Mozgalmas év után az EGERERDŐ Zrt.

2016-ban az EGERERDŐ Zrt. jó eredményekkel zárt tájékoztatott az állami erdészeti társaság vezérigazgatója dr. Jung László

Áprilisban sor került az Egri Erdészet új épületének átadására, majd májusban egy új, a Diósi-tanösvénnyel gazdagodott az általunk kezelt terület Tar és Szurdokpüspöki közelében.
Az erdőművelés területén a korábbi éveknek megfelelően 2016-ban is eleget tett törvényi kötelezettségeinek, jellemzően természetes mag eredetű újulattal gondoskodtak a letermelt állományok pótlásáról és a fiatal erdők ápolásáról, védelméről is. Nagy kihívást jelentett a 2016-os évben a fenyő száradás során kipusztult erdők kitermelése, majd őshonos fafajok csemetéivel történő újraerősítése is.

69
A vadgazdálkodás területén rendhagyó volt a 2016-os esztendő, mivel zömében ebben az évben zajlottak le az új Vadászati törvénynek megfelelően a vadászterületek újrafelosztásai és újjá alakulásai, immár 20 éves üzemtervi ciklust megcélozva. A megye legnagyobb vadászterületét kezelő társaságként ez kiemelt feladata volt a cég szakember gárdájának. Természetesen e mellett a vadászati és vadgazdálkodási feladataikat is igyekeztek maradéktalanul eleget tenni.
A közjóléti tevékenységek vonatkozásában sok jó dolog történt. Februártól egy főállású munkatárssal – Szádeczky Kornéliával – bővült a központ, aki a közjóléti feladatok mellett a turisztikai vonatkozásban is erősíti a cég jelenlétét.
A cég szervezésében zajlott 2016. augusztus 26-28. között a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Leányka úti Campusában. 16 sportágban közel 700 versenyző mérte össze erejét, fizikai állóképességét és ügyességét. Külön öröm számukra, hogy az Egererdő Zrt. nem csak a szervezésből, hanem a sportversenyen való jó teljesítményével a vándorkupát is megszerezte:


Az általuk üzemeltetett erdei vasutak forgalma összességégben 18,3 százalékkal emelkedett. 2016-ban több mint 361 ezer vendég került közelebb erdeikhez a keskeny nyomközű vonatokon. Legjelentősebb volt a változás a felsőtárkányi erdei vasút kihasználtságában, ami a tavaszi időszakosan feltörő Vöröskő-forrás miatt nagy népszerűségnek örvendett. Itt a forgalom éves szinten több mint 80 százalékkal emelkedett. A hagyományosan jól teljesítő Szilvásváradi Állami Erdei Vasút utaslétszáma is 18 százalékkal növekedett. A Mátravasút vonalain nem volt emelkedés, bár számos színes program várta a legtovább, még az év végi ünnepek között is közlekedő mátrafüredi végállomásra érkező járatok utasait.
Különleges élményekben volt része a felsőtárkányi „Szarvasbőgés a Stimecz-háznál” járatokon utazóknak és a legforgalmasabb rendezvénynek az erdei vasutakhoz kötődően a Kisvasutak Napja bizonyult Szilvásváradon október 8-án több mint 2.800 látogatóval.
Az Egererdő Zrt. által hagyományosan szervezett Erdészeti Nyílt napok népszerűsége mind Egerben, az Érsekkertben, mind Mátrafüreden a parkban bőven kétezer feletti látogatót hozott az erdészeti standokon, ahol az óvodások és iskolások „barátkoztak” az erdei élővilággal, megismerhették az Egererdő Zrt. tevékenységét. A látogatók kipróbálhatták a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben megfigyelhették a rakodó- és aprítógépet, megsimogatták a vadászkutyákat és megnézhették, hogy mi mindent készíthetünk fából vagy a növények egyéb részeiből.


Mind a Mátrában, mind a Bükkben található erdészházaik számos vendéget fogadtak. A vadászok mellett családok, baráti társaságok vették igénybe az erdők mélyén található szálláshelyeiket. A szálláshelyeik a www.erdeiszallas.hu oldalon tekinthetők meg és foglalhatók.
Az erdészeteik által gondozott erdőkben sokan túráztak, egyre népszerűbbek a teljesítménytúrák, a kerékpáros versenyek, de a rallyk rajongó közönsége is talált magának programot térségükben.
A társaság munkatársai 2016-ban két ízben is véradó napot tartottak, az első sikerén felbuzdulva az Erdők Hetével egyidejűleg, októberben az állami erdészeti társaságok többségében Erdészeti Véradó Hetet rendeztek.
A 2017-es évben az erdei vasútjaik különleges járatokkal kedveskednek az utazó közönségnek. Menetrendjeik már elérhetők és a jeles napokhoz kapcsolódva a Mátrában, Szilvásváradon és Felsőtárkányban lesznek Nyuszivonatok, Mikulásjáratok, Mátrafüreden Gyermeknap és a Szarvasbőgést a Stimecz-háznál szeptemberben újra megrendezik.

70
Erdészeti Nyílt Napjaik időpontját érdemes figyelemmel kísérni. Egerben hagyományosan szeptember elején, Mátrafüreden 2017. szeptember 29-én rendezik meg, amely ebben az évben a társaságnál a Kisvasutak Napját is fémjelzi.
2017 októberében várható a Bükkben a Pazsag turistaház átadása. A korábban ott álló régi turistaházat bontás után újjáépítik, bővített kapacitással. Az alsó szinten a kiszolgáló helyiségek mellett egy közösségi terem létesül, a földszinten három- és négyágyas szobákat alakítanak ki 22 fő részére, a tetőtérben pedig matracszállás kap helyet, ahol 12 fő részére tudnak éjszakai nyugalmat biztosítani. Az épületnek egyedi vízellátása és áramellátása lesz, fatüzelésű kazánnal.
Ebben az évben értékes cégtörténeti kiadvány is napvilágot fog látni, amely az erdészeti társaság több mint 70 éves múltját dolgozza fel.
Kedvelt a közösségi oldaluk, ahol a legjelentősebb eseményekről tájékozódhatnak és közérdekű információkat is találnak. www.facebook.com/egererdo

Forrás: www.egererdo.hu, Filmek: Hazai Erdész