A legjobb sörét lövő: Ferencz Zoltán (Heves MRFK).
A legjobb távcsöves puskaversenyző: Szőke Krisztián (TEK)
A legtöbb versenyzővel résztvevő alakulat különdíja: Készenléti Rendőrség.
A verseny Fair Play díját a Készenléti Rendőrség nyerte.
A legeredményesebb családtag különdíjat: Orbán Lilla szerezte meg.
A legjobb rendvédelmi versenyző kísérő: Barnáné Visztricz Adél lett.
A bírók versenyét: Boros Botond nyerte.

A versenyen résztvevők helyszíni jelzései és azt követő megkeresések egyértelműen bizonyítják, a verseny jó hangulatú hiánypótló verseny volt, méltó folytatása a korábbi Vas Megyei Rendőr Többtusa versenynek.

Still0510_00033 Still0510_00035 Still0510_00000 Still0510_00001 Still0510_00002 Still0510_00004 Still0510_00005 Still0510_00007 Still0510_00008 Still0510_00009 Still0510_00012 Still0510_00013 Still0510_00014 Still0510_00015 Still0510_00016 Still0510_00017 Still0510_00018 Still0510_00019 Still0510_00021 Still0510_00022 Still0510_00023 Still0510_00024 Still0510_00025 Still0510_00026 Still0510_00029 Still0510_00030 Still0510_00031

Premier műsorunkat 2018. május 26-án, szombaton 12:30 órakor, az ismétlést május 27-én, vasárnap 07:35 órakor láthatják Nézőink a HAZAI VADÁSZ TV Magazinban, az ECHO TV csatornán!

http://hazaivadasz.hu/filmtar/

www.hazaivadasz.hu