Legkiválóbb munkatársait köszöntötte az erdők napján a somogyi erdőgazdaság – 2017.03.21

Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét abból a célból, hogy 2013-tól kezdődően minden évben világszerte megemlékezzünk az erdők és fák jelentőségéről

2017-ben az erdő és energia áll a rendezvények középpontjában.

A Sefag Zrt. évente szervez programokat a tavaszi napfordulón, melynek keretében az arra érdemeseknek átadja a céges elismeréseket. Idén a SEFAG Zrt. Központja adott otthont az Immár hagyományosnak mondható ünnepi rendezvénynek. Az eseményt a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulóinak műsora tette ünnepélyesebbé.

Az előadást követően Barkóczi István vezérigazgató elsőként Bálint László okleveles erdőmérnök, fahasználati osztályvezető-helyettes részére adta át a SEFAG Zrt. legmagasabb elismerését, az 1992-ben alapított, Somogyi Erdőkért aranygyűrűs kitüntetést.

IMG_8998

Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek:

  • Bándi János (Szántódi Erdészet),
  • Fekete Mária (Csurgói Faipari Gyár),
  • Freller Mónika (Zselici Erdészet),
  • Hegyi László (Marcali Erdészet),
  • Hegyiné Szabó Krisztina (Iharosi Erdészet),
  • Kámi János (Lábodi Vadászerdészet),
  • Nagy Ernőné (Kaposvári Erdészet),
  • Sturm Péter (Hotel Kardosfa***),
  • Toldy Zsuzsanna (Barcsi Erdészet),
  • Tóthné Pintér Angéla (Központ)
  • Varga Péter (Nagybajomi Erdészet)

Forrás: sefag.hu