Lombkorona tanösvény átadása Kaszón – 163. adás – 2017.05.20-i adás

Május 10-én egy Lombkorona tanösvényt adott át a Kaszó Zrt. a nagyközönség számára

A helyszín a település központjától kb. 450 méterre, könnyű, 10 perces sétával érhető el. Az erdőrészlet kiválasztásánál a belterülethez való közelség mellett az is fontos szempontot jelentett, hogy abban a belső-somogyi erdők, a kaszói erdőtömb egyik legjellemzőbb erdőtípusát, a gyertyános-tölgyest tudja a Társaság bemutatni az érdeklődőknek az aljnövényzettől a lombokig.
Mind a fel- illetve lejárókon, mind pedig a fenti sétányon, pihenőhelyeken interaktív táblákkal mutatja be a Társaság az erdő szintezettségét, annak növény- és állatvilágát, hangsúlyt fektetve a repülő élővilágra. A célközönség nem csupán a gyerekek csoportjai, hanem a felnőttek is, erre figyelemmel kerültek az interaktív tájékoztató táblák is kialakításra, melyeket a KASZÓ Zrt. erdei iskola vezetőjének közreműködésével a Patkós Stúdió készített.