„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban – 2017.05.18

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2017-ben a 14. évadára készül az ország 3 térségében

Pál István Szalonna és Bandája,tömörített

Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban 3 napos programfolyama május 26 – 28. között kerül megrendezésre Kecskemét közelében a Nyírierdőben, Lakitelek – Tőserdőn, valamint a Kecskeméti Arborétumban.

A rendezvény célja: az erdő és a művészet, elsősorban a zene erejével a fenntartható, környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra.

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvénysorozata a Kecskeméti Arborétumban május 26-án, péntek délután indul. A szakvezetéses séta során megismerkedhetnek a résztvevők az Arborétum élővilágával, valamint Orosz Zoltán harmonikaművész feledhetetlen perceket szerez, virtuóz játékával időnként elandalítja, majdfeltüzeli a közönséget.

Május 27-én, szombaton a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén folytatódik a program. A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, bábszínház, aCsörömpölők Együttes és az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola „Mesezenék” című műsoravárja. A Millenniumi Hársfakör lombkoronája alatt szólal meg az Artisjus Díjas CorpusHarsona Quartett magával ragadó hangulatú koncertje. A 10 éves Cimbaliband fellépése a„Muzsikál az erdő” elmaradhatatlan pillanatai közé tartozik, hiszen a Corpus HarsonaQuartett tagjaihoz hasonlóan, emblematikus alakjai, évek óta visszatérő fellépői a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatnak.

erdei séta, tömörített

Május 28-án, vasárnap különösen színes és gazdag gyermeknapi programokkal készülünk Lakitelek – Tőserdőn, a Holt-Tisza partján. Kézműves foglalkozások, bábelőadás,sárkányeregetés, íjászat, lovagoltatás, táncoktatás, hangszerbemutató, gyermekkoncertek,környezettudatos divatbemutató várja a gyerekeket és a családokat. Hiszen valamennyi gyermekprogram a szülőknek és a nagyszülőknek is szól, a családokat arra bíztatjuk, hogy együtt éljék át, élvezzék az élményeket. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai szakvezetéses erdei sétával és csónaktúrával várják az érdeklődőket, a sportolni vágyókat pedig bíztatjuk, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre. Ezen a napon derülnek ki a „Muzsikál az erdő” 2017-es Gyermekrajz Pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból kiállítás nyílik. A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei csemegét, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Pál István Szalonna és Bandája valamint a Kecskemét Táncegyüttes.

Ünnepélyes keretek között felavatásra kerül Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja Összetartás emlékplakettje, mely a rendezvény egyik fontos üzenetét jelképezi. „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvény – ugyanúgy, ahogy a fenntartható boldog jövőnk megteremtése, csodálatos természeti környezetünk megőrzése a Kárpát-medencében – csak példás összefogás, együttgondolkodás eredményeként jöhet létre. A rendezvény szervezése a Muzsikál az Erdő Alapítvány mellett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Lakitelek Önkormányzata, az erdőgazdálkodók és a környezetvédelmi szakemberek, valamint a művészek, civil szervezetek közös munkájának eredménye. A rendezvényt támogatja a Földművelésügyi Minisztérium,Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2017-es év „Muzsikál az erdő”rendezvényeire. Részletes információt, a programjainkat megtalálják a honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu-n.„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik.

Jókedv, erdei értékek,művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

Muzsikál az Erdő Alapítvány

Corpus Harsona Quartett, tömörített

„Muzsikál az erdő” a Hírös Városban

2017. május 26 – 28.

Programterv:

2017. május 26.

Helyszín: Kecskeméti Arborétum

15.45 Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő.

Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com

16.00 Erdei séta. Téma: Az erdő közjóléti szerepe. Ismerkedés az arborétum növényeivel.

17.00 Erdei koncert

Fellép: Nemesszeghy Márta Vegyeskar. Karnagy: Smuta Attila

Orosz Zoltán harmonikaművész

2017. május 27.

Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét – Hetényegyháza

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő.

Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com

10.00-tól helyi termékek bemutatója és vására (kerámiák, sajt, méz, fa kézműves munkák,

kolbász)

Gyógynövény és gombabemutató. Horváth Lászlóné (Gomba- és Gyógynövényklub)

10.00 – tól gyerekfoglalkozások

Vackor Vár Erdei Iskola

Bábika Játszóház

Lovagoltatás, lovaskocsizás

Íjászat

10.00 „Muzsikál az erdő” kiállítás megnyitó a 2016-os Fotópályázat nyertes képeiből.

Megnyitja: Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója

10.30 Fabók Mancsi Bábszínháza: „Tölgyfatündér” c. előadás

11.15 Erdei gyermekkoncert

A Csörömpölők Együttes interaktív zenés műsora.

Művészeti vezető: Nádudvari Róbert

12.15 – től étkezési lehetőség. (Lacikonyha)

13.00 Erdei séta népzenei meglepetésekkel. Téma: A fenntartható erdőgazdálkodás. Az erdő

szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. Vezeti Madácsi Sándor és Szabó Lajos.

Közreműködik: Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt.

munkatársai

14.30 Erdei koncert (Millenniumi Hársfakör)

Köszöntők:

Fellép: Az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola (Kecskemét) „Mesezenék” című műsora

15.30 Corpus Harsona Quartett. Művészeti vezető: Pálinkás Péter

17.00 Cimbaliband. Művészeti vezető: Unger Balázs

A program végén baráti koccintás, tábortűz.

2017. május 28.

Helyszín: Lakitelek – Tőserdő (Holt-Tisza part)

8.30 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Fő tér, 0 kilométerkő.

Jelentkezés Kuti Zoltán, trizoli.jotifuti@gmail.com

10.00-tól helyi termékek, nemzeti park védjegyes termékek bemutatója (kerámiák, sajt,

méz, faeszközök, szalámi)

Bács-Kiskun Megyei Mozgáskorlátozott Egyesület bemutatkozása, az általuk készített

termékek kiállítása és vására

10.00-tól gyermekprogramok:

Szivárvány Játéktár (Kecskemét)

Bábika Játszóház

Természetismereti játszóház (érzékszervi játékok, óriás puzzle)

Sárkányeregetés (S.O.S: Gyermekfalu)

Nagycsaládosok Egyesületének kézműves programja

Lovagoltatás, lovaskocsizás

Ringató

10.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak. Téma: Erdei életközösség, természetvédelmi

értékeink. Vezeti Bártol István természetvédelmi őr

10.00 Szakvezetéses csónaktúra a Holt-Tiszán. Vezeti Gilly Zsolt biológus (KNPI). Téma:

vízimadarak, növények a holt ágon

10.30 Kiállítás megnyitó és ünnepélyes eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” 2017-es

Gyermekrajzpályázatának nyertes rajzaiból. Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi

Ágnes, a zsűri elnöke tartja.

Kiállítás a 2016-os „Muzsikál az erdő” Fotópályázat nyertes képeiből.

Telegdi Ágnes író-olvasó találkozója „Ó, azok a csodálatos állatok!” címmel.

Madárhang felismerő verseny.

11.00 Erdei koncert.

Fellép: A lakiteleki Szivárvány Óvoda néptánccsoportja

Lóca Együttes interaktív zenés műsora

12.00 Falusi vendéglátás. Lacikonyha

13.00 Szakvezetéses csónaktúra a Holt-Tiszán. Vezeti Gilly Zsolt biológus. Téma:

vízimadarak, növények a holt ágon

13.00 Erdei séta kicsiknek és nagyoknak néprajzi meglepetéssel. Téma: Természeti kincsek

Tőserdőben. Fenntartható gazdálkodás természetvédelmi területen. Vezeti Szabó Lajos

13.10 Balog Péter és gyermekei – családi koncert és hangszerbemutató

13.40 Ludas Matyi interaktív bábelőadás a Madzag Bábegyüttessel

14.20 Aprók tánca- élő zenés táncoktatás kicsiknek, Böde-Harkai Csilla

15.00 Családi, erdei divatbemutató a környezettudatosság jegyében – Réthy Fashion

15.30 Antanténusz Gyermekkórus. Karnagy: Szegedi Ildikó.

16.00 Összetartás emlékplakett avatása. Alkotó: Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar

Kultúra Lovagja

Köszöntők:

16.30 Erdei koncert Tőserdő faóriásai alatt

Fellép: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. Karmester: Gerhárt László

17.30. Pál István Szalonna és Bandája

18.30 Erdei néptáncbemutató

Fellép: Kecskemét Táncegyüttes. Művészeti vezető: Lukács László

19.00 Tábortűz

Információk résztvevők részére:

– A helyszínre utazásról mindenki maga gondoskodik.

– Étkezési lehetőség a szombati és a vasárnapi helyszínen: büfé, lacikonyha

folyamatosan rendelkezésre áll.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

www.muzsikalazerdo.hu

https://www.facebook.com/muzsikalazerdo/

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

„Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés”

„Muzsikál az erdő”- ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!