Így működhet a jövőben az OMVK – 2017.03.28.

Az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége március 17-ei ülésén elfogadta azon előterjesztéseket, amelyek radikális változásokat hozhatnak a szervezet munkájában és működésében

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

Amennyiben április 20-án az Országos Küldöttközgyűlés megszavazza a javasolt változásokat, akkor ősztől megkezdheti működését a vadgazdálkodási alap és megvalósulhat a megyei Területi Szervezetek feladatarányos finanszírozása. Mindezt az OMVK jelentős forrásnövekedése teszi lehetővé.
A Vadászati törvény és a Vadászkamarai törvény módosítása egyéb pozitív változások mellett igen stabil pénzügyi alapot is biztosított az OMVK-nak a korábbinál hatékonyabb munkához: az éves országos költségvetés 2018-tól a jelenlegi mintegy 500 millióról akár 1,8 milliárd forintra is rúghat.

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

A hazai vadgazdálkodást jelentősen segítheti a jövőben a vadgazdálkodási alap, amelybe 2018-tól évente 600-650 millió forint kerülhet. Ebből a pénzből pályázati rendszerben igényelhetnek támogatást a vadászatra jogosultak, a céltól eltérő forrásfelhasználás pedig szankcionálható lehet. A működési szabályzat szeptember végére véglegesülhet, decemberre beérkezhetnek az első pályázati anyagok és 2018 tavaszától sor kerülhet az első kifizetésekre.
Évek óta visszatérő téma a megyei Területi Szervezetek feladatarányos finanszírozási rendszerének bevezetése, amely a megyék működése és gazdálkodása közötti kirívó egyenlőtlenségeket hivatott kiigazítani. Ennek megvalósítása záros határidőn belül megtörténhet.
Az OMVK 2018-tól lecseréli a jelenlegi vadászjegyeket plasztikkártyákra, amelyek elektronikus ügyintézést is lehetővé tesznek majd.

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

Az OMVK Elnökségének ülése, 2017. március 17.

A 2021-es Vadászati Világkiállítás egyik kiemelt helyszínének szánt hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot rövidesen az OMVK működtetheti.

Forrás, képek: OMVK | Földvári Attila