Pro Silva Hungariae Díjjal tüntették ki Gősi Istvánt, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettesét az Erdők Világnapja rendezvényen – 2017.03.21

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából tüntette ki Gősi Istvánt, aki csaknem négy évtizedes kiválóvezetői munkájáért érdemelte ki a rangos elismerést

A Pro Silva Hungariae, vagyis a Magyar Erdőkért Díjat a földművelésügyi miniszter azoknak a szakembereknek adományozza, akik az erdőgazdálkodás és erdővédelem terén huzamos időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint az erdőgazdálkodás érdekében kimagaslótudományos, oktatói, szakmai ismeretterjesztői, vagy újságírói tevékenységet folytattak.

A jelenlegi vezérigazgató-helyettes Gősi István díjazását a Pilisi Parkerdő Zrt-nél (és jogelődjénél, a Pilisi Állami Parkerdő gazdaságnál) eltöltött 39 év alatt a vezetésével véghezvitt rendszerszintű, innovatív átalakítások indokolták. Mindez legfőképp a Parkerdő, az egész hazai erdőgazdálkodás számára példát jelentő szolgáltatási-vállalkozási ágazatának létrehozásában,valamint az örökerdő-gazdálkodás bevezetését lehetővé tévő természetes felújítások és természetközeli erdőkezelések alkalmazásában öltött formát.A Pilisi Parkerdő Zrt. sok szeretettel gratulál a díjhoz és büszke arra, hogy a vezérigazgató és aszóvivő mellett újabb kolléga vehette át ezt a rangos szakmai elismerést.

Gősi István szakmai életútja

Gősi István 1978-ban, egyetemi tanulmányai befejezését követően a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Esztergomi Erdészetéhez került, ahol, a féléves gyakornoki idő letöltését követően, 1979-ben, fahasználati műszaki vezetőként dolgozott. Az erdőgazdaság 1989-benátszervezte az Esztergomi Erdészetet, ami helyett a Pilisszentkereszti Erdészet jött létre, ahol Gősi 1992-től erdészetvezetőként tevékenykedett egészen 2000-ig, amikor a Pilis Parkerdő Zrt.termelési vezérigazgató-helyettese lett. Jelenlegi beosztása általános vezérigazgató-helyettes.Az egyetemen elsajátított, új gazdálkodási módszereket sikeresen ötvözte a hegyvidéki erdőgazdálkodás régebbi, pilisi szemléletével, és gyorsan azonosult a közjóléti tevékenységfontosságával is. A természetes felújítások és a természetközeli erdőkezelések alkalmazását szorgalmazta, még a Pilisszentkereszti Erdészet vezetőjeként tág teret adott az örökerdő-gazdálkodás nagyarányú bevezetéséhez a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőterületeken.

Gősi István az 1980-as évek elején radikálisan visszaeső fakitermelési lehetőségek miatt új ágazatot hozott létre a Parkerdő szervezetén belül, amelynek célja a hazai piacon szolgáltatási-vállalkozási tevékenység kiépítése volt. Ezt a tevékenységet később milliárdos bevételt hozóágazattá fejlesztette, ami nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt.gazdasági és pénzügyi helyzete 2000 után stabilizálódjon.Szintén e modell működésének köszönhető, hogy a Parkerdő 2008-2011 között közel 1 milliárd Ft értékben nyert és valósított meg uniós projekteket, amelyek végrehajtásához az utófinanszírozás miatt elengedhetetlen volt ez a stabil háttér. A közvetlen szakmai munka mellett Gősi István számos területen a háttérből segíti az ágazat értékmentő és ismeretterjesztő tevékenységét: az ő elképzelései alapján létesült a Budakeszi Tündérkert gyümölcsgyűjteménye,az 1990 évek közepén pedig, a Pilisszentkereszti Erdészetnél, munkatársaival vadaskert komplexumot is létrehozott, aminek köszönhetően biztosítottá vált a szabad területről befogott vaddisznók elhelyezése.

Forrás: www.parkerdo.hu, film, kép: Hazai Erdész